﻿
ALAPÍTOTTA: PETHÓ SÁNDOR
Érdem-
(telen)ek
, Kisebb szenzációt keltett az elmúlt héten az MDF-frakció képviselőinek azon bejelentése, hogy kiderült: egy pártállami időkből származó titkos kormányrendelet alapján ma is számos volt állami és pártfunkcionárius élvez kiemelt nyugdijat. Megdöbbentő volt az adat: 25-30 milliót költünk arra, hogy különféle —. a múlt érában szerzett — érdemek alapján megállapított juttatásokat az államkasszából kifizessünk. Megvallom, értetlenül hallgattam az emelkedett hangú tájékoztatót.
Tévedés ne essék, igazságérzetemet felettébb irritálja az említett kiemelt nyugdíjak folyósítása, s hogy a régi rendszer élharcosai a demokráciában is kiváltságokat élveznek. Felháborodásom jelen esetben mégis inkább annak szól, hogy kilenc hónappal a választások után intézkedni illett volna már, nem pedig teátrális bejelentésekkel heccelni a létminimum alatt tengődő állampolgárokat.
Az, aki nem vész el a napi részletekben, s Isten is megáldotta némi kis emlékezőtehetséggel, több szempontból is furcsán érezhette magát e hír hallatán. Pergessük csak visz-sza az eseményeket, vegyük elő a néhány hónappal ezelőtti lapokat: az önkormányzati választások első fordulója baljós előjeleket mutatott a koalíciós pártok számára. A súlyos vereség rémétől tartva a két választási forduló között vagy egy tucat „közérzetjavító” kormányzati intézkedést helyeztek kilátásba. Többek között szó esett az Egzisztencia Alapról, arról, hogy a gépjárművek átírási illetéke csökken, hogy a családi pótlékot húszéves korig kiterjesztik. Október 6-án, négy nappal a második forduló előtt öles címek adták tudtul, hogy „megszüntetik az igazságérzetet sértő, kiemelt nyugdíjakat". A kormányszóvivő a szokásos tájékoztatóján beszélt a kivételes elbánást eldöntő bizottság tevékenységéről, a kitüntetések körüli anomáliákról. A kormánytagok jól tudták, ha nem intézkednek majd fél évvel hivatalba kerülésük után a volt pártállami vezetők nyugdíj-revíziójáról, az ellenzék újabb választókat állít maga mellényen előzmények ellenére most kiderült, hogy az azóta eltelt hónapokban is súlyos tízezreket utaltak ót az egykori vezetők címére. Ebből az aspektusból nézve, némi morális dilemmát okoz a miniszterelnök televíziós nyilatkozata, amelyben az ellenzék kárpótlási javaslata azzal ítéltetett el, hogy az még Péter Gábort is támogatásban részesítené. Túl azon a szakmai kérdésen, hogy az arra érdemtelenek kárpótlását a kormánykoalíció javaslata sem zárja ki (ilyen értelemben nem is foglalkozik vele), furcsa, hogy épp az az egyszeri húszezer forint okoz a kormányköröknek erkölcsi problémát, amely töredék része a havonta kifizetett összegeknek.
Hogy miért éppen most látták célszerűnek felmelegíteni a valóban vérlázító igazságtalanságot a kormánypárt képviselői, nem tudhatjuk. A több hónapos késlekedésre soványka magyarázatnak tűnik, hogy az adatok beszerzése nehézségbe ütközött. Egy biztos, jó lenne végre pontot tenni az ügy végére, hogy eggyel kevesebb legyen azoknak az eseteknek a száma, melyek alkalmasak arra, hogy időről időre felszítsák a szociális indulatokat — egyben felkeltve a gyanút, hogy csupán elterelő hadművelettel van dolgunk.
