﻿Ára: 9, 50 forint
ALAPÍTOTTA:PETHŐSÁNDOR
KEDD 1991. március 12., LIV. évfolyam 60. szám
JVeml
Az ember egy darabig tűr. Teljesíti, amit kővetőinek tődé. Bólint. Jóváhagy. Aláír. Megfelel. Azután eljön a pillanat, amikor úgy érzi, ez nem megy tovább. Protestál. És ha azt akarja, hogy szavára odafigyeljenek, látványosan teszi. Mert nem pusztán a maga kárára kívánja fölhívni a hatalom és a társadalom figyelmét, hanem valamilyen komoly igazságtalanságra is.
A Bibó István Szakkollégium hétvégi vitájának egyik alapvető gondolata az volt, hogy a polgári engedetlenség joga az egyént, álletődeg a kisebbséget védi a többségi elnyomással szemben. A totalitárius demokrata — mint az egyik hozzászóló szellemesen definiálta — azt keresi, hogy a többség akarata alapján miként lehet létrehozni az egységet. És félresöpörni a kisebbség álláspontját... Ezzel szemben a liberális polgár valamiképpen mindig az egyén, a személyiség jogait helyezi elő térbe. Nem mások rovására — de a maga érdekeinek állításával.
Aki megtagadja az engedelmességet, az voltaképpen az alkotmány barátja — véli Kari Schmidt. Épüledező demokráciánkban, azt hiszem, ideje elgondolkoznunk azon, mit értünk alkotmányon, pontosabban : alkotmányosságon. Semmiképpen sem az ikszedik évi ipszilon számú jogszabályt! Hanem mindazon jogok, lehetőségek és kötelességek összeségét, amelyek az embert fogamzása pillanatától a haláláig itt a földön megilleti. A méltóságot. A szabadságot. Az egyenlőséget. A tükörbe nézés esélyeit.
A civil szembeszegülésnek csak és kizárólag demokratikus viszonyok között van értelme. Amikor úgy döntök: a rendszert elfogadom, de az engem hátrányosan érintő konkrét intézkedéseket nem. Amikor azt mondom: tisztelem a törvényt, mint a rend eszmei alapját — de megszegem, mert különben nem tudok élni. Emberi létem érvényessége függ attól, hogy az adott percben számomra ne legyen érvényes az írott jogszabály.
Kell-e magyarázni, melyik a fontosabb?
Ezrek és ezrek élnek manapság a polgári engedetlenséggel. Nem fizetnek adót és lakbért, tüntetnek, éhségsztrájkot tartanak, magyarán: elegük van. Talán önmagukból is. Mindenesetre egy magát demokratikusnak nevező hatalomnak el kell jutnia oda, hogy túl sok ember túl gyakran ne kényszerüljön szembeszegülni a hatályos törvényekkel. Ha egyesek és időnként megteszik —hát istenem. Egy parlamentáris berendezkedésű államban ezt nem lehet megakadályozni. Mint ahogy az is nyilvánvaló, hogy totalitárius társadalomban nincs mód a civil engedetlenség módszereivel élni. Az úgynevezett rend úgynevezett fenntartói azonnal bekasztlizzák az elégedetlenkedőt. Lásd néhány szomszédos ország példáját...
A hatvanas évek végén így Okított bennünket a jogi egyetemen az egyik oktatónk: „Uraim, el ne felejtsék, hogyha a diplomájukat megkapják és dolgozni kezdenek, önök nem igazságot Jognak szolgáltatni, hanem jogot!” S értette ezalatt a hatályos, tehát szocialista, tehát diktatórikus, tehát az emberi jogainkat sértő jogszabályokat.
Mit felelhetünk erre most, több mint húsz év — és egy rendszerváltozás — után? Azt, hogy foglalkozástól, pártállástól, ilyen-olyan diplomától függetlenül elsősorban az igazságot kívánjuk szolgálni. A magunk érdekében.
És mások érdekében, persze.
