﻿
Utópia,?
A Ratio Educationis „a gimnáziumon belül is megszabta az egymást követő évfolyamok eddig ugyancsak kissé bizonytalan tanulmányi rendjét, lehetőleg kiküszöbölve az oly meglepetéseket, hogy az első osztály padjaiban kisgyermekek mellett 11-18 éves, kifent bajszú ifjak üljenek". Kosáry Domokos írta e sorokat A magyar nevelés története első kötetében, Mária Terézia 1777-ben kiadott tanügyi rendeletéről. Ezek az elvek az iskola szervezetéről, módosításokkal 214 év múltán is időszerűek.
Napjainkban újból fellángolnak a viták a szakemberek körében az iskolaszervezetről. Számok hallhatók: 8+4, 6+6, 4 + 8, 10 + 2 stb. Ami azt jelenti, hogy megmaradjon-e az általános iskola nyolc osztályára épülő középiskola, avagy visz-szaáJlítsuk a nagyon jó hagyományokra támaszkodó nyolc-osztályos gimnáziumot. Esetleg másféle rendszereket vezessünk be, netán — ami számomra a lég rokonszenvesebb —, a különböző típusú és belső szerkezetű iskolákat hagyjuk békésen egymás mellett élni.
Érdekes tanulmányt tett közzé Hoffmann Rózsa, a budapesti Németh László Gimnázium igazgatója a Budapesti Nevelőben, Rendszerváltás az oktatásügyben címmel. Írásában abból indul ki, hogy a jelenlegi iskolarendszer nem eléggé hatékony, és a mostani négyféle iskolatípus „vétkesen leegyszerűsíti és leszűkíti a gyerekek képességeiben és törekvéseiben meglevő sokszínűséget".
Ezek figyelembe vételével javaslatot tesz az iskolaszervezet átalakítására. Kiindulási pontja a hatosztályos alapiskola, amelynek negyedik osztályától vezetne az út a nyolc évfolyamos gimnáziumba, a hatodiktól pedig a különféle középiskolákba. A nyolc, illetve a később megkezdhető hat-osztályos gimnáziumba felvételi vizsgával, a többi középiskolába ugyancsak egzámennel lehetne bekerülni. A még mindig elhanyagolt tehetségvédelem indokolja a szerzőnek azt a véleményét, hogy a nyolcosztályos középiskola olyan gyermekeknek való, akikben „a legkorábban mutatkoznak meg a tehetség jelei, és akik már 9-10 éves korukban érettek a komolyabb szellemi munkákra".
Ellene vethető, hogy csak bizonyos — például a matematikai, a zenei, a sport — tehetség mutatkozik meg már ilyen fiatalon, amit olykor a leghitelesebb képességvizsgálat sem mutat ki megbízhatóan. Arról nem is beszélve, hogy a tudománytörténetből jól ismert: vannak későn érő gyerekek, akik esetleg éppen abban a tárgyban, amelyből megbuktak, idővel világra szóló eredményeket érnek el. A budapesti iskolaigazgató azonban erre az érvelésre is fölkészült. Tervezetének alapelve ezért a rugalmasság, valamint az átjárhatóság az egyik iskolatípusból a másikba, különbözeti vizsgákkal, illetve az alapiskola negyedik, vagy hatodik osztálya után beiktatott kiegészítő évvel.
Bizonyos, hogy a javaslat megérdemli a figyelmet, még ha némely elképzelése utópiának is hathat. Tervek nélkül azonban nem lehet átalakítani az iskolaszerkezetet. Az egyes iskolatípusok megválasztása az önkormányzatok feladata legyen — véli a szerző. Valóban ők tudják a legjobban, mire telik a közösség pénzéből. Ha úgy tetszik, egy gazdag falu is büszkélkedjék azzal: náluk a gimnáziumban latint, görögöt és spanyolt oktatnak, zeneiskolájuk pedig fafúvósokat is . képez.
