﻿Mai 24 oldalas melléMeíünk: NEMZET ÉS VILÁG
Magyar Nemzet
Ára: 9, 50 forint
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
PÉNTEK 1991. március 15., LIV. évfolyam 63. szám
*
Uj hiánybetegség
írta: Kovács Judit
Itaher ma találkozik a elnökkei
Washington Gorbaesovra épít, de Jelcinre is figyel
\ külpolitikai helyzet
AZ AMERIKAI DIPLOMÁCIÁI NAGYHÉT eseményei állnak változatlanul a hírügynökségi jelentések középpontjában, annál is inkább, mivel a jugoszláv fővárosban megnyugodni látszanak a kedélyek, igaz, a megfigyelők máris óriási kíváncsisággal latolgatják a vasárnapi, szovjetunióbeli népszavazás kimenetelét. Mintha a moszkvai hatalmi küzdelem résztvevőinek üzent volna George Bush Ottawából, ahol a kanadai kormányfővel tárgyalt. Washington továbbra is Mihail Gorbacsovot, a szovjet központi vezetést tekinti partnernek, de „igen sok” kapcsolata van és lesz a köztársasági kormányzatokkal, különösképpen Borisz Jelcinnel és a balti elnökökkel, valamint az ellenzékinek számító személyiségekkel — jelentette ki a Brian Mulro-ney-val tartott közös sajtóértekezletén a Fehér Ház lakója. A Közel-Keletről szólván Bush úgy vélekedett, hogy Baker külügyminiszter éppen befejeződött kőrútjának ismeretében kedvezőnek tűnik a légkör a haladáshoz a rendezésben, bár az álláspontok radikálisan nem módosultak. Az Egyesült Államok elnöke hangsúlyozta, addig nem lehet szó az Irakhoz fűződő viszony normalizálásáról, amíg Szaddám Húszéin áll az ország élén. Mellesleg pedig Iránt is figyelmeztette: ne használja! ki Irak meggyengült helyzetét területszerzésre.
A GYŐZELEM HULLÁMAIN vitorlázik Francóis Mitterrand és rá akar ragadni az amerikai elnök hajójának oldalvizére, amíg egyetértés van közöttük — állapította meg a Libération~ a francia államfő és Bush martinique-i találkozójának küszöbén. A két politikus csütörtöki megbeszélését beharangozó írásaiban a francia sajtó abból fhdulB ki, hogy Párizs bizonyos mértékig „feladta különállását”, és elfogadja Washington kezdeményező szerepét, nem kis részben azért, mert a ti-zenkettek Európája politikailag távolmaradt az Öböl-válságtól, a közel-keleti államok számára Amerika a valóban befolyásos tárgyalófél. A vitás témák között említették a francia lapok Mitterrandnak azt a javaslatát, hogy a rendezési folyamat megkezdésére a legmagasabb szinten hívják össze a Biztonsági Tanácsot. A Libération az ellenérvek között egy egészen sajátos okot is felidézett: Bushnak bizonyára kellemetlen lenne, ha Fidel Castróval és Kurt Waldheimmel együtt kellene asztalhoz ülnie, lévén mind Kuba, mind Ausztria tagja a BT-nek. A kubai „lider maximo” amúgy három következtetést vont le az öbölválságból: a háborút nem szabad kiprovokálni; ha már kirobbant, jóit kell lefolytatni, és csak győzelemmel vagy halállal lehet befejezni. Fidel Castro egy havannai nagygyűlésen egyetemista hallgatóságát azzal nyugtatta, hogy ami Irakkal megtörtént, nem eshet meg Kubával. Ma minden kubai hazafi maga a forradalom, maga a függetlenség, az erő, a méltóság — bizonygatta Castro, hozzáfűzve: „Ez az első számú törvényünk a forradalmi, marxista-leninista, kommunista nevelésben, s ezt a jenki imperialistáknak is tudniuk kell.”