Bálint B. András
Milosevics rendkívüli intézkedésekkel fenyeget
Jugoszlávia-szerte rokonszenveznek a belgrádi diákok követeléseivel
ilfti/or: „ Gorbacsov addig élvenhet támogatást, amíg reformpolitikát folytat"
A külpolitikai helyzet
VALSAGHANGULAT ÜLI MEG Európa egyes térségeit; Belgrád-ban hétfőre virradóra ismét föllángoltak az utcai harcok, Moszkvára pedig úgy tekintenek a megfigyelők, mint az eddigi legnagyobb erőpróba színterére. Az AP hírügynökség a hétfői belgrádi összetűzéseket és tüntetéseket Szerbia második világháború óta jegyzett története legnagyobb kihívásának nevezi. Több tízezernyi diákhoz most már munkások is csatlakoztak, ők ütköztek meg az Aliig fölfegyverzett hadsereggel, s mint az idézett hírügynökség megjegyzi, az elmúlt három napban mintegy 170 tiltakozót vettek őrizetbe, ketten meghaltak, és legalább százhúszan megsérültek. A tüntetők ezt skandálják: „Demokráciát és szabadságot akarunk a kommunista sötétség helyett”. Szlo-bodan Milosevics szerb vezető roppant keményen reagál a belgrádi „lázadásra” is, s ez, megfigyelők szerint, tovább élezi a feszültséget Szerbia, illetve az egyre nagyobb önállóságra törekvő két köztársaság, Szlovénia és Horvátország között. Gyengíti egyúttal a kompromisszum esélyét a hat köztársaságnak a szövetség jövőjéről folytatott tárgyalásain, miután a katonák bevetése felidézheti Szlovéniában és Horvátországban egy jugoszláviai központi hatalomátvétel rémképét. E két tagköztársaságban a tavalyi szabad választásokkal a kommunisták kénytelenek voltak átengedni a hatalmat a nacionalistáknak, viszont szerbiai kommunista hatóságok és a hadsereg azzal vádolják őket, hogy szét akarják robbantani Jugoszláviát. Ezért velük szemben is fenyegetően lépnek föl. Ám Milosevics erődemonstrálásából a köztársaságok újabb érveket kovácsolhatnak ahhoz, hogy még inkább elhatárolják magukat a „dogmatikus-bolsevik” erőktől.
A SAJTÓ, amelyet Szerbiában a hatalom megpróbált ráncba szedni, most hatalmas terjedelemben közöl elemzéseket, s mind súlyosabban bírálja a szerb kommunistákat. A ljubljanai Delo ezt írta: „Milosevics rendszere olyan aknára lépett, amelyet saját maga helyezett el pimasz magabiztosságában. Szerbiában azonban a vezetést még nem érte olyan csapás, hogy közeli bukását lehetne jósolni, s lakói nemcsak a hét végi eseményekről nem kaptak tájékoztatást, de azzal sincsenek tisztában, mi is történt az utóbbi négy év alatt.” Milovan Gyilasz a francia Libé-rationnak adott interjújában azt fejtegette, hogy Jugoszlávia túlélheti a jelenlegi válságot, de csak akkor, ha megváltozik. Az ismert ellenzéki politikus szerint a tagköztársaságoknak a mostaninál függetlenebbé kell Válniuk, egyben olyan konföderációt létrehozniuk, amelyben a központi intézmények a jelenleginél sokkalta hatékonyabban működnek. Gyilasz nem tart polgárháborútól, vagy katonai hatalomátvételtől, s az a véleménye, hogy a megmozdulások csak tovább bonyolítják az amúgy is zavaros belpolitikai helyzetet. „Nem hiszek abban, hogy Szerbiában nagyobb mértékű zavar keletkezik, sőt az is bekövetkezhet, hogy Milosevics növeli hatalmát” — mondotta Gyilasz.
német „passzivitást” tették szóvá az öböl-bábomban. Könnyebb a szótértés a nyugat-európai gazdasági unió bonyolult ügyeiben is. Az egységes valuta tervét ugyan Jóhn Major sem támogatja, s Kohl kancellár állítólag azt ígérte, hogy lelassítja a „menetelést” a közös valuta felé. Csaikhogy Bonn 1894-ben mindenképpen el akar érkezni a közös pénzhez, anélkül azonban, hogy viszályba bonyolódna Nagy-Britanniával. A kompromisszum körvonalai: ha London beleegyezik abba, hogy az Európái Közösség alapító megállapodását, a Római Szerződést úgy módosítják, hogy az lehetővé teszi a pénzügyi unió szabályainak a megfogalmazását, akkor cserébe Bonn nem sietteti azt, hogy a majdani közös európai valuta váltsa föl a szigetorezág-ban a fontot. Londoni és bonni megfigyelők hétfőn alighanem joggal jegyezték meg, hogy ilyen kompromisszumos tervbe Marga-ret Thatcher valószínűleg soha nem egyezett volna bele.
