﻿Ára:
0.50
forint
Magyar Nemzet
Péntek
február 22. LIV. évfolyam
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
szó-sz | Ar iz átadta Húszéin válaszát Gorbacsovnak
A csalódott szövetségesek készek az iraki erők felőrlésére
Magyar-román külügyminiszteri találkozó Madridban
Egymásnak ellentmondó hírek terjednek majd két hete arról, megegyeztek-e a kisgazdák a Magyar Demokrata Fórummal a kárpótlási törvény elfogadásáról vagy sem. A parlamenti általános vita előtt az FKGP vezetőitől még > hallottuk, nem egyezkednek; a benyújtott javaslat úgy, ahogy van, rossz. Két nappal később már egy asztalnál ülve tájékoztatta az újságírókat a két párt közötti tárgyalásról az MDF frakcióvezetője és a kisgazdák főtitkára. E hét közepén púnkban ismét megerősítette egy felelős nyilatkozó, hogy eljött a megegyezés pillanata. Tegnap a kisgazdák sajtótájékoztatóján viszont megint csak cáfolták a megállapodás tényét. A kívülálló számára jelen pillanatban nem is annyira az lényeges, született-e — titkos, publikus, egyéb —, egyezség a kárpótlási törvényi vitája során tanúsítandó magatartásról, sokkal inkább az késztet elgondolkodásra az eset kapcsán, milyen súlya van ma a politikusok által kimondott szavaknak.
„A ti szavatok legyen igen, igen; nem, nem” — szól a tanítás, melyet a koalíció pártjai is magukénak vallanak. Nagy kérdés, hogy a politika sajátos logikájára hivatkozva überel-hető-e ez az elv a mindennapok gyakorlatában. Van-e hitelük a szavaknak ott, ahol saját kijelentéseit utólag ki-ki fcénye-kedve szerint értelmezi?
A szavak iránti bizalmi válságnak természetesen előzményei vannak. A kisgazdák esetében például a decemberi nagygyűlésig mehetünk vissza. A párt vezetői itt tettek ígéretet arra, hogy a lehető legrövidebb időn belül intézkednek a plénum ismételt összehívásáról, hogy a föld, kárpótlás és a koalíciós tagság kérdéseiben közös álláspontot alakíthassanak ki a küldöttekkel. Időközben megkezdődött a kárpótlási törvény vitája, a gyűlés megszervezése azonban mindmáig várat magára. Néhány hete annyit közöltek a tagsággal és a sajtóval, már csak a törvény megalkotása után kerítenek sort a tanácskozásra. Csakhogy miután pont kerül az ügyre, nem sok vitatkozni való akad majd. Most viszont kellőképpen feljogosítva érezhetik magukat a kisgazda vezetők arra, hogy közös álláspont hiányában saját belátásuk szerint egyezkedjenek, nyilatkozzanak.
Csakhogy a politikai kulisz-szákon kívül állók számára mindig súlya van a kimondott szavaknak. Az ellentmondások felismerésének képessége pedig nem általános ellenzéki beállítottságunkból, hanem emberi természetünkből fakadó sajátságunk. Csak e feje tetejére állított világban tűnik úgy: annak kell szégyellnie magát, aki felhívja rá a figyelmet, s nem annak, aki elköveti a „kegyes csalást”.
Néhány napja a legnagyobb ellenzéki párt hivatalosan is kinyilvánította, céljának tekinti, hogy a jelenlegi koalíciót megbontsa, parlamenti többségét leapassza. Az SZDSZ vezetői azonban azt is hozzátették: nem előidézői, pusztán közreműködői kívánnak lenni a folyamatnak. Ebből a szempontból nézve túlságosan is nagy támadási felületet ad magának a kormányzó pártok egynéme-lyike, amikor képviselőinek egymás mellé állított nyilatkozataiból behatóbb elemzés nélkül is könnyen kimutathatók az ellentmondások. Ilyen körülmények között csak magának tehet szemrehányást az a rajtacsípett vezető, akit az ellenzék vagy a sajtó pellengérre állít.
