﻿Árat
0.50
forint
Mas var Nemzet
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
Szürke
zóna
Temetni jöttek valóban Varsói Szerződés külügy- és honvédelmi miniszterei, s nem dicsérni. A szovjet szupremá-ciát szolgáló, a korlátozott szuverenitás brezsnyevi doktrínáját sikeresen alkalmazó szerződés fölött eljárt az idő. A szervezetről, amely rászolgált a kimúlásra, ma már mindent el lehet mondani, ezért sok szót nem érdemes vesztegetni a nem éppen dicső múltra. Az új Közép-Európa kialakulása szükségképpen feltételezi a régi szocialista világ jegyeit magán viselő szervezet lebontását. Ebben az értelemben a katonai struktúrák leépítését szorgalmazó gor-bacsovi javaslat tagadhatatlanul váratott magára, s nagyon is jellemzően esett időben szinte egybe a visegrádi hármas csúcstalálkozóval. A szovjet elnök így elébe ment a természetes közép-európai igényeknek, egyszersmind jelezte, hogy Moszkva felettébb érdekelt abban, az új együttműködésnek ne legyen szovjetellenes alapállása.
Moszkvának ugyanis egyáltalán nem mindegy, hogy milyen Közép-Európa alakul ki közvetlen szomszédságában. Persze, ez ügyben nem teljesen „ártatlan” a szovjet vezetés. A Megapolis című moszkvai újság a közelmúltban joggal jegyezte meg, hogy a földrajzi és történelmi realitásokon a politikai problémák nem változtatnak, s a kelet-európai szomszédok ezernyi szállal kötődnek — a rendszerváltás után is — Moszkvához.
Ugyanez Közép-Európából nézve fokozottan igaz. A mai „temetés” igazi kérdése, milyen lesz a „feltámadás” régiónkban: a Németország és a Szovjetunió között elterülő szürke zónában hazánk elsősorban kétoldalú szerződésekkel remtheti meg igazi biztonságát, mégpedig a kölcsönösség alapján. Véleményem szerint illúzió arra gondolni, hogy sokoldalú alapon, az európai biztonsági rendszer vagy valamelyik NATO-szervezet segítségével teljes mértékben szavatolható a magyar biztonság. Ez utóbbiak eredményesen egészíthetik ki a kétoldalú szerződések sűrű szövésű hálózatát.
De összekötik az egykori VSZ-tagokat a fegyverrendszerek is; mint egy magyar katonai vezető a minap elmondta, hosszú évekig még csak nem is gondolhatunk nyugati harci eszközök beszerzésére. A biztonságpolitika, a haditechnika, a politika és a gazdaság ezernyi szálával kötődünk egymáshoz tehát a jövőben is, a mai „temetés” nem változtat ezen. Az Idegesség korát éppen azért éli Közép-Európa, mert a fölbomló régi helyett még nem alakult ki az új szerkezet, no meg azért is, mert világhatalmi szomszédunkban éppen a Sevardnadze-szellemiségű külpolitikára nehezedik nagy konzervatív nyomás. A minap stockholmi elemzők azt kérdezték: nem emlegetjük-e túl sokszor azt a szót, hogy „visszafordíthatatlan", nem fűzünk-e túl sok illúziót az európai csatlakozáshoz, nem helyezzük-e túlzottan előtérbe a kisebbségek ügyét?
Helyünk és szerepünk, prioritásaink világos átgondolására serkent tehát a mai „temetés”. Külpolitikánk így őrizhetné meg nem éppen növekvő presztízsét, s csökkenthetné az idegességet a szabadság középeurópai szürke zónájában.
