﻿
Im Nemzet
Ára: 9, 50 forint
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR hétfő 1991. március 25., LIV. évfolyam 70. szám
Zónák
Mondják, egyre mondják, hogy a belpolitika hírmagyarázói elhamarkodottan következtetnek és feltételeznek. Igazuk van. De nemcsak azért, mert közírók és politológusok elfogultak és felületesek, hanem, mert a közélet is — amely a témájuk — hemzseg a látszatoktól. A parlamentben sok a politikai rögtönzés, az összefüggéseiből kiragadott előterjesztés. Ügy tetszik, felülről lefelé építik a házat. A fontosság, a logikai sorrend minduntalan felborul, hol egy lobby nyomásának, hol a sürgősségnek engedve. A jogi rendezetlenség következtében ugyanis egy adott területen megáll a munka, vagy visszaélések követik egymást. Tehát soron kívül kell intézkedni.
A törvénydömping közepette sem a gyártók, sem a minőségi ellenőrök — a képviselők — nem számolnak a szabályozás lehetséges hatásával. Akik csinálják és akik bírálják a politikát, egyaránt járatlan úton haladnak, és mert elmulasztják a tájékozódást, mielőtt továbblépnének, könnyű elterelni őket cselekvési zsákutcába.
A demokrácia intézmény-rendszere még képlékeny, a mechanizmusok nem működnek. Ritmuszavar észlelhető: a kormányzati munka túlpergetett, a parlamenti vita ráérős. Lassítani kellene emitt — az állampolgárok véleményének ismeretében elkészítve a jogszabályokat, s mérlegelve a társadalmi hatásokat —, hogy gyorsítani lehessen amott. (Megkönnyítené az Országgyűlés munkáját az is, ha a kormány netán halogató szándékkal nem ruházná rá a döntést olyan kérdésekben, amelyekben önállóan határozhat.) Ily módon az Országgyűlés is hamarabb keríthetne sort a lényegesre, például a tulajdon-viszonyok tisztázására, amelyet egy logikai bukfenccel megelőzött a kárpótlási törvény. Lehet, hogy a kárpótlás alapfeltételét, a tulajdonreform törvénybe foglalását a mezőgazdaságban folyó privatizáláshoz és reprivatizáláshoz kell majd igazítani? Lehet, hogy a kormány gazdasági programját is megkérdőjelezi majd a még ismeretlen tulajdonos? Arra is gyanakszom, hogy a háttérben a bürokrácia már felépítette az akadályokat. Csak a bevilágított teret látjuk, holott kívüle az árnyékban is sok minden keveredik. Van másként gondolkodás és zavarosban halászás is. A centralizációs törekvések ellenére, megannyi döntést hoznak kormányon és parlamenten kívül, működnek az önkormányzatok, hirt adnak magukról a helyi társadalmak. Vannak tüntetések, földfoglalások és sztrájkok. A közélet új terei sem kapnak még elég fényt, de a hallgatag többség mindenképpen sötétbe burkolódzik. A gazdaság egy része is megbújik a homályban. Most már nemcsak a hálapénz felderíthetetlenségén lehet elmélkedni, hanem azon is, hogy nagy üzletek bonyolódnak és vagyonok növekednek a sötét zónában, az adóhivatal tudtán kívül. A szegénység nyilvános. Járványos terjedése nyomon követhető, de a gazdagság jó része titkos.
Következtetésképp: a nyilvánosság manipulál. Ki-ki azt bírálja, elemzi, ami látható és hallható. A közvélemény-kutatás sem világít az árnyékba. A közélet szereplői pedig, miként a kisgyerekek, nem merészkednek a sötétbe, hogy felderítsék az ottani gondolatokat, reagálásokat, cselekvéseket. Talán a politológusok, szociológusok megtehetnék. Nem a nagy leleplezések, hanem az alaposság és a kiszámíthatóság kedvéért.
