﻿íüí_2*i>» i».
Mai mellékletünk: SZOMBAT
Majjar Nemzet
Ára: 9,50 forint
'“VC-.X
*' v .
T«<:	IJJ.
•*rT55 >• k«h«i
Lángnyeivek
Irta: Lőcsei Gabriella
Az Újszövetség az Apostolok cselekedetei című részben írja le, miként támadt Jeruzsálemben heves szélvihar, miként lobbantak föl Jézus tanítványai előtt tüzes lángnyelvek, amelyeknek hatására e tanulatlan emberekből különféle nyelveken beszélő, bölcs és meggyőző szónokok lettek. Akár vallási kinyilatkoztatásnak, akár irodalomtörténeti műnek tekinti mai olvasója az Újszövetséget, megrendültén torpan meg e leírásnál. Ismerős jelenségbe ütközik ugyanis általa. Ki ne találkozott volna élete során a megvilágosodásnak, a szellemi vagy jellembeli öntudatra ébredésnek azzal a csodájával, amely Jeruzsálemben sok-sok évszázaddal ezelőtt — valóságosan vagy szimbolikusan — megesett? A váratlan, a különleges Helyzetbe kerülő ember, kit addig tán középszerűnek, tartózkodónak, lassú felfogásúnak ismert környezete, hirtelen kiemelkedő egyéniségként, bátor hősként és lángelmeként kezd viselkedni. Mostanában pedig kiváltképpen ismerős a legtöbbünk számára a „pünkösdi csoda”. A nem remélt, de áhított rendszerváltás egyik (vagy egyetlen?) nagy gyönyörűsége éppen az, hogy a szürkévé s átlagossá tompított tömegből színes, bátor, és eszmei irányokat adóan okos személyiségeket látunk fölemelkedni.
A vallások képviselői értették e csodát: az emberből váratlanul előbukkanó nagyszerűséget. Sőt, nem csak értették, pártfogolták is. A különböző vallásokra épülő egyházak — és most ne csupán a pünkösd fogalmával „rutinszerűen” összekapcsolható keresztény egyházakra gondoljunk! — szervezeteket, csoportokat, rendeket alakítottak annak érdekében, hogy e csodát, az emberből előhívható legjobbat felszínre jönni segítsék. Keserves tapasztalata a történelemnek, hová züllött az emberiség, amikor politikai vagy ideológiai megfontolások miatt az egyházakat akadályozták.
Magyarország, de voltaképpen az egész Közép- és Kelet-Európa olyan évtizedeket hagy most maga mögött, amidőn a felekezetek csak igenigen megnyirbált lehetőségek között, intézményrendszereiknek szinte földig rombolt maradványain kuporogva segíthették az embereket az erkölcsi, s szellemi magasra törésben. Hogy méltatlan körülményeik közt is tették, amit hitük parancsára tenniük rendeltetett, azt bizonyítja az ‘a sok pap, rabbi, egyházi iskolákban nevelkedett, jó szakember, becsületes polgár, politikus, akik ma e térség megmentésén, békés újjáépítésén munkálkodnak. De ezernyi jel és biionyí-ték tanúsítja, a megalázottsá-gukból megfogyatkozottan föl-tápászkodó felekezetek a szabaddá lett földrészen, jóval többet is tehetnének, a volt kommunista országok gyógyu-
lásáért, ha munkájukhoz megvolnának a tárgyi feltételek.
Az a törvénytervezet, amelyet e napokban tárgyal az Országgyűlés, nem ajánl mást, nem ajánl többet, csak jogi lehetőséget ahhoz, hogy valamennyi magyar egyház megvalósíthassa társadalmi rendeltetését ; és kultúrateremtő, -megőrző és -átadó munkáját, egészségügyi, szociális és oktatási szolgálatát szabadon végezhesse. Akik elolvasták e javaslatot, pontosan tudják, semmiféle restaurációs törekvésre nem ad az módot, nem készít elő „keresztény kurzust”
sem.	Még csak nem is kísérli meg a tényleges kártalanítást, az 1948 után elkövetett, súlyos jogsértések teljes orvoslását. Részleges kárpótlásról és részleges jogorvoslásról beszél csupán ez a tervezet, és a hangsúlyokat az egyházak működő-képességének megteremtésére helyezi.