A hétfői bonni csúcsnak egyik feladata volt az is, hogy gyógyítsa a nyugat-európai uniós terveken esett sebeket, vagyis a két vezető megpróbálja fölvázolni, milyen lépések szükségesek a közös kiül- és katonapolitika kialakításához. Bonni konzultációra
annál inkább szükség volt, mivel Németország aktívabb világpolitikai szerepvállalásának első jelei mindenképpen érzékelhetők. A brit miniszterelnök néhány nap múlva úgy találko2hat Bush elnökkel, hogy Moszkvában első kézből tájékozódhatott a Szovjetunió belső válságáról és külpolitikai törekvéseiről, Bonniban pedig a német elgondolásokról a nyugat-európai együttműködés menetrendje ezeken a megbeszéléseken körvonalazódik.
Majort hétfőn fogadta von Weizsaoker német államfő. A két politikus közös sajtóértekezletet tartott.
Németország és Nagy-Britannia egyaránt azt vallja, hogy a szovjet reformirányzatot támogatni kell — közölte hétfőn Bonnban Helmuth Kohl kancellár. John Major ehhez hozzáfűzte: Gorbacsov csak addig élvezhet támogatást, amíg reformpolitikát folytat. A szovjet kapcsolatot eltérő érzékenységgel kezelő Bonn és London álláspontját tükröző kijelentések a német—brit csúcstalálkozó után, Kohl és Major közös sajtóértekezletén hangzottak el.
Major kijelentette:	Gorbacsov
ugyan kiemelkedő államférfi, de senki sem tudja megmondani, milyen irányt vesznek a fejlemények a Szovjetunióban.
VAN-E VÁLSÁG?
— kérdezték munkatársaink a Parlamentben a pártok egy-egy képviselőjétől annak kapcsán, hogy a miniszterelnök a közelmúltban csupán a válságjelenségek létéről beszélt... (4. oldal)
MINTHA VADÁSZNÁNAK
az alkotmányellenes döntésekre: sokan jogszabályokat elemeznek, s ha kell, ha nem, levelet írnak. (Precedensértékű döntések — 8. oldal)
NYUGATI KALANDOROK LESZNEK
a vállalkozó magyarok partnerei, ha az állam nem képes produktívvá tenni a „fehér” gazdaságot. (Beszélgetés Zsillé Zoltánnal — 8. oldal)
ELKERÜLTE
A CENZÚRA FIGYELMÉT
az üzenet, amelyben a filmrendező Gaál István hitvallása rejlett. („Igaznak lenni mindenütt” — 11. oldal)
HÉTSZÁZ FORINTOS BELÉPŐJEGY
fedezné a költségeinket — vélik a fűzfői Nitrokémia vezetői, s szabadulni igyekeznek az 1981-ben épített presztízsberuházástól, Európa talán legszebb fedett uszodájától. A vegyi gyár most benyújtotta az uti-mátumot, így könnyen lehet, hogy áprilisban bezárja kapuit a sportlétesítmény (Elsüllyed az uszoda — 13. oldal)
Ismét heves összecsapás zajlott Belgrádi utcáin
„A hadsereg a szerbeket a szerbektől védelmez i"
HATALMI VÁLSÁG ZAJLIK MOSZKVÁBAN IS, s a nyugati hír-ügynökségek összefoglalóikban megállapítják: Gorbacsov szovjet elnök egyre inkább elszigetelődik, miután a liberálisok nem bocsátják meg neki a vilniusi halálos áldozatokat, a katonatiszteket fölzaklatta a Kremlnek az Öböl-háborúban tanúsított magatartása, a kommunisták bírálják a főtitkár 1985 óta folytatott politikájának egészét, a mérsékeltek pedig kifogásolják határozatlanságát. A Szovjetunió jövőjéről vasárnap tartandó referendum küszöbén Gorbacsov népszerűségének mutatója mélypontot jelez. A kérdésre, hogy kik támogatják egyáltalán Gorbacsovot, nehéz a meghatározás, hiszen a kommunisták is az elnöknek csupán azt a politikáját helyeslik, hogy ráncba szedi a radikális csoportokat, szembeszáll a centrista erőkkel, egészében azonban őt tartják felelősnek a Szovjetunió válságáért. Az elnök és a hadsereg közötti viszony szintén a körülmények diktálta taktikai szövetségnek tűnik, és a katonák a február 23-án rendezett demonstratív fölvonulással sem Gorbacsovot kívánták támogatni, hanem ellenlábasát, Jelcint „megsemmisíteni”. A katonatiszteket aggasztja a szovjet leszerelés, és bosszantja őket a Közép-Európából kivonuló egységek hazatelepítésének a nehézségei; a hadseregben uralkodó rossz közérzetre mégis az Öböl-háború derített fényt. Számos tiszt nehezményezte, hogy Moszkva fölsorakozott Washington mögé, arra gyanakodtak, hogy az amerikaiak Irak megsemmisítésére törekszenek. Az új szövetségi szerződés és a referendum ügyes-bajos előkészítésének fejleményei is tükrözik, milyen éles politikai feszültségek uralkodnak a Szovjetunióban, és döntéseiben milyen bizonytalan a Kreml.	(Zs. E.)