Gábor István
Moszkva vár ja Bagdad válaszát
A szövetségesek készen állnak a szárazföldi támadásra
Amerikai szakértők megpendítették a magyar adósságok csökkentését
A külpolitikai helyzet
tfEÚRE PROBLÉMA ELÉ ÁLLÍTOTTA George Bush amerikai elnököt az Iraknak tett szovjet javaslat. Gorbacsov béketerve kényelmetlen helyzetbe hozhatja az Egyesült Államokat azzal, hogy feltárja a háború bevallott és hallgatólagos céljai közti különbséget — vélekednek washingtoni diplomáciai körökben. Bush elnök tudatosan nem utasította el véglegesen az ajánlatot, amelyről Gorbacsov tájékoztatta őt, s a tegnapihoz képest, enyhült az eddigi kemény amerikai álláspont. A CBS-tévéállomás szerint az amerikai elnök Gorbacsovnak küldött válaszában kifejtette, hogy a tervet azért nem tartja elfogadhatónak, mert az nem írja elő Irak azonnali kivonulását Kuvaitiból. Az NBC úgy tudja, hogy a fő amerikai kifogások: a szovjet terv nem irányoz elő kártérítést az. iraki agresszió áldozatának, holott erre az ENSZ határozatai is kitértek, másrészt a moszkvai javaslat megvalósítása nem teremti meg a kívánatos stabilitást a Közel-Keleten. Amerikai politikai és katonai vezetők emellett világosan értésre adták, hogy nyitva hagyják az ajtót a szovjet kezdeményezés előtt, bár nem bíznak annak sikerében, s e sikert nem is tartják kívánatosnak. Amerikai részről valójában azt remélik, hogy Irák nem fogadja el a javaslatot, ugyanis a szövetségesek a katonai győzelem küszöbén állnak, míg a kiegyezés esetén Irak mintegy jutalmat kapna agressziójáért. Amennyiben Szaddám a szovjet biztosítékok tudatában kezdi meg a kivonulást, írja a The Washington Post, lényegében saját feltételei alapján fejezi be a háborút. S ez Amerika számára semmiképp sem lenne jó. A magyar származású kongresszust képviselő, Tam Lantos szerint, érdemesebb most folytatni a háborút, mint „rossz bókét” kötni, amelyet rendszerint „még rosszabb háború” követ. Eközben Moszkvába várják Táriik Aziz külügyminisztert, az iraki válasszal, ám Bagdad időhúzó taktikája következtében valószínű, hogy csak csütörtökön érkezik meg a szovjet fővárosba. A Kremlben nem tekintik a Gorbacsov-terv elutasításának az amerikai reagálásokat, ám Besszmertnih nem értette, miért foglal állást a Fehér Ház egy olyan ajánlatról, amelyet nfem neki, hanem Iraknak tettek.
ÖVATOS VÁRAKOZÁS érződött viszont brit kormánykörökben, szemben az amerikai elutasító nyilatkozatokkal. A brit elképzelések egyes hangsúlyukban különböznek az eddigi amerikai véleményektől. Londonban kiemelték: sem Szaddám eltávolítása, sem az iraki hadsereg és az ország infrastruktúrájának elpusztítása nem törvényes háborús cél. Megfigyelők emlékeztetnek, hogy Nagy-iBritannia, mely az Egyesült Államok legfontosabb nyugati szövetségese, te\intettel kell legyen — legalábbis a diplomáciai manőverezés szintjén —, közös piaci partnereire is. Ezek a kormányok ugyanis általában kedvezőbben fogadták a szovjet kezdeményezést, mint az amerikai kormány. Andreotti olasz miniszterelnök pozitívan ítélte meg Gorbacsov rendezési tervét, s hangsúlyozta, hogy az összhangban áll az ENSZ határozataival. Hozzáttette: „ha Szaddám ezek után elfogadná azt, nagyon ügyes lépés lenne a részéről”. A kiszivárgott értesüléseik szerint, az olasz kormány kapcsolatba lépett Mitterrand francia elnökkel, s más európai vezetőikkel azért, hogy színfalak mögötti diplomáciai támogatást adjon a szovjet békeközvetítésnek. Hajlandó szavatosságot adni Iraknak a hébo-ú utáni időszakra Kína is. Ezt Hammadi iraki miniszterelnök-helyettes rendkívüli pekingi útján tudatták Bagdaddal. Nem utasította el a szovjet javaslatot az ENSZ főtitkára sem, cuki szerint Tárik Aziz moszkvai látogatása történelmi jelentőséget tartogat a szövetséges erők számára az Irak-elleni szárazföldi általános támadás elkerülésére, amelynek szerinte kárhozatos következményei lennének. A koalíciós csapatok eközben az utolsó előkészületeket is megtették az offenzíva megindítására.	(S. Q.)