Kovács Judit
P«rfor figyelmeztetése ellenére
a sztrájkoló szovjet bányászok kitartanak követeléseik mellett
Rendkívüli állapotot vezettek be Mali fővárosában
A külpolitikai helyzet
NEM VESZETT EL MINDEN, ami az elmúlt évtizedekben teremtődött meg a Szovjetunió és Kelet-Európa kapcsolatában. A pozitív dolgok megmaradtak — közölte Mihail Gorbacsov a Dér Spiegel című hamburgi hetilapnak adott interjúban, s a fordulatsorozat óta eltelt időszak tapasztalatait úgy összegezte: „Már kapunk olyan jelzéseket, hogy nem is lenne rossz dolog ismét összejönni, szerződéseket kötni, végtére is együtt kell élni. S időközben mi is megtanultunk egyet és mást...” A hetilap vezető szerkesztőinek közbevetésére, miszerint „ön Kelet-Európábán valóban nagyon előrelátónak mutatkozott”, a szovjet elnök leszögezte: „Nem volt alternatíva. Csak azt vettük tekintetbe, amit az élet már eldöntött. Ezt ki kell bírnunk, azután majd kiderül, hogy nem minden veszett el abból, ami az elmúlt évtizedekben kialakult.” Az elszakadni kívánó szovjet tagköztársaságok ügyére térve, Gorbacsov ismét világossá tette, hogy az alkotmányos keretek között képzelhető el, és „olyan álláspontot kellene magunkévá tennünk, mint amilyent annak idején Kelet-Európával kapcsolatban alakítottunk ki. Ezért bennünket otthon nagyon erős bírálat ért, mert az egyeseket nyilvánvalóan nagyon érzékenyen érintett. A kelet-európai államok nagyon gyorsan a Nyugat felé akartak fordulni; elgondolkodtunk ezen, és arra a következtetésre jutottunk, hadd döntsék el maguk, mire van szükségük és milyen társadalmat akarnak.” Gorbacsov megerősítette, a szovjet átalakítás céljai változatlanok, és a jelenlegi nehézségeket az összehangolatlansággal magyarázta. Nem osztja azokat a véleményeket, mondta, amelyek szerint a Szovjetunióban a totalitarizmusból a demokráciába vezető úton szükség van egy autoritarius szakaszra is. A múlt formáitól való megszabadulás érdekében fontosnak tartja a politikai mellett a gazdasági és a szellemi demokráciát is. Az áttérést a piacgazdaságra pedig úgy értékelte, mint civilizációs vívmányt. Nem kerülhette meg a Dér Spiegel szerkesztőinek faggatózása után a Honecker-kérdést sem, amire Gorbacsov úgy válaszolt: a volt keletnémet állam vezetőjének kiemenekítését Bonnban ne ragadják ki az összefüggésekből, s a szovjet lépés közvetlen mozgatórugójaként célzás formájában egyesek revansvágyát jelölte meg.
A SZOVJET VEZETÉSI VÁLSÁGGAL foglalkozott de Michelis olasz külügyminiszter is, aki az Oggi című hetilapban úgy fogalmazott: „Meggyőződésem, hogy Gorbacsov le fogja küzdeni az előtte álló bonyolult problémákat, és ebben a Nyugatnak továbbra is szilárdan támogatnia kell őt.” Jelcinről úgy vélekedett, hogy az oroszországi parlament elnöke populista. „Ez veszélyes dolog; Jelcin a Nagy-Oroszor-szág létrehozását erőlteti, és ezzel a széthullás felé sodorja a Szovjetuniót. Ez pedig katasztrófát jelentene nemcsak Európának, hanem az egész világnak” — hangsúlyozta de Michelis. Jelcin közben országjáró kőrútján szervezi a táborát. A legújabb jelentések szerint a grúz államfővel, Zviad Gamszahurdiával megállapodtak a dél-oszétiai zavargások lecsendesítéséről. Előtte pedig Leningrádban kijelentette: semmiféle kompromisszumról nem lehet szó vele és a szovjet elnökkel, aki meglátása szerint mindinkább a konzervatívokkal tart. Mindazonáltal Jelcin mindezen „politikai kísérletét” a bírálatok össztüzében végzi. A Szovjetszkaja Rosszija például „Űj diktatúrához érkeztünk” címmel közölt véleményt, miszerint „egy pártdiktatúra karmai közül kimenekülve, most mind gyorsabban közeledünk egy másikhoz, amelynek ugyan eltér a színe, de ugyanolyan kegyetlenül elutasít minden ellenvéleményt”. Vlagyimir Iszakov, Jelcin egykori barátja, eltávolodásukat a litvániai véres események idején mutatott „közömbösségével” magyarázta. „Jelcin egyre kevésbé viselkedik úgy, mint a nép vezére, a legfőbb államhatalmi szerv vezetője. Mindinkább Olyan politikussá válik, aki le akar számolni ellenfeleivel, s ebben a harcban feláldozza az orosz nép legalapvetőbb érdekeit is.” — fogalmazta meg Iszakov.