Martin József
Az invázió első napján
a szövetséges csapatok sikeresen nyomultak előre Kuvaitban
A VSZ-tagorszagok ma kimondják a katonai szervezet megszűnését
A külpolitikai helyzet
HÚSZÉIN ÖNGYILKOS MAKACSSÁGÁT és csökönyösségét teszik felelőssé a szövetségesek szárazföldi offenzívájának megindulását követő reagálások. Senki sem kételkedik abban, hogy az Egyesült Államok vezette koalíciós erők fölényesen győznek majd az Irak elleni háborúban. A legfontosabb kérdéseknek a megfigyelők most azt tartják, hogy mikor és milyen áldozatok árán érnek véget a harcok, s nem kevésbé fontos az sem, túléli-e politikailag a háborút Szaddám. Az amerikai hadvezetés nagyon bizakodó, hisz szerintük a több mint egy hónapos bombázások Bagdad haderejének legalább egyharmadát megsemmisítették, a katonák erkölcsi és fizikai erejét pedig meggyengítették. Ezt látszanak alátámasztani a hadieseményekről lassan csordogáló hírek, amelyek szerint iraki katonák ezrei adják meg magukat a szövetségeseknek. Az amerikai hadvezetés számára fontos, hogy a háború rövid legyen, s viszonylag alacsony emberáldozatot követeljen. A vezérkar négy-hét napról beszél, ám a külső szakértők borúlátóbbak. Szerintük az iraki elitegységek, így a Köztársasági Gárda képes a szívós ellenállásra, s megtörése sokezres veszteséggel járhat. Major brit kormányfő honfitársaihoz intézett televíziós beszédében reményét fejezte ki, hogy a háború nem lesz hosszú, ám figyelmeztetett arra, hogy a harc hevesnek ígérkezik. Sevardnadze szovjet exkülügyminiszter egy japán lapnak adott interjújában kifejtette, egy hónapos harcokra számít, s valószínűleg a szovjet diplomáciai kísérletekre utalva kijelentette, „egy reakciós irányba változó országtól lehetetlen elvárni, hogy progresszív szellemű politikát folytasson a nemzetközi színtéren”. A szovjet béketervvel kapcsolatban egyébként szakértők megjegyzik, hogy Bush elnök máris elkönyvelheti első győzelmét, hisz Gorbacsov diplomáciai bravúrját újabb húzással múlta felül: ultimátum állításáéval ismét kezébe vette a kezdeményezést.
A VARSÖI SZERZŐDÉS katonai szervezetének hétfői budapesti feloszlatása ugyan háttérbe szorul a szárazföldi offenzíva megindítása mögött, ám nem kerüli el a nyugati elemzők figyelmét. A Le Soirban Simon Petermann elemzésében aláhúzza, hogy ez a lépés a már kialakult helyzet tudomásul vételét jelenti, de ez önmagában még nem garantálja a volt csatlós államok biztonságát. Ezek az országok feltételesen nyerték vissza szabadságukat — írja a belga professzor —, földrajzilag a szó szoros értelmében beszorítva a volt felügyelő hatalom és egy atlanti koalíció közé, amelyhez nem csatlakozhatnak anélkül, hogy ne váltanának ki egy olyan kizáró reflexet a Szovjetunió részéről, amely destabilizáló reakciókra vezetne. Ezen országok kétszeresen is kínos bizonytalanságban élnek. Egyfelől tanúi egy európai integrációs mozgásnak, amelyhez gyorsan szeretnének csatlakozni, ám amelyből kizárva érzik magukat, mivel az EK kiszélesítése Kelet felé problematikusnak tűnik. Másfelől a Szovjetunió, amely egy katonai-rendőrál-lam, és az anarchia prespektívái között ingadozik, egy európai biztonsági rendszer híján lappangó veszély marad. Ezen országok szemében a NATO képezi a legjobb biztosítékot az esetleges szovjet nyomással szemben. Így sürgős feladat, hogy a nyugatiak megtalálják az eszközöket az ezt kérő kelet-európai országok társítására, nemcsak az EK-hoz, hanem a NATO által alkotott katonai-politikai stabilitási pólushoz is. Természetesen figyelembe kell venni a szovjet biztonsági aggodalmakat, s világos az is, hogy a csatlakozás lehetősége csak a távolabbi jövőben merülhet fel. Amennyiben azonban e közép-európai országok várakozása válasz nélkül marad — figyelmeztet Petermann —, attól lehet tartani, hogy az őket sújtó gazdasági válság, s az ezáltal kiéleződő nacionalista mozgalmak az egész európai földrész biztonságát és egyensúlyát veszélyeztetik.	(S . G.)