Washingtoni tudósítónk teiexjeientése
Várták Bush parancsát a leszámolásra Szaddámmal
Amerikai aggodalmak a diktátor diplomáciai „kimentésétől**
Washington, február 20.
Támadásra kész seregről jelentett szerdán a szaúdl frontról az amerikai hírközlés, s a közélet osztozott az elnök dilemmájában: a háborús győzelem küszöbén „zavarta meg” köreit a moszkvai diplomácia, „így vagy úgy, az iraki hadsereg hamarosan el fogja hagyni Kuvaitot” — jelentette ki szerda délben James Baker külügyminiszter, csak hát éppen az érdekelt volna mindenkit, hogy így. avagy úgy? A dán királynő fogadása alkalmából szólt pár szót a State Department főrsöké, s hangoztatta, hogy Bagdadnak „teljesen és feltétel nélkül" kell ezt megtennie, végrehajtva „a többi BT-határozatot is”:	az
egyik washingtoni kifogás a moszkvai béketerv éllen éppen az, hogy például szó sem esik benne a Kuvait kárpótlását követő BT-döntésről. Baker ezért is tette hozzá nyomatékkai, megismételve elnöke keddi kijelentését: „bármi, ami ennél kevesebb, nem tükrözi a nemzetközi közösség kifejezett óhaját”. Maga George Bush viszont egy energiatanácskozást köszöntve, ezúttal
árva szót sem kívánt szólni a háború és béke kérdéséről.
Ez az „óhaj” legalábbis Amerikában egyértelmű: kevesen kívántak bármi esélyt adni a diplomáciának, és sokan tartottak tőle, hogy Bagdad netán elfogadja Moszkva javaslatát, és akkor Washington — egy kormánytisztviselő szavaival — „igazi problémával” néz szembe. Thomas Foley képviselőházi elnök az ABC téT vében szintén azt jegyezte meg, hogy ez esetben „nehéz lenne” Bushnak parancsot adni a földi támadásra, viszont a rangelső demokrata politikus is határozottan közölte: szó sem lehet bármiféle „kapcsolatról”, tehát Szaddám kecsegtetéséről, mi minden történik majd „feltétel nélküli” kivonulása után. A reggeli híradókban nyilatkozó törvényhozókat hallgatva, egyértelmű lett a tudósító benyomása, hogy a Kreml legfeljebb a maga nevében ígérhetett bármit, azt a Fehér Ház és a Capitolium sem fogadta el magára nézve kötelezőnek. S a kormányhoz közel álló Lugar republikánus szenátor gyaníthatóan a többségi véleményt fejezte ki, amikor hangoztatta, hogy „tör-
ténelmi hiba" lenne megállni a katonai győzelem küszöbén.
A szerdai The New York Times bán Leslie Gelb ahhoz hasonlította ezt, mint amikor 1956-ban Eisenho wer visszafogta a brit—francia—izraeli leszámolást Nasszerral: ma viszont Washington képes ellenállni a szovjet nyomásnak, és „ezt is kellene tennie”. A korábban szankciópárti lap mérvadó vezércikke is úgy véli, a moszkvai javaslatok netán kifejezik az ő érdeküket, ám „nem adnak választ Amerika ésszerű aggályaira”: hiszen senki sem akarhatja „megismételni az elmúlt fél év erőfeszítéseit pár esztendő múlva, csak azért, mert' most elkapkodott és elégtelen rendezés” zárja le a háborút. Egy szintén névtelen magas rangú fel is veti, hogy bárhogyan csomagolnák is, ha egyszer megígérik Szaddámnak, amit korábban követelt, „hogyan fogja majd beállítani hat hónap múlva, ha még mindig a helyén van?... Az emberek azt fogják mondani, megjutalmazták agressziójáért, leszedték a kampóról”.
