﻿Kedd
Kétoldalú szerződések a biztonsági vákuum ellen
felszámolták a katonai szervezetet
Óvatos derűlátással értékelik Washingtonban a gyors kuvaiti előrenyomulást
A külpolitikai helyzet
NAGY MEGKÖNNYEBBÜLÉSSEL fogadták Washingtonban a szárazföldi támadás első napjáról érkező híreket, a katonai vezetés azonban óvott a túlzott derűlátástól, a január 16-i hurráoptimizmus megismétlődésétől. A jelentések szerint a halottak és sebesülteik száma gyorsan emelkedik, s a szakértők aláhúzzák, hogy a harcok neheze valószínűleg még hátra van. Az iraki hadsereg fő erejét a Köztársasági Gárda jelenti, s ezekkel az alakulatokkal a szövetséges erők még nem vették fel a harcot. Joxe, francia védelmi miniszter szerint azonban, amennyiben Irak kivonja csapatait Kuvait területéről, erre nem is kerül sor, mert „a gárda fő erői Irakban vannak”. A Süddeutsche Zeitung — amely „Szaddám Sztálingrádjának” nevezi a Kuvait visz-szaszerzéséért folyó csatát — szerint a harcok időtartamát két tényező határozza meg: az iraki katonák erkölcsi tartása és a mérges gáz esetleges bevetése. Ha ez utóbbira sor kerül, példa nélkül álló pokol fenyeget — figyelmeztet a lap.
A világ vezető lapjai egyöntetűen megállapítják, hogy a háború eme új szakaszát minden szörnyűsége ellenére bizonyos megkönnyebbüléssel fogadta a civilizált világ java része. A szárazföldi háború elkezdése szükséges, indokolt és elkerülhetetlen volt — írják —, hisz a hadműveletek azt a nagyobb bajt akarják megakadályozni, amelyet katonai veresége nélkül Húszéin a következő években zúdíthatna a világra. A kommentátorok emellett azt feszegetik, hogy mi a háború célja, s hogy mi lesz annak kihatása a világra a jövőben, s visszatérnek egy-egy elemzés erejéig a szovjet békekezdeményezések kudarcára. A Die Presse például aláhúzza, hogy a szovjet elnök Irakkal folytatott tárgyalásait az amerikaiak inkább csak zavaró és elhanyagolható tényezőként kezelték. Gorbacsov elszámitotta magát, nemcsak azért, mert Szaddámot nem tudta meggyőzni, hanem azért is, mert Washington nem volt hajlandó az oroszokat világpolitikai közvetítőként elfogadni. Kudarca végül is kifejezi a Szovjetuniónak a világpolitikai erőviszonyokban végbe ment gyengülését, amelyen a legokosabb diplomácia sem segíthet — állapítja meg a bécsi lap.
A VSZ FELOSZLATÁSÁT kommentáló nyugati szakértők is elsősorban a jövőre hívják fel a figyelmet elemzéseikben. A térség országai között nyugtalanság érzékelhető — írják. A Le Soir, amely a katonai, és a gazdasági struktúra felszámolását együtt elemzi, aláhúzza, hogy az egykori kommunista tömb két kulcsszervezetének eltűnése „politikai űrt" teremt a térségben, ami elősegítheti a nemzeti ellentétek feltámadását. Az elemzések kitérnek arra is, hogy a Varsói Szerződés katonai szervezetének feloszlatása biztonsági űrt hagy Közép-Európában. Megemlítik, hogy ezzel kapcsolatban már mindenféle javaslat felmerült: csatlakozás a NATO-hoz, semlegesség, kétoldalú megállapodások. A L’Unitá szerint talán túlzás biztonsági űrről beszélni, egyfajta katonai és politikai bizonytalanság mindenesetre nyilvánvaló, amivel szemben az atlanti szövetség sem maradhat közömbös. A lapok felhívják a figyelmet arra is, hogy a hétfői lépés némi ellenállást vált ki a szovjet katonai vezetés csúcsain, s a szovjet álláspont sokszor a VSZ régi javaslatait visszhangozza, mikor a feloszlatást össze kívánja kötni valamilyen felhívással az atlanti szövetséghez hasonló lépésre, de legalábbis a katonai szervezetük gyökeres átalakítására, az új, kollektív európai biztonsági rendszer érdekében.	(S. G.)
Aaitfall és Göncz fogadta a külügy-és védelmi minisztereket
d • ••
il /oro
A kész tények dokumentuma volt mindig a Varsói Szerződés. Amikor aláírták, a háború után kialakult helyzetet tükrözte: kelet-európai országok sora került szovjet ellenőrzés alá. Most, hogy katonai szervezetét fölszámolták, annak a régi állapotnak a megszűnésére mondottak áment. Ez az oka annak, hogy nem történelmi megrázkódtatásokkal megy végbe ez az egyébként történelmi esemény.