KÖZEL-KELETI KÖRÚTJÁT BEFEJEZVE, James Baker mintegy hét órán át folytatott eszmecserét damaszkuszi vendéglátójával majd rövid bejrúti kitérő után Moszkvába utazott. Az amerikai külügyminiszter és a szíriai elnök egyetértett abban, hogy a közel-keleti békének „átfogónak és igazságosnak” kell lennie. Mindketten utaltak a két Izraellel kapcsolatos ENSZ-határozatra, miközben jeruzsálemi forrásokból kiszivárgott, Baker sürgette az izraeli kormányfőt azok betartására. Az Öböl-háború végső lezárásának feltételeit megszabó újabb BT-döntés egyébiránt várhatóan március végére rajzolódik ki, s hírek, szerint Nagy-Britannia szeretné, ha magában foglalná Irak vegyi fegyverzetének a megsemmisítését is. Ez ügyben nyilván nem lesz né-) zeteltérés John Major és George Bush között, amikor szombaton Bermuda- szigetén tárgyalóasztalhoz ülnek.	(V. L.)
Az arab államok készek Izraellel együtt keresni a békét
— mondta fiakor Damaszkusaban
Az amerikai diplomáciai erőfeszítések e szakaszának lezárultával Samír izraeli kormányfő is megszólalt és interjújában leszögezte, hogy pozitív változást lát a szaúdi magatartásban, de Szíria
még mindig „veszélyes”. A miniszterelnök közölte, a rijádi vélemény módosulásának a bizonyítéka az lenne, ha a befolyásos olajhatalom csökkentené támogatását Szíriának és a Palesztinái Felszabadítási Szervezetnek. Samír megjegyezte, hogy Szíria viszont továbbra is kiáll palesztin terrorista csoportok mellett és észak-koreai Scud-rakétákkal szereli föl a hadseregét. A jeruzsálemi kormányfő megismételte, hogy a „területet békéért” elvet nem vetették föl a Bakerrel folytatott tárgyalásokon.
Szintén az AP híre, hogy az iraki megszállás és a kuvaiti javak kiszállítása az országból mintegy 100 milliárd dolláros kárt okozott Kuvaitnak. Ezt jelentette ki New Yorkban Kuvait ENSZ-nagykövete. Ugyanakkor hozzátette, hogy ez az összeg nem tartalmazza azt a napi 120 millió dollárt, amit a menekülő iraki katonák által felgyújtott több száz olajkút okozta veszteséget tesz ki.
KÖZÉP-EURÓPA SIKERE
adhat esélyt a demokratáknak a Szovjetunióban — állítja a magyar származású professzor.
(Interjú Charles Gátival — 3. oldal)
„ÉLÜNK S ÉLNI AKARUNK
szabadon, ha lehet, vidám lelkiismerettel.” (Egyház és állam — 6. oldal)
A KIÍRÓK VAGY A KORMÁNY DÖNTŐIT
a telefonközpontok szállítására meghirdetett versenytárgyalás értékelésekor? (Nem a verseny, az elbírálás volt rossz — 7. oldal)
BT-határozatot, köztük a helyreállítás költségeinek fedezését és a megszállás hét hónapja alatt elvitt kuvaiti javak visszaszolgáltatását előíró határozatokat is. Tárik Aziz iraki külügyminiszter március 6-i keltezésű levelében ígéretet tett az iraki egységek által elvitt arany, valuta, polgári repülőgépek, múzeumi tárgyak és antikvitások visszaszolgáltatására.
Kairóból jelenti az MTI: Vasalókba, ventilátorokba és más elektromos háztartási eszközökbe rejtett időzített robbanószerkezetekkel akartak elkövetni merényleteket Egyiptomban a minap el-
fogott, Irak által felbérelt terroristák — jelentették csütörtökön a kairói lapok Abdel-Halim Mu-sza belügyminiszterre hivatkoz-
Húsz embert tartóztattak le vasárnap a Sínai-félszigeti Nuei-ba határállomásnál, akik a hatóságok szerint Irakban dolgoztak, és az ott kormányzó Baath Párt szervezte be őket Egyiptom ellen végrehajtandó terrorakciókra. Négy közülük kairói illetőségű, mind kulturális területen dolgozik, egyikük ismert költő — mond' ta a miniszter, nevek említése nélkül.