Egybehangzó Jelentések aierlnf
a koalíciós erők a kuvaiti fővárost rohamozzák
Az Öböl-háború 39. napján, vasárnap hajnalban megindult a szövetségesek szárazföldi of-fenzívája Irak ellen, hogy rá-kényszerítsék Bagdadot, vonja ki megszálló csapatait Kuvait-ból, éspedig egyértelműen vesztesként, nem nehézfegyverei nagy részét hazamentve. Ezt az Irak által szombaton elfogadott szovjet béketerv — a kivonulásra három hetet szabván — lehetővé tette volna Bagdad számára. A koalíció nagy sikerekről, Bagdad az offenzíva kudarcáról számolt be. A hadművelet folyamatának ismeretét hírzárlat teszi nehézzé.
A jelek szerint, még a vártnál is sikeresebben haladnak a szövetséges erők Irak-ellenes hadműveletei. Bár egyelőre senki sem erősítette meg, a KUNA hír-ügynökség kora délutáni értesülését a kuvaiti főváros visszafoglalásáról, számos hírforrás egybehangzó jelentése szerint, a szövetségesek már legalábbis behatoltak a városba. A MÉN A egyiptomi hírügynökség azt közölte, hogy az Irak-ellenes erők deszan-tot dobtak le Bászra iraki város környékén, és a kuvaiti tengerpart több pontján, a kuvaiti légierő egyik tisztje szerint pedig
máris sikerült felszabadítani a kis emírség négy vagy öt városát. A szövetségesek közeledtére egyébként az irakiak állítólag felrobbantották a kuvaiti parlament épületét és négy luxushotelt.
A szövetségesek csapásmérő erőinek másik csoportja Irakon keresztül nyomul előre, hogy hátba támadja a Kuvaitot védő erőket, s egyben elszigetelje őket a tartalékban lévő iraki Köztársasági Gárdától. Az NBC amerikai televíziós állomás értesülései szerint ezt a feladatot a két páncélos, valamint egy gépesített lövész hadosztályból álló 8. amerikai hadtest, az 1. brit hadosztály bizonyos alakulatai, valamint a szintén vasárnap hajnalban támadásba lendült francia Daguet hadosztály végzi.
A szövetségesek előrenyomulása ellenére az iraki rádió továbbra is saját csapataik sikeréről számol be. A bagdadi katonai parancsnokság újabb, vasárnap esti közleménye cáfolta az irakiak tömeges megadásáról szóló híreket, s azt állította: egységeik több támadást is visszavertek, súlyos veszteségeket okozva az ellenségnek. A bagdadi rádió ezzel egy időben arra szólította fel a muzulmánokat, hogy világszerte tá-
madják meg a. koalícióban részt vevő államok érdekeltségeit. Az iraki fővárosban ugyanakkor Szaddám Húszéin elnökletével, ülést tartott a Forradalmi Parancsnokság Tanácsa, ám erről részletek egyelőre nem ismeretesek.
A vasárnap esti órákban Irak újabb Scud-típusú rakétát lőtt ki Rijádra, amit a szövetségeseknek kél Patrioit-rakétával sikerült még a becsapódás előtt megsemmisíteni.
A CNN amerikai televízió érte-
sülései szerint a szárazföldi harcok kezdete óta 11 amerikai katona vesztette életét. A CNN ezt pen-tagoni forrásokra hivatkozva közölte.
Egy rijádi katonai szóvivő szerint a szaúdi csapatok csak az elmúlt néhány óra során kétezer iraki katonát ejtettek fogságba, miközben saját veszteségeik jelentéktelenek voltak. Eközben a szövetséges erők oldalán harcoló egyiptomi csapatok is több kilométer mélyen behatoltak kuvaiti területekre.
LEMONDOTT AZ ORVOSI KAMARA ELNÖKE
a küldöttgyűlésen, de a rossz nyelvek szerint csak elébe ment a leváltásnak. Nyilatkozatában a döntését Indokolja.
(Változatlanul kísért a kézi vezérlés — 5. oldal)
EMLÉKEIBŐL EL AZ EGYETEM! SZÍNPAD,
önálló műsorokat nem tud készíteni, most pedig költözködnie kell, mert a piarista rend visszakéri jogos tulajdonát, az 1953-ban államosított kápolnát. (Templom vagy színház? 7. oldal)
MIT HOZ A JÖVŐ
az olajtermelésben? A másodlagos, harmadlagos módszerek alkalmazására Magyarországnak is szüksége lesz a meglevő kőolajkincs felszínre hozatalához- (Hosszú távon tartalékok — 8. oldal)
Washingtoni tudósítónk telex jelentése’
Bush „gyorsnak és döntőnek" ígérte a háború „végső szakaszát9
Washington, február 24.