Dobszay János
elHúsáéin sorsáról
A tűzszüneti kísérletek ellenére a koalíció végigviszi a háborút
Folyamatos
a Biztonsági Tanácsban
„TELJES MEGADÁS, MINDENT VAGY SEMMIT” — ilyen címekkel kommentálta a nemzetközi sajtó azt, hogy a koalíció országai egyértelműen elutasították Szaddám Húszéin ajánlatát. A párizsi Liberation úgy fogalmazott: „A háború negyven napja után a szövetségesek nem engedhetik meg, katonai győzelmük politikai vereséggé váljék azáltal, hogy Szaddám visszavonulhasson, változatlanul hatalmon maradjon és megőrizze katonai erejének egy részét.” A lap nem vitatja, hogy e célkitűzés túlmegy a Biztonsági Tanács határozatán, de úgy látja, a BT előírta a béke és a nemzetközi biztonság helyreállítását is a térségben. S a koalició tagjai úgy döntöttek, hogy ezt nem lehet megvalósítani Szaddám Húszéin térdre kényszerítése nélkül. „Ha Bush meg akarja semmisíteni Szaddámot, ezzel a háború logikáját követi. Ez nem lesz problémáktól mentes, de aligha lehet hibáztatni azért, hogy végigviszi a háborút.” — fogalmazott a Le Quotidien de Paris, amely a „második ütközetnek” nevezte azt, ami a szovjet és az amerikai diplomácia között folyik a jelenlegi szakaszban Irak körül. „A különböző diplomáciai manőverek, Gorbacsov kísérletei, és egyes szövetségesek kételyei sem tudják eltántorítani Bush elnököt attól a szándékától, hogy akár Bagdadig kövesse Szaddám Huszeint.” A francia lap szerint az amerikai elnök aligha teszi lehetővé a szovjet államfőnek az iraki elnök „megmentését”. Gorbacsov egyébként megengedhetetlennek nevezte, hogy az Irak ellen küzdő szövetségesek túllépjék a Kuvaitból való kivonulást követelő BT-határozatok kereteit. A szovjet államfő belorusz értelmiségi képviselők előtt mondott beszédében azt mondta: „Remélem, az amerikai vezetés tudatában van a felelősségének, s ha most sikerülne véget vetni a háborúnak, akkor ez azt jelentené, hogy kezdeményezésünk nem maradt hatástalan.” Dole amerikai szenátor szerint viszont itt az ideje, hogy a Szovjetunió végre „kiszálljon az Öböl-konfliktusból”, s „leálljon” különféle békekezdeményezéseivel, mert ezek „veszélybe sodorhatnak amerikai életeket, s megmenthetik Huszeint”.
A HÁBORÚNAK E DÖNTŐ SZAKASZÁBAN, bár még folynak a harcok, máris azt találgatják, mi történik az azt követő időben. A The New York Times szerint Washingtonban nem számolnak azzal, hogy a vereség az iraki párt és állam összeomlására vezet. Amennyiben Szaddám Huszeint megbuktatnák, utóda a katonai vezetés egyetértésével valószínűleg az uralkodó Baath-párt egyik vezetője lenne, idézte fehér házi elemzők véleményét a New York-i lap. Amerikai kormányhivatalok terveinek középpontjában állítólag az áll — idézi e vélekedéseket az MTI —, hogy a csapatokat mielőbb kivonhassák Irakból és Kuvaitból. Ehhez viszont arra van szükség, hogy Szaddám uralmát megbénítsák, vagy hogy az elnök távozásra kényszerüljön — ezért törekszik az amerikai hadvezetés egyértelmű győzelemre, a Köztársasági Gárda fölszámolására. A The Washington Post értesülése szerint a szaúdi kormány iraki ellenzékiekből, korábbi tisztekből ellenkormányt szervez — ami egyes vélekedések szerint politikailag visszaüthet, akárcsak az az elgondolás, hogy Szaddám Huszeint háborús bűnösként felelősségre vonják. Aggasztónak tartja e hírt a londoni The Guardian is, amely úgy véli, hogy az iraki polgári és Nyugat-barát ellenzéki elemek, amelyeket az utóbbi hónapokban gyakran fogadtak brit kormánykörökben, odahaza nem rendelkeznek népi bázissal. Ugyanilyen kétségesnek tartják a belső erők, a síiták, a kurdok, a nasszeristák, a kommunisták próbálkozását a hatalom megragadására, amennyiben Bagdadban politikai vákuum keletkeznék, mert kétséges, hogy ezek akár külön, akár együtt, életképes alternatívát nyújthatnának a Baath-párt évtizedek óta kiépített, és eddig jól egyensúlyozó kormányzata helyett.