A kiszemelt célpontok „egyiptomiak, zsidók, Öböl mentiek által látogatott helyek” voltak — hangzott a beszámoló, amely konkrétumként a kuvaiti diákklubot, egy kairói éttermet és Öböl menti országok légitársaságainak irodáit jelölte meg. A cél Egyiptom belső biztonságának meg-rendítése volt, továbbá feszültség teremtése Egyiptom és Izrael között. A terroristák Jordániából érkeztek — emlékeztetett Musza, és az ammani hatóságok cinkosságára is utalást tett.
Gyöngül a dollár
A dollár árfolyama csökkent csütörtökön a fontosabb pénzpiacokon. Elemzők szerint a dollár helyzetét rontották Greenspan bankelnöknek azon kijelentései, hogy a gazdasági föllendülés előmozdítására lejjebb ereszthetik a kamatokat az Egyesült Államokban.
Csütörtökön 1,5727 német márkát, 1,3615 svájci frankot, és 5,36 francia frankot adtak egy dollárért. Londonban 1,8570 dollárt ért egy font.
Washingtoni tudósítónk telexjetenlése Bush figyelmeztette Bagdadot és Teheránt
Ilyenkor tavasszal megérzi a szervezetünk, hogy mit rabolt el tőle a tél. Letörtek vagyunk. A tavasztól várjuk a kárpótlást, a bűbájt. Az égtől, hogy visszanyerje a kékjét, a széltől, hogy megtisztítsa a levegőt, a naptól, hogy sugaraival drágakővé varázsolja az üvegcserepet és ötforintossá a söröskupakot, amiért még érdemes lehajoltig A tavaszra nem haragszunk, ha szélhámoskodik is. Meleget ígér és fagyot hoz. De azért nem hagyatkozunk rá, marékszámra hányjuk magunkba a vitamintablettákat.
A hét végén elzarándokolunk oda, ahol még lélegezni lehet és elejtjük az első hóvirágot — egy szemétkupac tövében. A főváros erdei, sétányain hemzsegnek a kocaturisták, olyan sűrű sorokban, mint a gyalogosok hétköznap a Nagykörúton. Akik idejárnak, azoknak nincs nyaralójuk, ahol zártkörűen sütkérezhetnek, itt, ha kibukkan a nap a fák közül, odatartják az arcukat a melegnek, a fénynek.
Mások, mint az örökkön siető körútiak, ha hétfőn már ott tülekednek ők is- Emberibbek. Lecövekelnek egy gyerekkocsi előtt és megcsodálják az utasát, aki először indul ilyen hosszú távon. Szó nélkül félreállnak, ha rájuk csönget egy ifjú kerékpáros, és nem méltatlankodnak azért, mert a gyalogúton karikázik, méghozzá imbolyog-va, bizonytalanul. Ha a séta közben egymásnak passzolt labda önállósítja magát és a pádon napozókat fenyegeti, hát kivédi egy öregúr és visszarúgja. Nem kirúgja, csak úgy a levegőbe, hanem a kis csatárhoz irányítja. Nem méltatlankodik, hogy a focipálya másutt van és nem küld durva üzenetet a süvölvények szüleinek. Sorolhatnám, hogy mit nem csinálnak mindabból, amihez hozzászoktam, mint fővárosi lakos és lapunk munkatársa. Észleleteimet az emberi nem elfajulási tünetéről — jelesül a külső ingerekre adott rossz válaszoktól — egyetlen tavaszi séta megcáfolta. Holott a rossz válaszokkal lépten-nyomon találkozom. Egy példa: kamasz csapat a buszmegállóban, hangosan mutálva és felajzottan az ófő tévedéséről beszélt. Tizenegykor — ahelyett, hogy a lyukas órán benntartotta volna —, hazaengedte őket,'elfelejtve, hogy az elmaradt magyart matek követi és a számtantanár jelen volt. Egy negyvenes nő tele kosárral, szatyrokkal, a piacról jövet gyűlölködve nézegette őket és mintegy magának mondta: „Nem szégyellik magukat, csúfolni merészelnek engem?” Ugyan mivel? Észre sem vették. Talán azzal, hogy ők nyertek két órát, míg a teherhordó hölgy csak vesztese lehet az időnek?