(Zs. E.)
ITJabb vérontás Dél-Afrikában
vizsgálását. A korai tüntetés meglepte a karhatalmat, és a pánikba esett rendfenntartó erők nehézgéppuskával lőttek a tömegbe. A pénteki mészárlást követően — amelynek mintegy negyven halálos és háromszáz-négyszáz sebesült áldozata volt — Bamakóban kormányellenes felkelés kezdődött — a tüntetők középületeket dúltak fel, megostromolták a rendőri egységeket, és gyújtogattak.
Az 1960-ban függetlenné vált országot több mint húsz esztendeje irányító Musza Traore elnök szükségállapotot vezetett be a hét végén Mali városaiban, s tévényilatkozatban ígéretet tett, hogy az egyeduralkodó pártja a hónap végi kongresszusán megvizsgálja a többpártrendszer bevezetésének lehetőségét.
Az 1968-ban katonai puccs ré-
vén hatalomra jutott hadnagy, aki 1979-ben öltöztette polgári ruhába rendszerét, az ígérgetéssel nem tudta elejét venni a tüntetések folytatódásának, szombaton a rendőrség és a katonaság már az erőszak ellen tüntető asszonyok közé lőtt. Á szükségállapot ellenére vasárnap is ezrek vonultak az utcára, és a sortüzek ismét eldördültek. A helyszíni jelentések szerint a halottak száma meghaladja a százötvenet. A tüntetők immár a Traore-rendszer bukásáig kívánják folytatni a megmozdulásokat, és az ellenzék általános sztrájkra szólította fel a lakosságot. A párizsi külügyminisztérium aggodalmát fejezte ki az események miatt, s felszólította a bamakói kormányt, hogy hagyjon fel az esztelen erőszakkal.
(pósa)
^Üzenet” a sztrájkoló bányászoknak:
„Csak gazdasági követelésekről
?sak gazdasági követeli lehet szó, politikairól
Johannesburgból jelenti a Reuter. Kilencen haltak meg vasárnap a rendőrség és az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) támogatói között kirobbant összecsapásokban Johannesburg Da-veyton nevű elővárosában.
Negyven rendőr feloszlatott egy illegális ANC-nagygyűlést, s eközben kénytelen volt fegyverét használni — áll a SAPA helyi hírügynökség jelentésében. Az incidenssel huszonhatra emelkedett a hét végi zavargások áldozatainak a száma. A tüntetők egy rendőrt késekkel súlyosan megsebesítettek.
Tizenheten veszítették életüket a hét végén az ANC és az Inkatha Párt híveinek szórványos összetűzéseiben Johannesburg egy másik fekete elővárosában, Alexand-
riában is. Tembisában, Johannesburgtól északkeletre két összeszúrt és ütlegelések nyomait viselő ember holttestére bukkantak egy munkásszálló közelében.
Nelson Mandela, az ANC al-elnöke szombaton Pretoriában az orvosi egyetem végzős hallgatói előtt elmondott beszédében újiból megerősítette, hogy szervezete ragaszkodik az „egy ember — egy szavazat” elvéhez a választásokon. A választások eredményeképpen kialakított alkotmányozó nemzetgyűlés lesz az egyetlen illetékes fórum az ország új alkotmányának kidolgozására. Mandela ismét visszautasította a kormányzó fehér Nemzeti Párt és az Inkatha Szabadság Párt elképzeléseit.
Moszkvából jelenti az MTI: A
szovjet kormány kész tárgyalni a bányászok gazdasági követeléseiről, azonban elutasítja a nyomás-gyakorlást, s továbbra is feltételül szabja a munka felvételét. Egyebek közt erről beszélt Valentyin Pavlov szovjet miniszterelnök a szovjet tévében a bányászokhoz intézett felhívásában.
