﻿(ba»o*h>
Ára: 9,50 forint
Együtt
Aligha láttak oly’ csudát az esztergomi bazilika százharmincöt éves falai, mint az elmúlt héten: valamennyi magyarországi egyház képviselője közös imaáhitatot tartott az Egyházak a változó világban című konferencia „nyitányaként”. De nem csak az áhítatban találtak egymásra a magyar egyházak, (nem is csak a művészettörténeti, egyháztörténeti kiállításon) hanem tudományos megnyilatkozásaikban is. Tíz szekcióban összesen százhúsz előadás hangzott el a háromnapos konferencián, és voltaképpen az egész hazai történelem és művelődéstörténet fel. térképeződött általuk. Miként gyökerezett meg Kelet-Európá-ban a kereszténység, hogyan segítette az itt élők művelődését, iskolázását, mily’ gazdag változatai alakultak ki a népi vallásosságnak, mekkora volt a hatása Kárpátalja művelődés-történetére az unitus egyháznak, milyen szerepe volt (éppen) a szerzetestanároknak az ifjúság nevelésének kibontakoztatásában, hányféle katolikus elem fedezhető fel a református, népi vallásos hagyományban, hogyan festett az Esztergom-szenttamási zsidóság történelme a bazilika építése idején, miként kapcsolódtak a középkori, szakrális hagyományok a nép-költészettel ... sorolni is lehetetlen azt a sok érdekes témát, amelyet a rangos és népes társaság a konferencián fölvonultatott. Mint egy sokáig elzárt gőzkazánból, úgy tört elő a mondanivaló a külföldön és itthon élő tudósokból: mi mindent adtak az istenhiten alapuló közösségek, egyházak, művelődési, művészeti csoportok, ne-zetes személyiségek az évszázadok során a magyarságnak, és mi mindent kaptak viszonzásul, a tanítás, az emberformálás „kölcsönösségi elve” alapján.
Ha „csak” ennyit adott volna az esztergomi konferencia jelenünk szellemi életének, leltárt, térképet a magyarországi egyházak nemzet formáló, történelmi szerepéről, akkor is múlhatatlanul fontos feladatot teljesített volna. Hiszen, szinte naponta tapasztalhatni, éppen az elmúlt évtizedek hallgatása és hazudozása következtében milyen hatalmas fehér foltok és téveszmék léteznek a tudatokban a hazánkban működő történelmi (s újabbkori) egyházak és felekezetek szerepéről. Az előadások szövege — mint hírlik — augusztusra könyv alakban, összegyűjtve megjelenik. Nem kételkedhetünk benne, alapvető jelentőségű történelmi s művelődéstörténeti kézikönyvet kap általa kézhez a közönség. De úgy hiszem, van ezzel a szellemi haszonnal egyenértékű erkölcsi haszna is az esztergomi, konfe-renciás napoknak. Az egyházak közős kiállása, a változó világban a történelmi múltért, a nemzeti, művelődési értékekért, az erkölcsi tanítások országot formáló erejéért. Ezernyi széthúzással, torzsalkodással, békétlenséggel terhes korunkban a sok viszályt, torzsalkodást és békétlenséget megélt egyházak mutatják meg, hogy most az egymáshoz való közeledésnek, együttgondolkodásnak és egymást támogatásnak van itt az ideje. A közös áthítatnak az esztergomi bazilikában, hol egymás mellett foglalt helyet a katolikus, protestáns, unitus, ortodox, zsidó s görög-katolikus pap, és a közös tudományos megnyilatkozásoknak, van itt az ideje, hol tudós a tudósnak adta át az előadói mikrofont, nem pedig egyik felekezet képviselője a másiknak. Ez, akárhonnan nézi is az ember, a megbékélés reménykeltő jele bizonytalanságot fortyogó köznapjainkban.
Lőcsei Gabriella
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR Hót csúcs között
Washington keresi a választ Gorbacsov drámai kérelmére
A Brmvda vitatja a szovjet elnök londoni útját
HÉTFŐ, 1991. június 10., LIV. évfolyam, 134. szám.