Ultimátuma határidejének lejárta után nem sokkal, Bush kiadta a parancsot az átfogó támadásra, s így a légi offenziva hete után megkezdődött a földi háború, amelyben az elnök gyors győzelmet remél, és — ígér. A seregparancsnok a nyitányt „drámai sikernek” minősítette.
„Kuvait felszabadítása most végső szakaszába ért, s én teljesen biztos vagyok a koalíciós erők képességében, íhogy gyorsan és döntően hajtják végre küldetésüket” — közölte George Bush szombat este a Fehér Ház sajtótermében megjelenve. S az amerikai elnök ekkor erősítette meg, amit megint az esti tévéhíradók kellős közepén tudott meg Amerika : elkezdődött a napok óta várt földi háború. „Utasítottam Schwarzkopf tábornokot, hogy — együtt a koalíciós erőkkel — vessen be minden lehető erőt, beleértve a szárazföldieket is, hogy kiszorítsák az iraki hadsereget Kuvaitból” — közölte alig kétperces, a tévébeszédet helyettesítő közlendőjében Bush, aki — elődjével, az olvasógép mesteri használójával ellentétben — nem szereti az őt merevvé tevő íróasztal mögüli szembenézést nemzetével, s szívesebben jelenik meg a sajtóterem „nem steril” környezetében, ahol állva, [fesztelenebből mozog és beszél.
Tántadtks — fprr saerint
Magyar idő szerint szombat éjfél után 37 perccel jelentette Szaúr-Arábiából Dán Rather, a CBS híradójának onnan kapcsolt műsorvezetője, Ihogy az általa már korábban is észlelt „előcsatározá-sok” immár alighanem részei egy kibontakozó általános földi támadásnak. Hamarosan a Pentagonban is sorra értesültek a tudósítók, hogy „megindult”.
A Fehér Ház is hirtelen felélénkült az itteni estén: sorra érkeztek az elnök emberei, akik alighanem taktikából kora délután hazamenték, míg maga Bush péntek óta a Camp Dávid-i üdülőben tartózkodott, s amikor helikoptere szombat este fél tízkor leszállt a Fehér Ház kertjében, s Bush a verte jött Bákerrel, a rá váró Quayle alelnökkel, Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadóval besietett az ovális irodába, szóvivője tudatta: pont tízkor az államfő nyilatkozatot tesz. Mint vasárnap reggel Norman Schwarzkopf rövid rijádi „helyzetjelentéséből” kiderült, ekkor éppen két órája tartott mór hivatalosan a földi háború, óm ezt eleinte azért nem akarták elárulni, hogy [Bagdad azt se tudja.
mi része a napok óta tartó elő-csatározásoknak, „portyáknak”, s mi már az offenzívának.
Kétsége persze a Bush által pénteken meghirdetett ultimátum szombat déli határideje után senkinek sem lehetett, kivált, hogy kormánykörökből már előtte kiszivárgott: nem számítottak rá, hogy Szaddám Húszéin elfogadná vereségének egyértelmű bevallását. S az elnök szavai után a Pentagonban sajtóértekezletet tartó Riohard Cheney védelmi miniszter szavaiból kitűnt, hogy az ultimátumot már kész tanácsadási tervhez igazították: Bush csupán „leállíthatta" volna a támadást, amelynek e szombat volt „az eredeti dátuma”, s így aztán az offenzíva ezen a „meghatározott napon és órában” vette kezdetét. Bush tehát most okkal mondta, hogy — egyeztetve koalíciós partnereivel —, adtak „Szaddám iHu-szeinnek még egy utolsó esélyt” ... Cheney szokásos fanyar módján meg is jegyezte szombat este, hogy „bölcsen tette volna, iha elfogadja (az ultimátumot), ám ő ezt visszautasította”. Alig egy órával a szombat déli (magyar idő szerint este hatórás) időpontot követően Fitzwater elnöki szóvivő jelent meg a sajtóteremben, hogy lakonikusan közölje: „sajnáljuk, hogy Szaddám Húszéin nem tett semmit a déli határidőig, teljesíteni az ENSZ határozatait. Mi eltökéltek vagyunk végrehajtani a döntéseket. A katonai akciók menetrendszerűen és a terveknek megfelelően folytatódnak”.