E működőképesség megteremtése kétszeresen is fontos és sürgető a társadalom számára. Egyrészt olyan terhektől szabadul meg az ország (új iskolák nyitása, régiek működtetése, kórházak, szociális intézmények fenntartása), amelyek mindannyiónkat nyomasztanak, ha továbbra is közterhek maradnak. Másrészt olyan társadalmi várakozásokat elégítenek ki, amelyekről a magát demokratikusnak mondó jogállamnak . mindenképpen gondoskodnia kell. Föllángolt a vita megint, hány vallásos ember van ma hazánkban? Megbízható fölmérések híján nehéz igazságot tenni. Az azonban bizonyos, hogy akár hétmillió vallásos embert mond magáénak az ország — a keresztelések és a temetkezési bejegyzések alapján —, akár jóval kevesebbet, a vallásszabadság alkotmányos jogát senki nem vitathatja el sem a „többségtől”, sem a „kisebbségtől ”. Ehhez a joghoz pedig nem csak az tartozik hozzá, hogy mindenkinek szabad istene templomát látogatnia, de az is, hogy lehet meggyőződése szerinti iskolában taníttatnia gyermekét, vallása szellemében munkálkodó kórházban, szociális intézményben ápoltatnia hozzátartozóit vagy várnia ját halálát.
Az itthoni törvénytervezet türelmes és körültekintő. Jogi fékeket épít be minden visszaszármaztatási ügybe, hogy még véletlenül se fordulhassanak *elő olyan igazságtalanságok, amilyenek 1948-ban, ’50-ben és ’53-ban, az egyházi tulajdonok körül kommunista oldalról előfordultak. Türelmet kér, körültékintést ajánl az egyházaknak, a híveknek, az önkormányzatoknak, és voltaképpen a törvényalkotóknak is. Türelemre s körültekintésre van szüksége a lakosságnak is, mert, ha az egyházak működését segítő, jó törvény születik, az országnyi közösségünk erkölcsi. s szellemi fölemelkedését szolgálja. Akár a „lángnyelvek”, pünkösd napján.
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR SZOMBAT, 1991. május 18., LIV. évfolyam, 115. szám
Csiang Cö-min	s
Moszkva és Peking folytatja a határtárgyalásokat
'Jugoszláviában nem szabad erőszakot alkalmazni — mondta bonni sajtóértekezletén Kohl kancellár
</»:
|_____A külpolitikai helyzet_____|
A WASHINGTON—MOSZKVA—PEKING világpolitikai háromszögben lényeges új fejleményeket hozott az elmúlt napok diplomáciája. Mao Ce-tung 1957-es látogatása óta kínai pártfőtitkár először kereste fel a Kremlt, s a pénteki sajtóértekezlettel lezárult csúcstalálkozót a nemzetközi megfigyelők általában úgy értékelték, hogy Moszkva és Peking végképp megpróbálja lezárni az ellenséges múltat és jószomszédi kapcsolatok kiépítésére törekszik. Pekingben közben neheztelve vették tudomásul, hogy a washingtoni kongresszus továbbra is az emberi jogok javításához köti a legnagyobb kedvezmény elvének megadását. A BBC értesülései szerint Bush elnök hajlik arra, hogy Kína megkapja a kedvezményes elbánást, de a kongresszus részéről nyomás nehezedik rá. Az amerikai törvényhozók szemére vetik a pekingi hatóságoknak, hogy a „disszidensekkel” túl keményen bánnak. A háromszög „harmadik oldalán” — legalábbis a Reuter megítélése szerint —, jelentős javulás következett be, amennyiben Moszkva és Washington viszonya az elmúlt napokban ismét fölmelegedni látszik. Erre utal, hogy komolyan szóba került a februárban elhalasztott csúcstalálkozó megrendezése, és fegyverkorlátozási szakértők szerint a START-szer ződés hamarosan — néhány héten, vagy néhány hónapon belül — elkészülhet.
A brit hírügynökség szerint Nyugaton már kevésbé félnek attól, hogy a hadsereg ragadja magához a hatalmat a Szovjetunióban és abban bíznak, hogy Gorbacsov elnök „ismét visszatér a reformok útjára”, miután rövid ideig „flörtölt” a katonákkal, és a konzervatívokkal. „A jobboldal akkor vesztetté el az esélyét, amikor elvetette a súlykot. Ugatásuk fájóbb volt, mint harapásuk" — jegyezte meg egy nyugati diplomata.