Dobszay János
A külpolitikai helyzet
LEHÜTÖTTE A VÁRAKOZÁSOKAT — amelyek Tárik Aziz Moszkvába való visszaérkezését előzték meg — Szaddám Húszéin újabb harcias hangvételű rádióüzenete. Az iraki elnök megint egyszer közölte, nem hajlandó kivonni csapatait Kuvaitból, kész folytatni a küzdelmet a „békekezdeményezését” elutasító nemzetközi koalícióval. A bagdadi vezető beszédét az első kommentárok öngyilkossággal felérő makacsság jeleként értékelték, a Fehér Ház csalódottságának adott hangot. Miközben Szaddám haderejének a szárazföldi háborúra való felkészültségét bizonygatta, változatlan hevességgel követték egymást az Irak elleni szövetséges légicsapások, egy percre sem lankadtak a moszkvai béketerv elfogadtatására irányuló szovjet diplomáciai erőfeszítések. A Komszomolszkaja Pravda — még Húszéin rádiónyilatkozata előtt — óvatos derűlátásról tanúskodó cikkben fedte fel Gorbacsov indítványának részleteit. A The Washington Post csütörtökön arról számolt be, hogy George Bush a szovjet ajánlat feltételeinek jelentős szigorítását tanácsolta Gorbacsovnak. A The Wall Street Journal az amerikai katonai stratégáknak azt a vélekedést tulajdonította, hogy nem kívánják megengedni, hogy a diplomáciai tárgyalásokon akadályozzák a hadműveletek folytatását, miként Vietnamban történt. A washingtoni lap utal arra is, hogy az Egyesült Államok néhány partnere, mindenekelőtt Izrael és Egyiptom szeretné ha Szaddámot a hatalomból való távozásra kényszerítenék, márpedig ennek egyik módja a földi háború. Mások ellenben azt jósolják, hogy tekintettel országa gazdasági helyzetére és a folytatódó nemzetközi blokádra, a diktátort Kuvait feladása után semlegesíthetnék. Kairó egyébként kedvezően reagált a szovjet elképzelésre, mert a Kuvaitról szóló ENSZ-határoza-tokon alapul, hangsúlyozta Abdel Megid külügyminiszter, aki ezzel csatlakozott az olasz, a német, a holland és a belga állásponthoz. Mint brüsszeli megfigyelők megjegyzik, Moszkva eme akciója ismét felszínre hozta az Európai Közösség saját, közös külpolitikai irányvonalának a hiányát: az EK tagjai egymástól eltérően ítélték meg a Gorbacsov-tervet. Az iráni külügyek irányítója párizsi sajtóértekezletén még reményét fejezte ki, hogy Irak kedvező választ ad a Szovjetuniónak, s egyszersmind közölte, négy el nem kötelezett állam, Irán, India, Jugoszlávia és Kuba képviselői vasárnap Teheránban arról tanácskoznak majd, miképp beszélhetnék rá Szaddám Huszeint az engedékenységre. Mellesleg a francia kormányzat is kihasználta a Velajati látogatása nyújtotta alkalmat, hogy különvéleményét hangoztassa:	Gorbacsov
terve nincs ellentmondásban a BT-határozatokkal, s mint egy rádióinterjúban Rocard miniszterelnök hozzáfűzte, a koalíció célja nem az iraki politikai rendszer megváltoztatása. Mindemellett Párizsban is hangsúlyozták, amit Gorbacsov egyik tanácsadója, Sislin is kifejtett a BBC tv-ben: ez volt Irak utolsó esélye, ha visszautasítja a kinyújtott kezet, többé nem lehet feltartóztatni a szövetséges erőiket. Douglas Hurd brit külügyminiszter már szerda este valószínűbbnek találta a katonai megoldást, szükségesnek látta azonban felhívni a figyelmet arra, hogy a csatazaj elcsitultával azonnal neki kell látni a békét hosz-szú távon szavatoló közel-keleti rendezésnek.