A Szovjetunió egyetértésével döntöttek így, együttesen a hat ország képviselői, s ez azt jelenti, hogy Moszkva nem helyezkedik szembe ma sem azzal a folyamattal, amely Európában a múlt esztendők során végbement. Bármilyen nyugtalanító események zajlanak is e hatalmas országban, bármily éles küzdelem folyjon konzervatívok és haladók, radikálisaik és mérsékeltjeik vagy éppen kerékkötőik között — a néhány évvel ezelőtt megkezdett gor-bacsovi vonal e tekintetben folytatódik. Az a rendkívül örvendetes sorozat érkezett most Budapesten új állomásához, amely a réginél őszintébb szovjet—amerikai viszony kialakulásával, az európai fegyveres erők erőteljes csökkentési szándékával kezdődött, a német egység elfogadásával, a szovjet csapatok változatlan ütemű kivonásával folytatódott.
A Varsói Szerződés katonai struktúrájának eltűnése nemcsak a hat ország helyzetének és kapcsolatainak változását mutatja (bár elsősorban), új viszonyokat is Európához, ezen belül a Szovjetunióét az enyhülési folyamathoz. Sokat olvashatunk arról, hogy bizonyos szovjet katonai körök homlokukat ráncolják kormányuk „engedékenysége” láttán. A tények egyelőre azt mutatják, hogy Moszkva-e tekintetben következetes, és remélhetően az is marad.
A magyar külügyminiszter kijelentette: kívánatos lenne, ha maga a Varsói Szerződés is megszűnne, legkésőbb jövő tavaszig, az európai biztonsági értekezletig. E dátum jelképes: az a konferencia földrészünk átfogó együttműködésének új szakaszát lesz hivatva megteremteni.
A VSZ biztonsági szerződés volt — s most magunknak kell majd gondoskodnunk biztonságunkról. Kivel szemben? Semmiképpen sem élhetünk a „mindenki gyanús" általános bizalmatlanságának a légkörében. A kérdés helyesen így hangzik: „Kivel együtt?” Magyarország arra törekszik, hogy szomszédainak megbízható partnere legyen; a Szovjetunióban ne kapjanak érvet azok, akik „a befolyási övezet” elvesztését siratják — nem szovjetellenes, hanem egyenrangú fél kívánunk lenni. De mindez még kevés. Csaknem fél évszázadon át a két katonai szervezet egyensúlya biztosította a békét. Most új egyensúlyra lesz szükség. S ez nem sok kis sündisznóállás-ból jöhet létre, nem is egymástól elkülönülő államcsoportok-ból, hanem a két- és többoldalú szerződések összefüggő Európájából. Amit az említett jövő tavaszi biztonsági értekezlet is szolgál majd.
De ez még a jövő zenéje. Ezúttal a „kész tényeket” még meg kell teremteni.
Tatár Imre
A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének budapesti soron kívüli ülésén hétfőn délben aláírták a VSZ katonai struktúrájának felszámolását kimondó dokumentumot. Az aláírás után a magyar házigazdák. Jeszenszky Géza külügyiminiszter és Für Lajos honvédelmi miniszter fogadást adtak a tanácskozás résztvevőinek tiszteletére a Duna Intercontinental Szállóban.
Délután Antall József kormányfő és Göncz Árpád köztársasági elnök fogadta a VSZ PTT küldöttségeinek vezetőit a Parla-
Kairóból jelenti az MTI: Nagyszerű .sikerekről számolt be az Irak-ellenes koalíció az Öiböl-há-ború szárazföldi szakaszának második napján is, annak ellenére, hogy hírek szerint már az egyéb iraki erőknél jobban rettegett Köztársasági Gárda alakulataival is lezajlott az első összecsapás. Iraki részről rendre cáfolják a szövetségesek sikerjelentéseit. A kuvaiti főváros sorsáról továbbra is ellentmondó értesülések vannak forgalomban. Az eddiginél is véresebb hadműveletek minden korábbinál jobban megosztják az arab világot, ahol egyre inkább terjed az a nézet, hogy ez a háború a Nyugatot és az arab világot állítja szembe egymással. .
Értesülések szerint a .felperzselt föld taktikáját alkalmazó irakiak Kuvaitban több mint hat-
mentben. A magyar kormányfő történelmi jelentőségűnek nevezte a megállapodást, s külön kiemelte annak fontosságát, hogy maga Gorbacsov elnök tette a katonai szervezet mielőbbi lebontására vonatkozó javaslatot. Göncz Árpád elmondta: teljesen egyetért a megállapodásban foglaltakkal, s reméli, hogy a kétoldalú kapcsolatok terén a jövőben is kamatoztathatóak lesznek az évtizedek során felgyülemlett tapasztalatok.