A NYUGAT-EURÓPAI BIZTONSÁGPOLITIKA is témája lesz Kohl kancellár hét végén esedékes washingtoni tárgyalásainak. Kohl elmondta, az Európai Közösségnek szüksége van — valamilyen formában — közös biztonságpolitikára, s Washingtonnal meg kell értetnie, hogy ez nem jelent elfordulást Amerikától és a NATO-tól. Mint az MTÍ bonni tudósítója beszámolt róla, Kohl sajtóértekezletének középpontjában a jugoszláviai patthelyzet áll; a német kormányfő nyomatékosan szólt arról, hogy Jugoszláviában nem szabad erőt alkalmazni és „számára minden értelmes kezdeményezés” szóba jöhet, hogy megőrizzék az ország belső békéjét. A kancellár egyébként azt mondotta, a Nyugat nem figyelheti „páholyból” a kelet-európai országok, köztük a Szovjetunió átalakítási erőfeszítéseit: ez „antipolitika” — mondotta. Ugyanerről 'a témáról Eagleburger, az amerikai külügyminiszter első helyettese azt mondta, hogy a kelet-közép-európai országoknak gyorsabban kellene haladniuk a gazdaság privatizálásának útján, s erősíteni kell a demokrácia alapintézményeit. A tapasztalt diplomata szerint a közép-európai országok átalakulása végül is sikeres lesz. Ugyancsak a jugoszláv válság az egyik középponti témája a Pentagonale bolognai külügyminiszteri tanácskozásának. Az ötök külügyminiszterei javasolni készültek — s ebben nyilván közreműködött az elhúzódó belgrádi válság —, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet keretében hozzanak létre válságelhárító mechanizmusokat.
A VILAGKlALLlTASSAL kapcsolatos bécsi népszavazás után Vranitzky kancellár azt mondta, hogy „érvényesíteni kell” a bécsiek akaratát. Az osztrák nagykoalíció másik vezetője, a néppárti Riegler ugyanígy vélekedett, s mindketten sajnálkozásukat fejezték ki amiatt, hogy a döntés nyomán nem tudják kihasználni azokat a gazdasági esélyeket, amelyeket az Expo kínált volna. Ausztriában szinte minden politikai tényező vesztesnek érezheti, talán az ellenzéki Szabadság Párt kivételével, amely a bécsi szavazást kierőszakolta. Bécsben már korábban is fölidézték, hogy az osztrák főváros nagyberuházásait, így például az ENSZ-központ építését, annak idején élesen ellenezte a lakosság. A bécsiek kétharmados döntése után teljesen nyílttá és viszonylagossá váltak a népszavazással kapcsolatos osztrák és magyar viták, s elképzelhető, hogy Közép-Európának el kell búcsúznia az Expo gondolatától. Egyszer talán az is kiderül, hogy térségünk gazdasági és kulturális fejlesztésében mit jelentett volna a sok vitát megért világkiállítás.	(M. J.)
Bécsi telefonjelentésünk
„Az Expo meghalt"
Bécs május 17.
A bécsi szavazók kétharmada egyértelműen elutasította az 1995-re tervezett világkiállítás megrendezését, míg hasonlóan magas szavazati aránnyal a város keleti részén megépítendő Wien—Freu-denau vízi erőmű szükségessége mellett foglalt állást. Az osztrák
■ZSINÓR HOROG!
százalékban támogatta a vízi erőmű megépítését.
Bár az osztrák kormány hivatalos állásfoglalása még várat magára, az eredmények ismeretében elhangzott első nyilatkozatokból kitűnik, hogy — nehéz szív- > vei ugyan, de — a világkiállítás hívei is úgy látják: ezt a „nem’-et nem lehet egyszerűen figyelmen kívül hagyni.
„Egyik szemem sír a másik nevet" — nyilatkozta Helmut Zilk bécsi főpolgármester az eredményekre utalva. Mint a világkiállítás megrendezésének egyik lelkes támogatója, a népszavazást követően kissé elhatárolta magát korábbi véleményétől és hangsúlyozta: ^Megkérdeztük az embereket, s az emberek válaszoltak a feltett kérdésre — ilyen egyszerű az egész s nekünk ezt a választ tudomásul kell vennünk”. Zilk elmondta, hogy nem számította magát a kiállítási tervek első számú követői közé, mégis teljes mértékben a tervek mögé állt. Hozzátette azt is, hogy most új helyzet állt elő.
„Az IExpo meghalt" — vélte lemondóan Hans iMayr, aki e két nagyszabású beruházás egyértelmű támogatója és védnöke. Az alpolgármester szerint ezek után a világkiállítás politikailag keresz-tülvihetetlen és nagy ihiba lenne „hátsó kiskapukat” keresni. iNem lesz világkiállítás még akkor sem, ha ez a jövendő gazdasági kilátások szempontjából sajnálatos esemény — vélte. A kormány tagjai közül elsőként Alois Mocfc külügyminiszter véleménye vált ismeretté, aki — személy szerint
—	úgy látta, hogy szavazás után nehezen tudná a kiállítás megrendezését elképzelni. Az elutasítás megterheli a szomszédos Magyar-országhoz fűződő kapcsolatainkat
—	idézi a külügyminisztert a IDie Presse.