A JELCIN KÖRÜL FELLÁNGOLT VITA kapcsán érdekes eszme-futtatásban taglalja a londoni The Times az orosz politikus erényeit és hibáit. Jó lenne-e ha Jelcin lépne Gorbacsov helyére, vagy pedig az előbbi tényleg az a vodkázó, szilárd politikai meggyőződés nélküli, polgárháborúra uszító soviniszta, amilyennek ellenfelei lefestik? — teszi fel a tekintélyes újság vezércikkírója a kérdést. Hivatkozik arra az általánosan elterjedt nyugati felfogásra, hogy még mindig Gorbacsovra a legérdemesebb fogadni, mert ő talán még meg tudja gátolni a káoszt, s bár Jelcin népszerű, mégis csak „szűk látókörű nacionalista, szürke szamár a ködben, aki alkalmasint anarchiát robbanthat ki”. A The Times persze nem feledkezik meg arról, hogy Jelcin Gorbacsov-nál érzékenyebben közelít a Szovjetunió belső konfliktusaihoz, s lazítani akarja a feudális gazdaságpolitikát is. Jogosak a kétségek Jelcin iránt, aki csak az utóbbi néhány évben lett szalutáló pártbürokratából a régi rendszer elszánt ellenfele — vonja le a végkövetkeztetést a lap —, de azért oktalanság lenne politikai karanténba zárni: ha mégoly halo-ványan is, de ő Oroszország politikai lelkiismerete.	(V. L.)
Szünet nélküli bombázások
Szaddám: nincs más út
Irak nem adja meg magát, s hadserege készen áll a szárazföldi harcokra, ha Bush elnök továbbra is elutasítja a bagdadi béke-erőfeszítéseket. Ezt Szaddám Húszéin iraki elnök jelentette be csütörtöki, harmincöt perces rádióbeszédében.
Az államfő élesen bírálta Bush elnököt, amiért az pusztán „kegyetlen trükknek” minősítette az irakiak február 15-i — a kivonulást számos feltételhez kapcsoló — javaslatát. Szaddám Húszéin szerint a szövetségesek eredetileg megígérték, hogy a kivonulás elfogadása esetén beszüntetik a háborút és megkezdik a tárgyalásokat. Kimondtuk a visszavonulás szót, ám ők most már nem foglalkoznak vele és új dolgokról beszélnek — mondotta az iraki elnök, hozzátéve: a kivonulás révén minden erejétől meg akarják fosztani Irakot. Azt akarják, hogy adjuk meg magunkat, de természetesen csalódni fognak — közölte.
Az elnök úgy vélekedett, hogy Irak számára „nincs más út.
mint amit választottunk”. Beszédében ismét utalt a Kuvait megszállását indokló „történelmi érvekre”, s — az iraki lépést ösz-szekapcsolva a palesztin problémával — élesen bírálta az amerikaiak szövetségeseként szereplő arab államokat. Ugyanakkor a hírügynökségek külön kiemelik, hogy Húszéin nem szólt a szovjet békejavaslatra vonatkozó iraki döntésről.
A fronton folytatódik a szárazföldi offenzíva légi előkészítése, bár a szövetségesek megsokasodott tüzérségi akcióit egyes szakértők úgy értékelik, hogy a háború szárazföldi szakasza voltaképpen már el is kezdődött. A szaúdi határtól északra szerdán végrehajtott amerikai támadás eredményeként — amerikai közlés szerint — csaknem ötszáz iraki katonát ejtettek foglyul. Bagdad ezt cáfolta.
Az amerikai légierő csütörtökön elkezdte Fajlaka kuvaiti sziget bombázását a partraszállás előkészítéseként. Az iráni hírközlő szervek Bagdad és a délkelet-
iraki városok szünet nélküli bombázásáról adtak hírt.