(Részletes beszámolónk a 3. oldalon.)
száz helyen — többnyire az_olaj-kútaikat felgyújtva — okoztak tüzeket. Hétfőn újabb hírek érkeztek a megszállók kuvaiti kegyetlenkedéseiről, egész családok kivégzéséről, kínzásokról.
Az iraki ellenállás első komoly jelzéseként a Köztársasági Gárda Kuvait északi határa mentén létesített állásaiból — amint azt a Pentagon is megerősítette — harckocsioszlop indult el déli irányban. A mintegy nyolcvan tank ellen Apache típusú harci helikopterekkel támadást hajtottak végre a szövetségesek — jelentették sajtótudósítók.
A koalíció alákulatai hétfőn hajnalban a kuvaiti főváros határába érkeztek, s egy amerikai tévéállomás jelentése szerint Ku-vaitvárostól délre az egymással szemben álló erők harckocsijai
heves tűzpárbajt vívnak egymással. Az előző napi jelentés, miszerint a főváros a felszabadítók kezén van, elsietettnek bizonyult.
Az amerikai tengerészgyalogosok két hadosztálya, az egyiptomi, kuvaiti, szaúdi és Szíriái egységek hétfőre mélyen benyomultak Kuvait területére, de hogy mekkora földdarabot tisztítottak meg az ellenséges erőktől, arra nézve a katonai szóvivők egyike sem szolgált adattal.
Nyugati részről jelentették ellenben azt, hogy a Kuvaitban levő iraki erők Siilkworm rakétával próbáltak támadást intézni a Missouri amerikai hadihajó ellen. A rakétát a célponthoz igen közel fogták el. Egybehangzóan az amerikai részről újabban bevallott elképzelésekkel az Öböl Menti
Washington, február 25.
Elragadtatottságát önmaga és mások „eufóriától” való óva intésével igyekezett leplezni Bush elnök, kinek a földi háború bejelentése óta első nyilvános szereplését megelőzte az amerikai katonai parancsnokság közlése az előrenyomulás „hatalmas sikeréről”.
Beszédét megszakítva ellépett a Fehér Ház keleti termének szónoki emelvényétől az amerikai elnök és átölelésre emlékeztető mozdulattal veregette meg a fekete bőrű vezérkari főnök vállát. George Bush a négerek történelmi felemelkedését méltatta az ennek
szentelt ünnepségen, kiemelten az Amerika háborúiban való helytállásukat, még mielőtt biztosították volna számukra teljes polgári jogaikat (érzékelhetően meg is hatódott, amikor felidézett egy történetet a világháború utánról: fogoly németeket szolgáltak ki az étteremben, ahová nem engedték be a fekete amerikai katonákat). Megérthető hát váratlan odalé-pése az ország első számú és néger katonájához: hiszen szónoklata elején Colin Powell hadijelentésére hivatkozva számolhatott be George Bush a frontról érkező „jó hírekről".
Szokása és hajlamai szerint mindenkit óva az „eufóriától” az amerikai elnök mindenesetre
Együttműködési Tanács (GCC) főtitkára hétfőn szükségesnek mondta, hogy Kuvait felszabadítása után még több hónapig amerikai katonai jelenlét szavatolja a térség államainak biztonságát.
Iraki rakétatámadás miatt légiriadó volt hétfő este Dabrán szaúdi városban, valamint — a háború kirobbanása óta harmadszor — Bahrein szigetén is. Az irakiak két Scudot lőttek ki Szaúd-Arábia keleti részére, de az amerikai Patriot elhárítórakétákkal sikerült mindkettőt megsemmisíteni. Az egyik Scud roncsai azonban Dahránban egy olyan épületre zuhantak, ahol amerikai katonák laktak. Az előregyártón elemekből készített ház összedőlt, s szemtanúk szerint 12 amerikai meghalt és 20—25 megsebesült.
maga is nehezen leplezte a Fehér* Házban már alig titkolt elragad-tatottságot, amit a földi háború első két napjának gyors koalíciós előretörése indokol: S ami kivált fontos a hátország egységének megőrzésére vigyázó elnöknek: „hála Istennek, eddig kevés áldozattal”.