Major és Kohl
eszmecseréi
Rendkívül aktív a londoni csúcsdiplomácia. Néhány nappal moszkvai és közel-keleti villámlátogatása után John Major Bonnban tanácskozott Helmut Kohllal. A brit kormányfő a hét végén Bush elnökkel találkozik.
A Downing Street 10. lakóija, akinek száznapos kormányfői működését jobbára elismerően méltatják a londoni lapok, egy hónapon belül másodszor kereste fel Bonnt. Amint a The Econo-imist írta, Joihn Major elhatározott szándéka, hogy megjavítsa, sőt a brit külpolitikában az első helyre tegye a német—angol kapcsolatokat. Az Öböl-válságról ennek jegyében Kohllal többször is tanácskozott telefonon a 48 éves brit kormányfő, s most ismét személyesen tárgyalt vele. Immáron jó ismerősök, a beavatottak tudni vélik, hogy tegeződnek és keresztnevükön szólítják egymást. Willy Brandt és Edward Heath
idejében, tehát nagyjából húsz évvel ezelőtt voltak olyan szívélyesek a német—angol kapcsolatok, mint ma, írja a hetilap.
A hétfői kormányfői megbeszélésen — akár a külügyminiszterek tanácskozásán is — elsősorban az Öböl-háború utáni helyzetet tekintették át, valamint Nyiugat-Európa gazdasági, pénzügyi és politikai ügyeit. Bonni részről elégedetten nyugtázzák, hogy John Major jóval érzékenyebb a kompromisszumokra, mint elődje Margaret Thatcher volt. A konzervatívok volt elnökasszonya nem rejtette véka alá, hogy nincs ínyére sem a nyugat-európai unió ötlete, sem a német egyesülés. Major azonban ráébredt arra, hogy Nyugat-Európa legerősebb országával szemben más magatartásra van szükség. Az alakuló jó viszony jeleként, a németek 550 millió dollárral járultak hozzá a britek Öböl-iháborús költségeihez, Londonban pedig fölhagytak azokkal a bírálatokkal, amelyek a
Hétfőre virradóra újabb ősz-szetűzések voltak Belgrádiján diákok és rendőrök között. A diákok mintegy kétezer fős menetoszlopa az éjszakai órákban a diákvárosból az óvárosban levő televízióhoz akart vonulni, de a Brankov hídnál rendőrök fogadták őket, s megütköztek velük.
Mint az MTI jelenti, Belgrád-ban a városközpontban délelőtt Is folytatódtak a diáktüntetéseik. A Moszkva Szálló előtt több száz fiatal gyűlt össze, állandóan csatlakoznak hozzájuk újalbb és újabb
Az AFP összeállítása:	Vük
Draskovics író, a szerb ellenzék vezére, akit a két halálos áldozatot követelő szombati zavargások után letartóztattak, pár hónap leforgása alatt a fiatalok új bálványává vált. A 44 éves Vük Draskovics indult a tavaly decemberben rendezett szerbiai elnökválasztásokon, ám a szavazatoknák mindössze 16 százalékát sikerült elhódítania győztes ellenfelétől, Szlo-bodán Milosevics kommunista vezetőtől. A Draskovics által alapított Szerb Megújhodási Mozgalom számos tagja fiatalsága miatt egyelőre nem rendelkezik választójoggal.
Vük Draskovics közszereplései hónapok óta tízezreket vonzanak, ők vallásos áhítattal csüngenek szavain, vagy teli torokból harsogják, „Vük, a szerb!” Vük pedig gyalázza a „bolsevikokat” — így titulálja a hatalmon levő pártot.