POLITIKAI KICSENGÉSKÉNT keltett figyelmet, hogy a Szovjetsz-kaja Rosszija szerdai számában rendkívül kemény hangú kirohanást intézett az Egyesült Államok ellen, mert elvetette a tűzszünet gondolatát, s az újság szerint a szövetséges erők „féktelen és könyörtelen katonai hadjáratot” indítottak Irak ellen. A Reuter értékelése szerint, bár a konzervatív szovjet sajtó kezdettől elítélte Amerikát a háború kirobbantása miatt, a Szovjetszkaja Rosszijának a hangvétele szokatlanul nyers, olyannyira, hogy egyenesen a hidegháborús időszakra emlékeztet. A brit hírügynökség utal rá, hogy a moszkvai vezetés röviddel azután, hogy Szaddám bejelentette az iraki visszavonulást, tűzszüneti javaslattal lépett elő, amit viszont Washington nyomban elvetett. Nyilvánvalóan e visszautasítás váltotta ki a Szovjetszkaja Rosszija haragját — jegyzi meg a Reuter-jelentés.	(Zs. E.)
Kuvait felszabadítása „majdnem befejeződött"
„Bagdadig meg wm állnak**
Kairóból jelenti az MTI: A szárazföldi offenzíva megindítása után négy nappal, szerdán Irak ENSZ-nagykövete bejelentette: országa, ha tűzszünetet hirdetnek, elfogadja a Biztonsági Tanács Kuvaitra vonatkozó mind a tizenkét határozatát. Irak tehát megfordította a koalíció követelését, amely szerint az ENSZ-határozatok bagdadi elfogadása a feltétele annak, hogy létrejöhessen a tűzszünet.
Nem sokkal a New York-i közlés előtt jelentette be George Bush amerikai elnök, hogy Kuvait felszabadítása „majdnem befejeződött", még ha a fővárosban vannak is ellenállási gócok. A nap folyamán a szövetséges erők heves harcot vívtak az iraki hadsereg legjobban felszerelt és legedzettebb alakulataival: az Eufrá-tesz folyóhoz szorított, bekerített, és a visszavonulás lehetőségétől
megfosztott köztársasági gárda hadosztályaival, szám szerint hárommal.
A koalíció kuvaiti erői szerda reggel vonultak be az Irak által tavaly augusztus 2-án lerohant ország fővárosába, ahol a lakosság örömmámorban fogadta őket. A megszállás alatt elpusztult, és az iraki katonák által a helyiek elmondása szerint kifosztott városban előőrsként még kedden megvetették lábukat az amerikai tengerészgyalogosok.
Az Invázió után elmenekült kuvaiti kormány, mint azt a szaúd-arábiai Dahranban bejelentették, napokon belül visszatér Kuvaitba. Sajtó jelentések szerint a trónörökös-miniszterelnök negyvennyolc órán belül hazatér, hogy megkezdje az ügyek vitelét az előző nap kihirdetett rendkívüli állapot keretei között.
Korábban kuvaiti illetékesek azt közölték, hogy a menekültek nagy része majd csak három hónap múltán térhet vissza hazájába.
Bagdadban, miután előző nap Szaddám Húszéin elnök beharan-
meg fogja védelmezni területének legkisebb darabját is.