Pavlov elmondta, hogy kész személyesen is találkozni a sztrájkoló bányászok képviselőivel, de egyben kérte a bányászokat, hogy legkésőbb hétfőig vegyék fel a munkát. Hangsúlyozta, a kormány kész a tárgyalásokra, azonban elutasítja az ultimatív nyomásgyakorlást. Mint mondotta, a szaktárcák képviselőinek bevonásával tizenegy kormánybizottságot állítottak fel, s azok a sztrájk befejezése után a helyszínen vizsgálják majd a megoldásra váró problémákat. A kormányfő ugyanakkor leszögezte, hogy csak gazdasági, és nem politikai jellegű követelésekről léhet szó. A sztrájkolók egyik fő követelése ugyanis Mihail Gorbacsov elnök lemondása.
Pavlov utalt rá, hogy kritikus helyzet alakult ki az ország iparában. A fémipar az elmúlt időszakban a szükséges 340 ezer tonna koksz helyett csak 220 ezer tonnát kapott. Borisz Jelcin ezzel
kapcsolatban felhívást intézett a vorkutai bányászokhoz, amelyben kérte, küldjenek kokszot a gépipart alapanyaggal ellátó egyik kulcsfontosságú üzembe, a csere-poveci fémkomlbinátba, hogy ne álljon le a termelés, amely az oroszországi gazdaság talpra állítását célzó programot veszélyeztetné.
Vorkutába közben megérkezett Jurij Szkokov, az Oroszországi Föderáció első miniszterelnök-helyettese, hogy a helyszínen tárgyaljon az ágazat gondjairól, s megvitassa a bányászokkal az egyik leggazdagabb lelőhelynek, a pecsorai szénmedencének a központi irányítás alól Oroszország hatáskörébe kerülését.
A Reuter jelentése szerint a sztrájkoló szovjet bányászok elutasították Pavlov miniszterelnöknek a munka sürgős felvételére vonatkozó, a tévében közzétett felhívását.
A nagy szénmezők, a szibériai Kuznyeck-medence és ukrajnai Donyeck-medence sztrájkolóinak képviselői közölték, hogy nem hatotta meg őket a kormányfő állítása, miszerint a sztrájk évekkel visszavetette a szovjet gazdaságot. Elutasították azokat a sugalma-zásokat is, hogy kívülállók (uta-
nem
lás Jelcinre) manipulálnák őket. „A közhangulat az, hogy szilárdan ki kell tartani” — mondta a donyecki sztrájkbizottság egyik tagja.
A Postfactum nevű független hírszolgálat adatai szerint országszerte — a lengyel határtól Sza-halinig — 165 aknában áll a munka. Popov, a kuznyecki szénmedence sztrájkbizottságának tagja közölte, hogy Szibéria-szerte tart a munkabeszüntetés. Sztrájkolnak egyes sarkkörön túli és uráli szénbányákban is. Popov szerint a kuznyecki szénbányászok visszautasítják a kormányfő azon vádját, amely szerint a sztrájkoló bányászok hibáztathatók a gazdasági gondokért. „Ha már számol (a kormányfő), akkor számoljon pontosan! Vegye figyelembe az az egyesült államokbeli bányászok átlagkeresete és a mi keresetünk közötti különbséget, és 70 évre visszamenőleg fizessék ki azt nekünk. Ez lenne a helyes számítás” — mondta.
Moszkva központjában vasárnap rokonszenvezők és a fővárosba felutazott bányászok transzparenseket tűztek ki a bányászokkal való szolidaritás jeléül. A feliratok a sztrájkolók támogatására buzdítanak, és követelik a kommunista rendszer felszámolását.
CSOKORNYAKKENDŐS
EGYETEMISTÁK
vették birtokukba pénteken este a Gellért Szálloda termeit. Báloztak a „közgázosok” ... (A hajdani „úri kaszinó” mintájára — 5- oldal)
AZ ŰJ
KÖZÉPOSZTÁLYRÓL
kezd sorozatot lapunk. A szerző arról faggatja partnereit: miként látják a magyar társadalom és politika helyzetét most, alig egy évvel a rendszerváltozás — az első szabad parlamenti választás — után. (Bírom a rendszer bizalmát — 5. oldal)
RANGOT ADOTT A SZÉCHENYI-DÍJNAK
Liska Tibor, a kitüntetett tudós, a közgazdaság-tudomány fenegyeneke. Az ökonosztát alkotóját Máriás Antal köszönti. (A Liska-jelenség — 8. oldal)
AZorraoNos
TERVEZŐIRODA
láttán kibukik belőlem a kérdés: Szeret itt dolgozni? Bólint. Igen. Hagynak. (Bútor és kishitűség — 9. odal)
Hatalomátmentési kísérletnek ítélik Szaddám Húszéin kormányátalakítását
Az elemzők veteményes túl későn jött
Munkatársunk telefonjelentése Nehézfegyverekkel lőtték a tömeget Maliban
Párizs, március 24.