I______\ külpolitikai helyzet_____]
A KELET-KÖZÉP-EURÓPAI TÉRSÉGNEK nyújtandó nyugati támogatás több fórumon is központi témává vált; egyebekben erről beszélt a bártfai nemzetközi konferencián Németh Miklós, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank alelnöke is. Emlékeztetett arra hogy támogatásra szoruló európai térség országai — amelynek lakói, 'szavai szerint, mindmáig nem polgárként éltek, hanem olyan gyermekként, akiről az állam gondoskodott — minden évben óriási összegeket fizetnek a Nyugatnak, mert törleszteniük kell a korábban felvett kölcsönök részleteit és kamatait. Ebből következően elvetette azt az alternatívát, amely szerint e régiónak csupán segélyekre, illetve további, immár kedvezményes hitelekre lenne szüksége. Németh Miklós szerint Kelet-Közép-Európa a kilencvenes évek legnagyobb profitlehetőségeket magában rejtő térsége, és ezt a forrást a közvetlen tőke beruházások révén lehet leginkább hasznosítani. E régió túl vonzó piac ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyják — mondotta a volt magyar miniszterelnök.
A HUSZONNÉGY MAGASAN FEJLETT országot egyesítő Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, az OECD, amely a napokban kötötte csak meg az első együttműködési megállapodását három közép-európai országgal, ugyancsak behatóan foglalkozik azzal, hogy megoldásokat tudjon javasolni a térség sürgető gazdasági gondjainak a csökkentéséhez. Ennek érdekében a következő napokban két tanácskozást is szervez, az egyiken Helsinkiben az ázsiai „kis tigrisekkel” vitatja meg, miként vehetnek részt e gazdaságok talpra állításában, Berlinben pedig főleg kereskedelempolitikai kérdéseket vesznek sorra. A múlt héten az OCED miniszteri tanácskozásán elhangzottak olyan vélemények, is, hogy a gazdasági integráció legbiztosabb útja az volna, ha a kelet-európai országok pénzének árfolyamát az Európai Közösség közös valutájához, az ECU-hoz kapcsolnák. Henning Christopher-sen, az EK bizottságának gazdasági ügyekért felelős tagja, az OECD párizsi tanácskozásán kifejtette: e kapcsolódás amúgyis magától értetődővé válik Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország esetében az elkövetkező években, amikor ezen államok kereskedelmük java részét a Szovjetuniótól átirányítják a közösség felé. Ezenkívül az ECU-hoz való kapcsolódás elfogadhatóbbnak tűnik, mint bármelyik európai ország valutájához, hiszen jelképezné Kelet-Európának az EK-hoz való csatlakozási szándékát — fejtette ki Jacques Attali, az EBRD elnöke múlt héten Londonban. „Ezért azt tanácsoljuk, hogy a kelet-európai országok fiktív rendszerű alapként használják valutáik ECU-értékét.”
AZ ÜJ PIACGAZDASÁGHOZ VALÓ FELZÁRKÓZÁSNAK azonban vészes akadályait is látják a nyugatiak, például szerintük a mezőgazdasági területek privatizációja körül kialakult bizonytalanságok, és az agrárszubvenciók kíméletlen csökkentése, sőt esetenként eltörlése, meggyorsította a kelet-európai mezőgazdaság hanyatlását és megkérdőjelezi a jövőjét. Az AFP elemzésében megállapítja, hogy a kommunista rendszerek által a második világháború után kollektivizált földek privatizációjáról és újrafelosztásáról Csehszlovákiában, Bulgáriában és Romániában elfogadott törvények gyakorlatilag zavaros helyzetet teremtettek a szövetkezetek és a gazdálkodók számára. A továbbiakban megjegyzi: „Az új kelet-európai vezetők tüntetőén nem vesznek tudomást arról, hogy Nyugat-Európában mindenütt támogatják a mezőgazdaságot, adómentességgel vagy a bevételekhez való közvetlen hozzájárulással. A .szubvenció eltörléséről hozott gyors és meggondolatlan döntés súlyos válsággal fenyegeti a mezőgazdaságot, ez a termelés és a megművelt területek drasztikus csökkentéséhez vezethet.” A szakíró hozzáteszi, hogy a szubvenció kíméletlen csökkentése Lengyelországban, Magyarországon, Romániában és Bulgáriában, valamint eltörlésük Csehszlovákiában lehetetlen helyzetet teremt, különösen, hogy megdrágította a mezőgazdasági eszközöket, a műtrágyákat, a vetőmagvakat, miközben semmit sem terveztek be a parasztok bevételeinek a növelésére. Bolgár és román példákat idézve máris ijesztőnek ítélik, hogy a parasztok elkedvetlenedtek. Idén tavasszal a bolgár mezőgazdaság például alapterményeinek számító gabona, burgonya és paradicsom vetésterülete 45-től 70 százalékig csökkent a tavalyihoz képest. Mint az AFP megjegyzi, egyedül Lengyelország kerülte el a termőföldek privatizációjából adódó problémákat, mivel ott a parasztok nagy többsége már a kommunista rendszerben is birtokolta a földjét.	(ZS. E.)