Először jelent meg a nyilvánosság előtt Bush azóta, hogy szombat este hivatalossá tette a háború e „végső szakaszának” elkezdését, s a politikus feltűnően óvatosabb szavakat használt a tábornokoknál. Fél órával korábban a rijádi parancsnokság szóvivője-I ként, Neal generális „hatalmas
sikert” emlegetett, és egy megjegyzésével jókora, kellemes izgalomba hozta az itteni tévéstúdiókban ülő, szakértőként alkalmazott nyugdíjas kollégáit: „ugyanolyan sikeresek vagyunk a Köztársasági Gárdával szemben, mint az egyéb iraki erők esetében”. Vasárnap este óta mindenkit az foglalkoztatott, hogy — miként Bush fogalmazta — a magukat „nagy számban megadó” ellenséges, ám amerikai megítélés szerint nem az elitcsapatokhoz tartozó katonákat követően mekkora ellenállást tanúsítanak Szaddám Húszéin tő (és hatalmát biztosító) erői. Amint a CBS tévében a több tucat T—72-es tank megsemmisítését értékelő Dugan
FELVÉTELI NÉLKÜL BEKERÜLHETNEK AZ EGYETEMRE
azok a középiskolai diákok, akiknek van felsőfokú állami nyelvvizsgájuk, és hozott pontjaik száma legalább 45, vagy megszereztek a középfokú nyelvvizsgát, és 50 pontot értek el a harmadik és negyedik osztályban. (Egyetemre, felvételi nélkül — 6. oldal)
SZEMÉLYI
ÖSSZEFONÓDÁSOKRÓL
korrupcióról, panamákról, a helyi hatalom gyakorlóinak gyarlóságairól szóltak a hírek az elmúlt rendszer utolsó éveiben. (Korrupció gyanúja a szolnoki önkormányzatban — 6. oldal.)
ÚJPEST
AZ EGYESÍTÉS ELŐTT
önálló városi ranggal és jelleggel bírt, s önerejére támaszkodva most is jobban megállná a lábán, mint a metropolis külterületeként. (Záróráig fogadóóra — 7. oldal)
extábornok, volt légügyi parancsnok megjegyezte, ilyenek csak a Köztársasági Gárdánál voltak. Az ABC katonai szakértője szerint az eddig kilőtt majd háromszáz iraki tank „több, mint biztató”. Ha tehát Colin Powell egyesített vezérkari főnök is arról számolt be, mint a sajtónak a rijádi szóvivő, tehát a „csekély” vagy mérsékelt ellenállásról”, akkor nemcsak valóban „jók” a fronthírek, hanem kifejezetten ironikusak az utalások, hogy a földi harcok „a tervezettnél jobban haladnak”:	a
Bush-kormány kedvelt formulájává vált az elmúlt hetekben a „tervszerű” háború hangoztatása. (Vasárnap már attól a „terven kívüli” fejleményről kezdtek a szakértők aggódni, hogy jóval több hadifogoly lesz, ami nemcsak ellátási probléma, hanem lelassíthatja az előrenyomulást...)
S ahogyan már Cheney védelmi miniszter szombati sajtóértekezletén kitűnt, és azóta a Fehér Ház emberei még nagyobb nyomatékkai kiszivárogtatták, az elnök és szóvivője ismétlődő utalásai a „menetrendszerűségre’’ valójában azt jelezték, hogy Bush mindvégig készült a földi előrenyomulásra, amelynek február
23-i dátumát akkor döntötte el, amikor Cheney és Powell visszatért a szaúdi szemleútról. S a Pentagon még tavaly év végén kidolgozott haditervéhez igazodva. Aszerint február 21-től álltak teljesen készen a támadásra. Ha felidézzük, hogy Moszkva diplomáciai próbálkozásaira reagálva, Bush és Fitzwater mindannyiszor beleszőtte mondandójába a „menetrendszerűen folytatjuk a háborút” szavakat, akkor a pénteki ultimátummal együtt minden sokkal érthetőbbé válik. Utólag, legfeljebb az feltűnő, ám nem meglepő, hogy amikor a szombat déli határidő előtt fél órával Bush telefonon beszélt Mihail Gorbacsovval, ezúttal nem árulta el neki a támadás elindítását. A Pentagon ugyanis még mindig nem tért napirendre afölött, hogy január 16-án, a légiháború elkezdéséről előre tájékoztatott Gorbacsov megpróbálta az utolsó pillanatban való békezedeményezés címszóval — végül sikertelenül — elérni Szaddámot. A gyanakvó amerikai tábornokok nem hiszik el, hogy nem értesíteni akarta a támadásról.
Miként Bush kulcsembereinek vasárnapi igyekezete ellenére sem sikerült eloszlatni azt a gyanakvást sem, hogy a Kreml a múlt héten „ki akarta menteni” Szaddámot. Ha nem tévékamerák előtt beszélnek, a magas rangúak maguk is kevésbé megértők a moszkvai motívumok iránt, s ér-
Lezajlol í az első összecsapás a Köztársasági Gárda alakulataival
Washingtoni tudósítónk telexjelentóse
Bush beszámolója a „jó hírekről”
A földi háború gyors sikere fokozta a várakozásokat
AZ OFFENZfVA
A The Washington Times térképe a szövetséges erők kuvaiti, Iraki előrenyomulását, az invázió megindulását érzékelteti, megjelölve a francia, az amerikai különleges osztagok elhelyezkedését, mozgását.