Az amerikai katonai vezetők nem egyformán értékelik az iraki haderőnek okozott veszteségeket. A koalíciós erők főparancsnokának, Norman Schwarzkopf-nak azt az értékelését, hogy az iraki hadsereg összeomlófélben van, csütörtökön egy név nélkül nyilatkozó illetékes Rijádban cáfolta, és legalább tíz, többnyire Kuvaitban lévő, harcra kész iraki hadosztályról beszélt. (Egy iraki hadosztály tíz-tizenöt ezer embert számlál.)
Irak csütörtökön végrehajtotta újabb — második nappali — rakétatámadását Szaúd-Arábia ellen. Rijádban és Dahranban szó-
laltak meg a szirénák, de sérülésről, károkról nem érkezett'jelentés.
Kairóban kilenc iszlám ország részvételével megbeszélés kezdődött a konfliktus megoldási módozatairól. A tárgyalás résztvevői — köztük hét külügyminiszter — várhatóan felszólítják majd Ira-kot a Kuvaitból való azonnali kivonulásra. Az arab világ megosztottságát tükrözi, hogy az öt Magreb-ország diplomáciájának vezetői — szerdán zárult líbiai megbeszélésükön — viszont épp a múlt heti iraki javaslat elfogadását indítványozták, s egyben összarab külügyminiszteri konferencia összehívását szorgalmaz-
HA SZÉNHIÁNY VAN,
akkor szénspekuláció is van — mondja egy magát megnevezni nem kívánó tüzelőanyag-kereskedő. (Szenesnek áll a világ? — 4. oldal)
A TÁRSADALMI ELÉGEDETLENSÉG
és a politikai indulat nem csak a kormányt sodorhatja el, alkalmasint az ellenzéket is.
(Buktassunk kormányt? — 4. oldal)
AX ISMERETTERJESZTŐ LAPOK
finanszírozásának komoly ellenzői is vannak. S azt sem tudni, ezek a kiadványok eljutnak-e a határon túl élő olvasókhoz. (Hidak a hordalék fölött — 5. oldal)
Eközben a nyugati kormányköröket még mindig a konfliktus megoldására tett szovjet javaslat foglalkoztatja. Az Európa Parlament legfontosabb képviselő-csoportjai csütörtökön támogatásukról biztosították a moszkvai indítványt, s hasonlóképp nyilatkozott a Vatikán is.
Washingtoni tudósitónk telexjelentése
Húszéin „kiábrándító" beszédét követően „közeli" a földi háború
Washington, február 21.
Amerikai körökben immár minimális esélyt adtak a diplomáciai rendezésnek, és Szaddám elutasító beszéde csak tápot adott a „közeli” koalíciós földi támadást beharangozó jóslatoknak.
George Bush éppúgy nézte a tévét és hallgatta a rádiókat, mint fél nemzete:	mindenki érezte,
hogy Szaddám Húszéin beszéde megadja a jelet a földi háborúra, amelyre a parancsot jól értesültek szerint az amerikai elnök már ki i,s adta Schwarzkopf tábornoknak, a seregparancsnoknak ,,'két-három napos ablakkal”, tehát a katonákra bízva a támadás órájá-
nem tanúsítva — jelezte figyelmeztetően Fitzwater a várhatókat — „semmi szánalmat a saját népe iránt”. Ezért aztán a koalíció hadműveletei is „menetrendszerűen” folytatódnak. Magyarán: Washington ugyan még javában elemezte lapzártunkkor Szaddám szavait, és várta Aziz moszkvai közlendőjét, ám az amerikai közélet már elkönyvelte, hogy B: _ dad elvetette a békés kibontakozást, amelyre immár Fitzwater is „nagyon kicsi esélyt” látott. Az elnöki szóvivő napi sajtótájékoztatóján még hangsúlyt kapott, hogy a Bush-kormány nem óhajtotta magát a szovjet béketervhez „kapcsolni”. A kormány azzal is érzékeltette, hogy tartja magát a
nak eldöntését. Igaz, az iraki dik- I tátor makacsságát hallva akadt olyan Pentagon-tudósító is, aki úgy vélte, „most már” nem is any-nyira sürgős, mint volt addig, amíg egy tűzszünet leállíthatta volna az amerikai hadigépezetet — a lapzárta és a megjelenés közti órákban — napok óta így vagyunk vele — bármi bekövetkezhetett.