A magas, sovány, barna hajú, bozontos szakállú Draskovics külseje az igehirdető Krisztusra emlékeztet — személyisége vonzza a legtöbb tagot mozgalmába. „A népirtás írója vagyok" — mondja magáról Draskovics: nevét valóban
csoportok. Kiáltványt szerkesztették, amelyben újra követelik Rad-milo Bogdanovics belügyminiszter és öt televíziós vezető távozását.
A fővárosban tüntető egyetemisták írásos bizonyítékokat követelnek az illetékesektől arra, hogy ígéreteiket be is tartják. A tömeg ütemesen azt kiáltozza: vörös banda. Hazafias dalokat énekeltek. A belgrádi diákszövetség határozatot hozott, amelyben sztrájkot hirdet, és felszólítja a diákokat és a professzorokat a csatlakozásra. Időközben bejelentették, hogy felújította rendes tevékenységét a Stúdió B tévéadó,
„A kések” című műve tette ismertté, amely airról szól, miként mészároltak le horvátok és muzulmánok szerbeket szülőföldjén, Hercegovinán.
Draskovics korábban újság-íróskodott, a Tanjug hivatalos hírügynökség kelet-aifrikai tudósítója volt, s így tudja, miként férkőzhet a sajtó kegyeibe — van humorérzéke és sajtóértekezletén sohasem mulasztja el „kedves kollégáinak” szólítani az újságírókat. A nyilvánosság előtt gyakran pópák társaságában jelenik meg, s ügyesen váltogatja a pátoszt a maró gúnnyal.
Szónoklatai hol túlfűtöttek, hal mérséklő hatásúak: ha egyik nap a szerbek jogát bizonygatja minden olyan területre, amelyeket „szerbek sírjai jelölnek”, akkor másnap tárgyalásokat szorgalmaz a többi jugoszláv nemzeti közösséggel, s a kommunistákat vádolja azzal, hogy polgárháborúba taszítják a szerbeket.
Mozgalmának aktivistáit Vük Draskovics főképpen a fiatalok, munkanélküliek, a városi szakmunkástanoncok köréből toborozza, akikre hatnak 'a „vörös bandákat” ostorozó, populista szólamai.
amelyet előzőleg azért tiltottak be, mert a hatóságok szerint a tüntetéseiken való részvételre buzdított.
A belgrádi baleseti sebészet igazgatója, Alekszaindar Ka-radzsics professzor közölte, hogy az éjszakai összecsapás után nyolc diákot szállították (be a klinikára, különböző sérülésekkel, közülük négyet a sebészeti osztályokon tartanak.
Belgrádban hétfő este összeült a szerb köztársasági parlament, hogy megvitassa a szombaton kezdődött tüntetések nyomán kialakult helyzetet.
A parlament ülésén elsőként Szlobodan Milosevics köztársasági elnök kapott szót. Rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy Szerbia ellenségei összefogtak, épp akkor, amikor a köztársaság kezd a saját lábára állni. Ebben a helyzetben — hangoztatta Milosevics — nem lehet semmilyen okot találni arra, hogy megosztottság jöjjön létre a szerbek soraiban. Figyelmeztetett arra is, hogy a helyzet rendkívüli intézkedésekhez vezethet.
A nap folyamán Belgrádban hatalmas tüntetést tartott a Száva torkolatánál a szerb kormánypárt, s a szervezők szerint a nagygyűlésre több százezer embert tudtak mozgósítani. A résztvevők létszámát nehéz felbecsülni, de független értékelések szerint tízezrekről lehetett szó. A tüntető diákokat napközben felkereste Pál pátriárka, a szerb görögkeleti egyház vezetője, aki a tiltakozás beszüntetésére hívta fel a fiatalokat, hangoztatva, hogy a problémákat nem az utcán kell megoldani. A belgrádi egyetemi tanács támogatásáról biztosította a diákok akcióit, hangoztatva, hogy joguk van az oktatás bojkottálására. Kiállt a diákok mellett a szerb írószövetség és a Pen Club szerb tagozata is.
Újvidéken hétfőn a diákok szintén az utcákra vonultak, hogy támogassák belgrádi társaikat. Az újvidéki egyetem rektorátusa azonban elítélte az akciót, s követelte, hogy a hallgatók szüntessék be a megmozdulást.
Politikai portré
Vük Draskovics