Heinrich Wille, a néppárti vezető, akinek a fényképe alatt az ÖVP i az expo támogatására buzdította a szavazókat és akinek a pártja a lakosság megkérdezése mellett
kardoskodott, a népszavazás eredményének megérkezése előtt egy órával jól hallhatóan a „szocialisták vereségéről” beszélt, látva a magas részvételi arányt a szocialista párt által nem támogatott referendumon. Egy órával később már jóval visszafogottabban hozzátette: Az SPÖ-mek a történteket a megoldásra váró problémák kezelésére való ösztönzéseként kell értékelniük. A népszavazás előkészületei során tanúsított magatartását a lapok mint Wille egyéni választási kampányát említik, pedig csak a nagyberuházásokról volt szó — írják .
A szabadságpártiak és a zöldek elégedetten vették tudomásul, hogy a város elutasította a szerintük értelmetlenül nagy anyagi áldozatot követelő világkiállítást, a népszavazás eredménye az osztrák politikai életben olyan szokatlan helyzetet teremtett, amikor senki sem érezheti magát igazán nyertesnek. A szocialisták, akik a két nagyberuházás hívei voltak, és minderről kormányszinten, tehát a széles közvélemény kikérdezése nélkül kívántak dönteni — vesztettek. Lett népszavazás, de lesz vízi erőmű is, igaz expo nélkül. S a politikai békát ők nyelik a legtovább: szinte minden ellenzéki vagy más párti politikus mond valamit a számlájukra. Miként például Anton Fürst, a iNép-párt egyik titkára: írA szocialistáknak benyújtották a számlát, a tehetetlenségükért és a múltbeli hibáikért."
A Néppárt győzelmi hangulatában az expo elutasítása ejtett csorbát: elérték, hogy legyen népszavazás, de a világkiállítás ügyéről más volt a véleményük. A saa-szabadságpártiak és a 'zöldek pedig azért kénytelenek keserű szájízzel nyugtázni a referendum lezárását, mert mégiscsak megépül a Wien—Freudenau vízi erőmű.
Kaszab Zsuzsa
(A világkiállításra vonatkozó hazai véleményeket lapunk 4. oldalán közöljük.)
ÍJjabh belgrádi kísérlet a patthelyzet megoldására
fővárosban ötödik alkalommal megrendezett népszavazáson a részvételi arány a korábbiakhoz képest igen nagy volt: az 1,13 millió szavazásra jogosult fővárosi lakos 43,88 százaléka voksolt. A csaknem félmillió leadott szavazat 65 százalékban elutasította az Expo megrendezését, míg hetven
Ismét elhalasztották a jugoszláv államelnökség ülésének folytatását; a csütörtök éjféli időpont helyett péntek délután kezdték el a tanácskozást, amelyről lapzártánkig semmi sem tudódott ki. Az viszont tisztázódott, hogy a testület három új tagjának megválasztásával a szövetségi parlament kísérletet tett a horvát Stipe Mesic hivatalba lépése elé Szerbia által gördített legfontosabb akadály elhárítására.
Leginkább egy előre bejelentett gyilkosság krónikájához kezd hasonlítani a jugoszláviai hatalmi küzdelem. Az áldozat „a nemzetek szocialista testvériségének” talaján 1 étrejött titói államszövetség, a tettesek pedig az egymással vetélkedő köztársaságok, közülük
is elsősorban a két legnagyobb, Szerbia és Horvátország. E Garda Márquez-i forgatókönyv valósággal hemzseg a paradoxonoktól; most az államelnökségi utódlás orvén kialakult alkotmányos válság emlékeztetett arra, hogy a szövetségi politikai intézmények immár nem csupán a legitimitást nélkülözik, hanem o működőképesség elemi feltételeit is. A vérontást elkerülendő, a szembeszegülő feleknek józan belátásuk és a külvilág óhaja szerint is egy olyan törvényességhez kellene tartaniuk magukat, amely ugyanakkor nap mint nap riasztóan igazolja hasznavehetetlenségét.
A jelenlegi átmeneti állapot legsúlyosabb ellentmondása Ju-
{Folytatás a 3. oldalon)
20%-os árengedménnyel ünnepeljük.
TARTSON VELÜNK!
HQOKS