Volt egy, a szó teljes értelmével magával ragadó élményem. Egy teljes osztály kelt ót az úton, s a tanárnő nógatta őket. mert hamar vált a jelzőlámpa. A párok felbomlottak, csatárláncot alakítottak és nagy nevetések között megrohamozták a túloldalt. S magukkal sodorták a velük egy irányba •tartó járókelőket — engem is — és feltartóztatták a szembejövőket. Jókedvük rámragadt. Több sorstársam azonban dühöngött. És egy felháborodott megjegyzés: ..Még van kedvük nevetni?!" Eddig a pesti utcán csak az összefonódott szerelmespárok ellen tiltakoztak a jóízlés vagy az irigység jegyében. Most már a nevetés is tilos?
Mintha valóban tiltanák. Egyre több ember felejtett el
nevetni. Talán azért is, mert egyre kevesebb az összejövetel és összeverődés. Nevetni pedig csak társaságban lehet. Hiába kacagtató az olvasmány, a tévé és a rádióműsor, de a könyv és a készülék még csak egy mosolyra sem érdemesíti a szellemességet. Már azon sem nevetnek, amin régen hahotáztak. Ha a filmvásznon habostortával dobálódznak, inkább bosszankodnak: „Ilyen jól megy nekik, hogy ezt megengedhetik maguknak.” (Mármint a tortapazarlást.) Vajon a nézőknek olyan jól megy, hogy lemondhatnak a nevetésről? Az önvédelemről?
Némely munkahelyen valósággal eluralkodik a halottasház hangulat. Aki oda belép, az hagyjon fel a mosollyal. Terjed a komorság, akár az influenza. Nemcsak azért, mert bizonytalanok a kilátások, mert kenyérharc van, mert egyesek azt hiszik, hogy itt az ideje magánsérelmeik átpo-litizálásának, hogy bosszút állhassanak, hogy érvényesülhessenek. Tapintatból is zordak az emberek, mert ennek vagy annak a kollégának súlyos gondjai vannak. Inkább gyászt öltenek érte és részvétüket nyilvánítják, holott felvidíthatnák is- Akinek jól megy a sora, az is rossz képet vág hozzá, nehogy más érzékenységét sértse, vagy irigységét ébresz-sze. Már-már a társadalmi együttérzés nyilvánul meg a depresszió terjesztésében. Olyan ragály ez, amely ellen a gyerekek többé kevésbé immunisak, még akkor is, ha a szülők egymásra és rájuk zúdítják keserveiket. Azért immunisak, mert az óvodai és iskolai közösség helyreállítja a lelki egyensúlyukat. Még ma is röhög az egész osztály. Ily módon az elfelejtett nevetés, mint egy hiánybetegség, a felnőtteket kezdi ki. Kismama ismerőseim azonban mosolygósak. Azok, akik annak idején gyes-pszichózisban szenvedtek, monotóniáról, unalomról panaszkodtak, most jókedvűen bajlódnak kicsinyeikkel, mosolyt és nevetést váltva velük.
|T iváló elemzők a rendszer-váltás sajátosságaival, politikai és gazdasági válság-jelenségekkel magyarázzák a társadalomra telepedő rosszkedvet. Igazuk van, de ez nem minden. Az elkeseredést terjesztik, merő „jóindulatból”: ha nekem van, jusson másnak is belőle. Nem az ellenség műve. Csak annyiban tulajdonítható neki, ha az ember ellensége önmagának. Mert egyre inkább mazochizmusra hajlik. Mintegy keresi az alkalmat a bosszankodásra és mások bosszantására. Ebben ludas vagyok én is. Elkeserít az, amin nagyot nevethetnék. Olyan gondokat veszek magamra, amelyeknek a megoldását nem tőlem várják és amihez nem konyítok.
Mégsem reménytelen a helyzet, mert láthatóan azok, akik ráeszméltek új hiánybetegségükre, ellenszerét keresik. Nem búfelejtőt, hanem védettséget adót. A tavasztól, a térmészet-től várják a gyógyulást.
Az erdei sétányon jóban voltak egymással az emberek. Most hirdessük meg, hogy viselkedjenek hasonlóképpen a Nagykörúton is? Hiábavaló volna. Bethlen gróf „keep smiling” felhívását visszautasították, mert mesterkélt, olyan vidámságot terjeszteni, amit nem éreznek. Bánatot hazudni szabad?