A bagdadi rádió délután még arra biztatta a hadsereget és a lakosságot, hogy „minden fegyverét” vesse be az ellenség ellen, és a történelem átkát jósolta
gozta Kuvait elhagyását, szerdán közölték, hogy hajnalra kivonták az összes iraki csapatot az emirátusból. Egyúttal figyelmeztették a szövetségeseket, hogy Irak
„Bushnak, Majornek, Mitterrand-nak, Hoszninak, Fahdnak és Ha-feznek”, vagyis az amerikai, a brit, a francia, az egyiptomi, a szaúdi és a szíriai államfőnek. A
NYÍLT LEVELEI ÍRT CSURKA ISTVÁNNAK
a frakciótárs, Elek István, s ebben reflektál az ismert író Magyar Fórum-beli megállapításaira. Mondandójának lényege: „Ezek a gondolatok, ez a szemlélet a Magyar Demokrata Fórum számára elfogadhatatlan”. (A kirekesztő nemzetfelfogás káráról — 4. oldal)
A NAGYTAKARÍTÁS JELSZAVA
minden politikai fordulat esetén felmerül, ám az hamar kiderült, hogy a teljes személy-cserével kapcsolatos elképzelések illúziók. (Lehet-e (lelváltani? — 5. oldal)
A RÁNGATÓZÓ VIDEOKLIPEK KORÁBAN
elképzelhető-e még az az öröm, amelyet az először megmozduló kép láttán éreztek az emberek? (A fény s oldal)
rádió szerint a koalíció erői csak „Irak győzelmes csapatainak visz-szavonulása után tudtak behatolni Kuvaitba”, miután a légi és szárazföldi akcióik „kudarcot vallottak”.
A francia hadsereg első embere, Maurice Schmitt tábornok szerdán arról számolt be, hogy Iraknak a Kuvait védelmére délre telepített 42 hadosztályából már csak 15 képes a harcra, és a köztársasági gárda felét is semlegesítették.
A szövetségeseknek a várakozásokhoz mérten is gyors sikeréi olyan híreknek adtak tápot, hogy a koalíció erői Bagdadig meg sem állnak, hogy biztossá tegyék a nem deklarálható célt, Szaddám Húszéin hatalmának megdöntését. Mitterrand francia elnök ugyanakkor határozottan leszögezte: „Nincs szó arról, hogy Bagdadba menjünk.”
Tudósítónk telefonjelentése
Szaddám hiába keresi a kibúvót a kapituláció elól
New York, február 27.
Lapzártánk előtt kezdődött a Biztonsági Tanács konzultációja a bagdadi bejelentésről, amelyet azonban Washington már első hallásra elégtelennek nyilvánított, hiszen Szaddám még most is feltételekhez köti a BT-határozatok elfogadását. Rohanva érkezett szerda déliben (magyar idő szerint kora este) Irak ENSZ-nagykövete a New York-i üvegpalotába, s elsőnek a tudósítókkal közölte, hogy Bagdad immár „feltétel nélkül elfogadja az összes BT-döntést”. Az újságírók kérdéseire válaszolva azonban Amir al-Anbari végül is megvallotta, hogy valójában azt fogadják el, amit szerintük nekik kell tudomásul venniük, a többi úgymond a Biztonsági Tanácsra tartozik (tehát a szankciók Irak ellen). A nagyikövet nem tudott érdemben felelni kérdésemre, hogy ha egyszer a koalíció „mindet” követeli, miért nem teszik ezt? Az ENSZ folyosóin erre senki sem tudott választ adni, a tudósítók csak álmélfcodtaik, hiszen a harctéren kőiben tovább folyt gz iraki sereg „semlegesítése”. Al-Anbari a BT-soros, zimbabwei elnökéhez sietett, akitől a hamarosan összetrombitált, majd ebédszünet címen megszakított zárt ajtók mögötti konzultáció e „nyitánya” után még érdekesebb dolgot tudtunlk meg: az iraki képviselő kérte a sürgős tanácskozást, ám a bagdadi levelet nem hozta magával, az csak utóbb érkezett meg, így a lunoh óráiban — fordították ...
Bagdad e kapkodásának vagy teljesen téves helyzetismeretének újabb jele persze ismét a Bush-konmány javát szolgálta, miként a levél tartalma is. Hiszen Fitz-water elnöki szóvivő már az első hírt követően sietett tudatni, ez „még most is kevés", ismét vannak benne feltételek, és „nem fogadja el valamennyi BT-döntést”. A BT-konzultécióra érkező
Pickering amerikai ENSZ-főde-legátus mosolyogva mondta, hogy egyelőre aligha lehet így szó tűzszünetről, amihez viszont Bagdad kötné a határozatok teljesítését. Lapzártánkig feltűnően hallgatott a szovjet diplomácia is; Vo-roncov szinte elbújt az újságírók elől, és értesülések szerint ő is várakozó álláspontot foglalt el.