A perdöntő, persze az, hogy egybehangzó értékelések szerint Bush és tanácsadói meg voltak győződve róla: „viszonylag kevés áldozattal” szétzúzhatják Kuvait-
ban az iraki erőket. Vagyis érthetően ódzkodtak minden olyan megoldástól, amely az „egyértelmű” katonai vagy politikai vereségtől mentené meg Szaddámot. Vagy ahogyan a The Wall Street Journal értesült, a szovjet javaslatban „túl sok” a diktátornak ígért tekintélymentés és „kapcsolat” a többi témával. S ha Ha-milton demokrata képviselő úgy vélte is, hogy elvetve — bár nem „elutasítva” — Gorbacsov kezdeményezését, Bushnak „vállalnia kell a feszültséget az amerikai-szovjet viszonyban”, a jelek szerint az elnök elszánta magát erre. Lapzártakor a Fehér Ház „nem tudott” a francia kiszivárogtatásból elterjedt csütörtöki lejáratú „határidőről”, s a szaúdi frontról jelentős amerikai tudósítók sorra úgy fogalmaztak, hogy az emberben erősödött a benyomás: ez a huszonnégy óra e sorok megjelenésekor akár már múlt időben érthető. Hiszen Pat Bu-chanan, a konzervatív közíró alighanem helytállóan fogalmazta szerda reggeH cikkében: „Bush nem tárgyalásos megoldást akar, hanem feltétel nélküli megadást”. Végtére is, Baker is úgy fogalmazott, hogy „ezt a háborút nem fogjuk elveszteni”: tehát a tárgyaló-asztalnál sem. Avar János
nyerte meg a tavaszi választásokat az MDF-nek. (Héják és galambok — 4. oldal)
A NYUGAT KÍVÁNATOSSÁGA
sokakat ejt rabul anélkül, hogy ismernék, milyen Is a Lajtán túli valóság. (Szétfosz-ló álmok — 5. oldal)
SEMMI HATALMAT SENKINEK
— hirdetik a főváros utcáin is a pesti anarchisták táblái. (6—
A—LOMTALANITAS —	6.
oldal)
A STABILIZÁCIÓ £S A KONVERUBILITÁS
áll a középpontjában annak a négyéves gazdasági programnak, amelynek tervezetét tegnap mutatta be Kupa Mihály pénzügyminiszter. (1994 lesz az ígéret éve? — 7. oldal)
A PEDAGÓGUSOK BÉREMELÉSI ( (ÍVEKBEN
az önkormányzatokkal kerülhetnek szembe. Mit ér a minisztérium tavalyi Ígérete a valóságban? (Gúzsba kötve táncolni... — 8. oldal)
Mosskvai tudósítónk telexe
A szovjet diplomácia már január 10-én elkészítette béketervét
— mondja Sorardnadae
Moszkva, február 20.
Szerdán Moszkvában alakuló ülést tartott a szovjet külpolitikai társaság, amely minden jel szerint a szovjet külpolitika egyfajta független kontrollszerve, a meghozott döntések vitafóruma kíván lenni. Legalábbis ez derült ki a társaság elnökévé választott Eduard Sevardnadze programbeszédéből. Az egyesülés a peresztrojkának, az új politikai gondolkodásmódnak köszönheti létét — rótta le tiszteletét a volt külügyminiszter a múlt előtt —, s ennek szellemében kíván az emberiség előtt álló globális problémák, a legfontosabb nemzetközi kérdések megvitatásával foglalkozni... A társaság a külpolitikai döntések független szakértői vizsgálatát hajtja majd végre, kifejti véleményét a nemzetközi eseményekről, nem tartva igényt a tévedhetetlenségre, az abszolút igazságra. A társaság ideiglenes központi tanácsába — amelynek az ősszel esedékes konferenciáig kell betöltenie irányító koordináló tisztséget — több aktív szovjet nagyköveti rangú diplomata mellett, beválasztották Gavriil Popov moszkvai és Anatolij Szobcsak leningrád polgármestereket is. Figyelemre méltó, hogy az alakuló ülésen jelen volt Vlagyimir Petrovszkij külügyminiszter-helyettes — további jelzéseként annak, hogy a sevardnadzei külpolitikának változatlanul befolyásos bázisa van a minisztériumban. A társaság munkájában egyébként több, a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó intézet és társadalmi szervezet is részt vesz.
Az alapító ülést követően Sevardnadze nem térhetett ki a jelenlevő, nagy létszámú tudósítói had kérdései elől. Az öböl-háborúra vonatkozó szovjet diplomáciai magatartás kapcsán elmondta, hogy még a katonai tevékenység megkezdődése előtt, január 10—11-e tájékán a minisztérium javasolta: a BT tagjaival folytatott konzultációkat követően Moszkva lépjen fel békekezdemé-nyezéssel. A külügyminisztérium
készen is állt a megfelelő javaslatokkal, ám ezek meghirdetésére nem került sor — Sevardnadze, aki az idő tájt még hivatalban volt, nem részletezte, hogy miért. Megemlítette viszont, hogy a Gorbacsov-tervet nem ismeri, ám úgy tekinti, mint a januári kezdeményezés folytatását.