Vissza tehát a természethez! Az egészséges lelkű ember természetéhez.
„Határozott készséget tapasztaltam az arab államokban, hogy Izraellel együtt keressék a békét — mondta James Baker Damasz-kuszban azt követően, hogy befejezte tárgyalásait Asszad szír elnökkel. A State Department vezetője csütörtökön utazott Moszkvába, miután befejezte körútját a Közel-Keleten.
Mint az AP jelentette, Baker a damaszkuszi repülőtéren nyilatkozta, azt, hogy mind Szíria, mind más arab államok hajlandóak Izraellel együtt békeerő-feszítéseket tenni, de egyelőre még nem szánták el magukat arra, hogy Egyiptomhoz hasonlóan elismerjék a zsidó államot. Az amerikai külügyminiszter azt is kifejtette, hogy mind Izraelben, mind a felkeresett arab országokban arról folytatott eszmecseréket, miként lehetne megvalósítani a Biztonsági Tanács határozatait, amelyek az 1967-es és 1973-as háborúk után születtek. Vagyis Izrael arab elismerésének fejében miként vonulna vissza Izrael a -megszállt arab területekről. A szíriai diplomácia vezetője, Faruk al-Sha-raa is derűlátóan nyilatkozott, azt hangsúlyozván, hogy Washington és Damaszkusz lényegében egyet ért abban, az ENSZ-határozato-kat az arab—izraeli konfliktust és a palesztinkérdést illetően végre kell hajtani.
Washington, március 14.
Ottawai sajtóértekezletén az amerikai elnök ezúttal a helikopterek felkelők elleni bevetésétől is óva intette Bagdadot, amelynek amúgy is csak Szaddám nélkül ad esélyt, s óvta Teheránt is területszerzéstől Irak rovására.
Kijavította saját magát George Bush, s elhagyta mondatából a „majdnem” szót: tehát az amerikai elnök szerint nemcsak „majdnem lehetetlen”, hanem egészen „lehetetlen normális kapcsolatokat kialakítani Irakkal, amíg Szaddám Húszéin ott van”, mármint a bagdadi hatalomban. Minden korábbinál egyértelműbbé téve, hogy a háború utáni rendezésnek a diktátor eltávolítása az előfeltétele, Bush egyúttal biztosította az irakiakat, Washington nem óhajtja „destabilizálni”
országukat, és így „hatalmi vákuumot” teremteni a térségben. S hogy erre és kihasználásának lehetőségére senki ne is gondoljon, az amerikai elnök figyelmeztette Teheránt: „visszaütne”, ha területeket akarna „elragadni”, és ez lenne „a legrosszabb, amit tehetnének”. Igaz, szavait enyhítendő, Bush megjegyezte, ennek „semmi jelét” nem látja. Kormány-tisztviselők különben elárulták, hogy Washington két héttel ezelőtt „csendben" megüzente Teheránnak- érdekelt volna közvetlen tárgyalásokban egy sor kérdésről, beleértve a Libanonban Irán-barát csoportok kezében levő nyugati, közte amerikai túszokról is.
A Mulroney kanadai kormányfővel folytatott megbeszélése után tartott, közös, lapzártánk utáni sajtóértekezletén Bush ismét értésre adta, hogy az Irak
déli részét megszállva tartó szövetségesek nem teljesen tétlen szemlélői a belharcoknak S miután a múlt hét végén Wahington-óva intette Bagdadot a vegyi fegyverek bevetésétől a felkelők ellen, az amerikai elnök most újabb „figyelmeztetésről” számolt be: a Szaddám-rezsim hagyjon fel a helikopterek bevetésével is, merthogy az ellentmond a koalícióval megkötött ideiglenes tűzszüneti megállapodásnak. A Schwarzkopf tábornokékkal tárgyalt iraki főtiszteknek ugyanis megszabták, hogy semmiféle légi tevékenységbe nem bocsátkozhatnak, nehogy felújuljon a háború ... Bush tehát jócskán „kiszélesítve” értelmezte ezt a vesztesekre kirótt kötelmet.
Igazolta az ottawai sajtóértekezlet, hogy a győztesek közt sem
(Folytatása a 2. oldalon)