S ha az iraki nagykövet úgy vélte, az ENSZ-folyosón ő mondja el, amit a bagdadi Levél nem tartalmazott, akkor csak megkönnyítette a harctéren kész helyzetet teremteni óhajtó koalíció dolgát. Minden eltelt órával nagyobb az iraki vereség, s így aligha állt Bagdad érdekében az időhúzás. Szaddám pedig — ez egyértelműen kitűnt a szerdai amerikai, brit megnyilatkozásokból (Hurd külügyminiszter fejtegette Busih elnöktől távozván) — kudarca nyílt beismeréssel, magyarán a kapitulációval zárhatja le a háborút.
Amerikai kormánytisztviselők ugyanis mind nyíltabban bevallják, hogy a koalíció célja valóban Szaddám megszégyenítése, és ekként a feltételek megteremtése politikai bukásához. Hiszen immár Thomas Foley demokrata házelnök is úgy fogalmazott az ÁBC-tévében, hogy Szaddám számára „a legjobb büntetés rákényszeríteni a szembenézésre népével”. Éppen ezért kormány-tisztviselők értésre adták, hogy csak az iraki katonák fegyverletételére törekednek, nem fogságba ejtésükre: menjenek csak haza, Bagdadba, hogy semmiféle propagandával ne lehessen leplezni a csúfos kudarc tényét. Számítások szerint a hazaőzönlő sereg már csak ellátási okokból is óriási terhet jelentene a bagdadi rezsim számára.- „Mindenképpen úgy óhajtjuk befejezni e háborút, hogy az kétségbevonhatatlanul politikailag minimalizálja Szaddámot" — mondta egy névtelen magas
rangú. S a Pentagon szóvivője nyilván erre gondolva állapította meg, hogy ezt a háborút Szaddám robbantotta ki, de „mi fogjuk befejezni, a saját feltételeink szerint".
A Fehér Ház eközben Róbert Gates helyettes nemzetbiztonsági tanácsadó irányításával kormányzati munkacsoportot bízott meg a háború utáni tervek kidolgozására, Bush lehetőségeinek felmérésére. A már jórészt elkészült anyag értesülések szerint gyors amerikai csapatkivonással számol Irakból és Kuvaitból, bár nyilvánvaló, hogy pár hétig még ott maradnak. Hiszen kormánytisztviselők hétfő óta azt is alig titkolták, hogy a diplomáciát alárendelik a katonai követelményeknek; addig akarják folytatni az iraki hadsereg szétverését vagy bekerítéssel való fegyverletételének kikényszerítését, amíg olyan helyzetet nem teremtenek, ami lehetővé teszi a tartós amerikai jelenlét elkerülését. Ha tehát Szaddám megalázásának óhaját a többi közt az Arafatnak 1982-ben Bejrútban adott elvonulási lehetőség (és utóbb PFSZ-diadalme-net) oktalansága indokolja, most a koreai háború leckéjének tanulságát is levonják: ha valóban — mint Cheney hangsúlyozta — arab erőkre kívánják építeni az Öböltérség új biztonsági rendszerét, ki kell iktatni Irak túlnyomó haderejét. A CBS-tévében Henry Kis-singer is óvott amerikai szárazföldi erők állomásoztatásától; érve szerint most sikerült komoly vereséget mérni az arab radikálisokra, és egyengetni a mérsékeltek térnyerését, ám a katonai jelenlétével az Egyesült Államok maga fordíthatna e kedvező irányzaton, felszítva a szenvedélyeket (ez persze a légierőre és tengerészetre nem vonatkozik).
Foley állapította meg, hogy a Biztonsági Tanács határozatai a térség békéjének és biztonságú-
ISfHifPSSi