A volt külügyminiszter szavai diplomatikus elhatárolódást tükröztek Jevgenyij Primakov kedd esti televíziós interjújától. Az elnöki külőnmegbízott azt nyilatkozta — már a szovjet kezdeményezésre adott, lényegében negatív amerikai reakció ismeretében —, hogy a további vérontást mindenképpen meg kell akadályozni. Bizonyos erők csupán a Huszein-rezsim megdöntésétől, bosszútól vezérelve erőltetik a szárazföldi hadműveletek megindítását, holott a bagdadi vezetés ma közelebb áll a kivonulási döntés meghozatalához, mint bármikor.
Sevardnadze viszont arra hivta fel a figyelmet, hogy bár Primakov megjegyzése az iraki áldozatokról nem alaptalan, de az utóbbi időben a háttérbe szorult Kuvait sorsa. Arról nem beszélnek, hogy ennél az ugyancsak arab, muzulmán népnél mennyi a halott, mekkora a pusztulás. Pedig nem szabad a háttérbe szorulnia annak, amiért a Biztonsági Tanács a döntései meghozatalára kényszerült. Az exkülügy,miniszter egyébként megkerülte, hogy negatívan értékelje az amerikai reagálást a Gorbacsov-tervre. Mint mondotta, a fő, hogy folytatódik a dialógus Irakkal, s ha a legkisebb esély van a békére, ezt türelmet és kitartást tanúsítva, ki is kell használni.
Sevardnadze nem volt hajlandó kommentálni Jelcin keddi televíziós interjúját. Megemlítette ugyan, hogy az elmúlt időszak szovjet eseményei megerősítik: félelmei a diktatúra miatt nem voltak alaptalanok, s minden erőnek össze kell fognia a peresztrojka megmentésére. Ám azt hangoztatta, hogy be kell fejezni a törvények, parlamentek és elnö-
kök háborúját. Jecinnek és Gorbacsovnak találkoznia kell egymással, megvitatni a problémákat.
A szovjet parlament viszont élesen reagált az orosz parlamenti elnök televíziós fellépésére. 280 szavazattal 81 ellenében határozatot fogadott el, amely azzal vádolja Jelcint, hogy drámai támadása sérti az alkotmányt, s „rendkívüli helyzetet” teremtett az országban. A határozat hangvétele egybevág a Pravda szerdai cikkének irányvonalával, s azzal, amit Anatolij Csehojev, a konzervatív Szojuz képviselői szövetség elnöke mondott parlamenti felszólalásában: Jelcin tegnapi nyilatkozata felhívás volt a polgárháború deklarálására. Ha a Szovjetunió szétesik, itt az ideje, hogy megvitassuk az egész országra kiterjedő rendkívüli állapotot.
Az esti televíziós híradóban elfogadhatatlannak, nem konstruktívnak minősítette az orosz elnök felhívását Gorbacsov lemondására Nurszultán Nazarbajev, Kazahsztán növekvő befolyással és tekintéllyel rendelkező elnöke is.
A parlamenti határozat nyomán a politikai csata színhelyévé az orosz törvényhozás válik, mivel a Legfelső Tanács felszólította a föderáció képviselőit, hogy „határozzák meg” viszonyukat a televíziós interjúhoz. Az orosz parlament erős kommunista frakciója várhatólag fokozni fogja a nyomását, hogy bizalmatlansági indítvánnyal mozdítsa el az elnököt — aki, mint a szovjet parlament határozati szavazásának aránya is mutatta, aligha számíthat a demokratikus erők támogatására a Legfelső Tanácsban. S kérdéses, hogy „hazai pályán” nyeregben tud-e maradni. Az előre menekülés taktikája jegyében a március 17-i népszavazáson az oros? föderáció lakosainak — az illetékes parlamenti bizottság határozatára — arról Is dönteni kell, közvetlenül akarja-e megválasz-táni elnökét, vagy mint eddig, továbbra is a parlamentre bízza <-t -r)
HÓIK