Sattddám tévedése/
Fitzwater irodája rövid nyilatkozatot is kiadott, s ebben megállapította a Fehér Ház, hogy semmi jelét nem észlelték az iraki csapatok kivonásának Kuvaitból. Bagdad nem lépett kapcsolatba az ENSZ-szel, viszont folytatja a felperzselt föld taktikáját, és Kuvait leromboltatását, ekként „a koalíciónak nincs más választása, mint a háború folytatása” — utalt félreérthetetlenül a közlemény a „végső szakasz” gyors közeledtére. A Bush beszédére váró (tévéműsorokban a szakértők sorra találgattak, miért számította el magát Szaddám — ismét, sokadszorra is, és miért nem fogta fel, hogy George Bush kezdettől fogva elszánta magát végigvinni a háborút a teljes győzelemig. Alighanem a John Hopkins Egyetem arab származású elemzője Fuad Adzsami találta fején a szöget, amikor azt fejtegette a CBS tévében, hogy a diktátornak „primitív felfogása” van a földi harcokról, holmi „férfiasság! bizonyítéknak” tekintve azokat, s nem értve a thai haditechnikát, valamint tel-
jesen félreértve Busht és Amerikát: ,,A maga hézagos ismeretével emlékezik Vietnámra és Bejrútra, ahonnan az amerikaiak kivonultak, s képkerten belátná, egy demokrácia képes elszánni magát a leszámolásra.” Egyébként az ABC tévé és a The Washington Post péntek esti közvéleménykutatása szerint az amerikaiak túlnyomó többsége elnöke mögött áll, és szintén „végig” óhajtja vinni e háborút.
Az NBC tévében vasárnap reggel Brent Scowcroft nemzetbiztonsági tanácsadó jegyezte meg, hogy Szaddám ismét elszámítaná magát, ha azt hiszi, hogy bárhogyan, netán Moszkva „közreműködésével” valahogyan meggátolhatja a koalíciós erők teljes győzelmét, s megúszhatja félmegoldással, „mint hajdan Nasszer”.
Gorbacsov
telefonhívása
Scowcroft talán ezért is folytatta a Bush-kormányzat erőfeszítését: a diplomáciai nézeteltérések ellenére méltatni Moszkva magatartását, tehát elsimítani és nem élezni a vitát, ahol a szombat kora délutáni fehér házi közleményből kitűnt, hogy háromnegyed órával az ultimátum lejárta előtt Mihail Gorbacsov újfent telefonált George Bushnak, kivel 28 percet beszélt. Hivatalosan senki se erősítette meg, ám tartják magukat a hírek, hogy a szovjet államfő kérte az amerikait a támadás elhalasztására, legalább egy-két nappal. Mivel Scowcroft szavaiból az is kiderült, hogy ez a február 23-a volt a „tervezett nap”, ez nyilvánvalóan nem járhatott sikerrel.
Bush azonban „megköszönte Gorbacsov elnöknek kiterjedt erőfeszítéseit”, ám kifejtette neki „általános kiábrándultságunkat, hogy Szaddám nem óhajtott pozitívan válaszolni”. Aligha véletlenül került bele a „pozitív" az amerikai nyilatkozatba: szombat déltájban, amikor az egész ország izgatottan leste a tévék külön „ultimátum-műsorait” (az emberek megálltak az áruházakban, kirakatok előtt, ahol televíziók voltak), a New York-i ENSZ-székházból híre jött, hogy Voroncov szovjet nagykövet a Biztonsági Tanács zárt ajtók mögötti ülésén közölte kollégájával, tudtával Tarik Aziz a Moszkvából való távozása előtt „pozitívan” reagált az ameJ rikai feltételekre, ám a határidő lejártával fokozatosan kiderült, hogy Voroncov ezt Picke-ring amerikai nagykövet sürgetésére sem tudta semmivel alátámasztani, míg Bagdad jelen levő képviselője csakis a szovjet béketerv elfogadásáról tudott és akart beszélni, szót sem ejtve az ame-
m
I
■