Alig hangzott el a Szaddám-be-széd, a Fehér Ház szóvivője rövid nyilatkozatban tudatta Bush elnök „kiábrándultságát”, hiszen a diktátor „ismét semmibe vette az ENSZ-határozatoki t”f. - és ~ folytatja Kuvait elleni agresszióját”,
saját — egybehangzó értesülések szerint Londonnal és Párizzsal teljesen egyeztetett — haditerveihez, hogy a Pentagon két főnöke, Cheney védelmi miniszter és Powell egyesített vezérkari főnök csütörtökön Szaddám beszéde idején rezzenéstelen arccal terelgetett a szenátus katonai bizottságában a költségvetéssel kapcsolatos kérdésekre, amelyek véletlenül sem vonatkoztak a mindenkit izgató témára ... (Cheney egyébként most megjegyezte, hogy Wa-shington egyértelműen számit rá: a szovjet csapatokat a nyári határidőig kivonják hazánkból és
Csehszlovákiából.) Csupán általánosságban érdeklődött Warner szenátor a háború végéről, mire Cheney szokásos dodonai mosolyával ismételte meg a washingtoni véleményt: „holnap véget érhet, ha Szaddám feltétel nélkül kivonul Kuvaitból”, vagyis látványosan beismeri vereségét.
A Bush-kormány érzékelhetően nem fűzött nagy várakozásokat Szaddám „válaszához”, s így Fitzwater utalása a „kiábrándulásra” erősen túlzó megfogalmazás. Már a diktátor rádióbeszédét követő első elemzőknek feltűnt, hogy nem Gorbacsov béketervére, hanem — a Bagdad múlt pénteki ajánlatát elutasító — Bushnak igyekezett felelni. S ez megérthető abból is, hogy az amerikai elnök már kedden, szovjet kollégája kezdeményezését „nem kielégítőnek” minősítve jelezte: eljuttatta Moszkvába a maga feltételeit. Szerdai lapzártánk után kezdtek kiszivárogni ennek részletei.
Először meglehetősen pontatlanul, európai diplomáciai körök-•ből, hiszen ott úgy tudták, Bush „egyhetes” határidőt szabna Iraknak a Kuvaitból való távozásra. Ennél jóval hitelesebbnek tűnt a csütörtöki The Washington Post értesülése, amelyre a reggeli tévéhíradók rendre hivatkoztak: az elnök mindössze négy napot adott volna Szaddámnak Kuvait elhagyására, ha egyáltalán elfogadja Gorbacsov javaslatát. A különbség lényeges:	kormánytisztvise-
lőkre hivatkozva magyarázza a mérvadó lap, hogy Washington formálisan nem követelhette (hiszen nincsen BT-határozatba foglalva), hogy az iraki csapatok hagyják magúik mögött nehéz-fegyvereiket, és főként a vegyi hadviselésre alkalmasakat (egy földi háború esetén az amerikai parancsnokság ezek azonnali bevetésére számított, s így megfelelő védőöltözékben óhajtotta elindítani a támadást). Ezért aztán sürgette Bush a Kremlt a minél rö-videbb határidőre, ekként akarván lehetetlenné tenni e kritikus fegyverek elvitelét, s a három nap különbség értékelések szerint perdöntő.
Bushnak a gorbacsovi javaslathoz fűzött feltételei közé került az is, hogy Iraknak azonnal szabadon kell bocsátania hadifoglyait, fel kell tárnia, hová telepített Kuvaitban aknákat és le kell szögezni, hogy szó sem lehet bármi „kapcsolatról” a kivonulás és egyéb közel-keleti kérdések között. Magyarán: az amerikai elnök szándékosan nem elvetette a Kreml elképzelését, hanem „kiegészítette", és akként tudatosan megfosztotta mindentől, ami Szaddám tekintélyé — és immár személye —, megmen-
Imii JMw	$) Kft	*