Mintegy százötven halálos áldozata van már az összecsapásoknak a nyugat-afrikai Mali fővárosában, Bamakóban, ahol a karhatalom nehézfegyvereket is bevetett a Traore elnök lemondását követelő tüntetők el-
A több mint nyolcmillió lakosú, Magyarországnál tizenháromszor nagyobb, frankofon állam történetében pénteken kezdődtek a mindeddig példátlanul véres események; az egyetemisták reggel hét órakor vonultak a főváros utcáira, követelve a januári és februári súlyos rendőri fellépések ki-
A bagdadi kormányátalakítást az jraki ellenzék és a washingtoni kormányzat egybehangzóan kozmetikai műveletnek ítéli meg. Szaddám Húszéin döntése értelmében a 24 tagú kormányba RÍ lene új tag került.
Szaddám Húszéin a kormányfői tisztséget, amelyet eddig ő töltött be, átadta a síita Szaadun Hammadinak, aki eddig miniszterelnök-helyettes volt a főleg szunnita mohamedánokból álló kormányban. Az asszír keresztény Tárik Aziz megvált a külügyminiszteri tárcától, de megtartotta miniszterelnök-helyettesi tisztségét. Az új külügyminiszter a síita Ahmed Húszéin Hudair lett. Továbbra is belügyminiszter marad a három hete kinevezett Ali Ha-szan El-Madzsid, Szaddám Húszéin unokatestvére. Nem történt változás a védelmi minisztérium élén, ahol Szaad Torna Abbasz áll, de új ember került a kulturális és tájékoztatási tárca élére,
Hamed Juszuf Hammadi személyében.
Alelnökké nevezték ki Taha Jasszin Ramadan eddigi miniszterelnök-helyettest. Bár korábban megfigyelők azt feltételezték, hogy ez az iraki vezetés eddigi kurd tagjának, Taha Mohieddin Maaruf alelnöknek a menesztését jelenti, az iralki hírügynökség egy szombati jelentésében — csakúgy, mint eddig — az országot irányító Forradalmi Parancsnokság Tanácsa tagjának, alelnöknek nevezte Maarufot. Az AP hírügynökség úgy tudja, hogy az új kormánytagok közül hárman kurd nemzetiségűek.
A síiták és a kurdok kormányzati képviseletének erősödése nyilvánvalóan a rendszer ellen lázadó síiták és kurdok lecsen-desítését szolgálja. Elemzőik szerint azonban ez a bagdadi gesztus már túl későn jött, és nem elégíti ki sem az ország déli részén harcoló síitákat, sem az északon küzdő kurdokat.
Bush amerikai elnök szerint az iraki kabinet átalakítása nem tükrözi, hogy a bagdadi vezetés változtatni kívánna politikáján. Az elnök úgy vélekedett, hogy bár egyes posztokon érdeklődésre számat tartó változtatásokat hajtottak végre, a jelek szerint továbbra is Szaddám Húszéin határozza meg az irányvonalat, s amíg ő hatalmon van, az Egyesült Államok számára lehetetlen az Irakhoz fűződő kapcsolatok rendezése.
Iraki ellenzékiek és külföldi politikai megfigyelők szerint a kormányátalakítás a több oldalról szorongatott Szaddám Húszéin kétségbeesett kísérlete hatalma megőrzésére.
Hammadi, az újonnan kinevezett Iraki miniszterelnök egyébként a síita lázadás sújtotta Dél-Irafcba látogatott, miközben helyettese, Tárik Aziz a jordániai uralkodóval tárgyalt.
Hammadi az Irak déli részén fekvő Nadzsef és Kádiszíia körzetét kereste fel.