Bártfai telefonjelen tésünk
Az elégetett dollár
A ma ff ff ar külügyminiszter találkozói
Bártfa, június 9. íme, ez lesz a feltétel nélkül adott segélyből — mondta az egyik legtekintélyesebb amerikai magánbefektető társaság, az OPIC vezetője, 8 a hallgatóság nagy tetszésére azon nyomban elégetett egy dollárt. Hogyan, s kit kell segíteni Kelet-Európában tehát — erről vitatkozott három napon át a Kelet—nyugati Biztonsági Tanulmányok Intézetének tizedik értekezlete. A konferenciához kapcsolódva Jeszenszky Géza külügyminiszter több kétoldalú eszmecserét folytatott.
A magyar diplomácia szombaton ideérkezett vezetője találkozott Nastase román külügyminiszterrel, s a többi között megvitatták a két ország helyzetét; Nastase beszámolt az új román alkotmány kidolgozásáról; eszmét cseréltek arról, hogy miként lehetne több határátkelőhelyet nyitni, s a hátár menti forgalmat gör-dülékényebbé tenni. „Nincs értelme akadékoskodásnak, motozásoknak" — mondta Jeszenszky —,
hiszen kölcsönösen az az érdekünk, hogy többet kereskedjünk egymással. Hogy lesz-e előrelépés a magyar—román kapcsolatokban, az attól függ, Bukarest miként válaszol a budapesti javaslatokra. A Magyar Nemzet munkatársának Nastase, a román diplomácia vezetője barátinak nevezte a találkozót; elmondta, hogy új javaslatot terjesztett elő, indítványozván, rendezzenek Romániában kerekasztal-beszélgetést a kisebbségek és a kormányzatok részvételével. Nastase arról is szólt — s ez már szorosan kapcsolódik a bártfai konferenciához —, hogy helytelenítené Kö-zép-Európa „új földrajzi felosztását”. Ezzel mintegy nehezményezte, hogy a Nyugat, illetve a New York-i székhelyű Biztonsági Intézet Közép-Európából — legalábbis e konferencia idejére — mintegy kiemelte hazánkat, Cseh-és Szlovákiát, valamint Lengyel-országot. Szombati felszólalásában Bulgária képviselője ugyanerről a témáról azt mondta, hogy a közép-európai osztályban most „há-
rom jó fiú van". Szófia küldötte önkritikusan azért annyit megállapított, hogy Bulgáriában egykoron többen hittek „a kommunizmus istenében”, mint a magyar—csehszlovák—lengyel „trió” államaiban, s náluk sem ’56, sem ’68 nem volt.
A bártfai konferencia jó alkalmat kínált más kétoldalú eszmecserékhez is; Jeszenszky találkozói szinte folytatták Göncz elnök itteni csütörtöki, pénteki eszmecseréit. A magyar diplomácia irányítója Demessel, a Szlovák Kül-kapcsolatok miniszterével és Car-nogursky szlovák kormányfővel értelemszerűen eszmét cserélt a határátkelőhelyekről, az Ipoly folyó egyik lezárt hiújáról, és az Esztergom—Párkány közötti hídroncsról. Hogyan lehet szó együttműködésről, ha még egy hidat sem tudunk felépíteni — mondotta a tanácskozásról beszámolván a magyar újságíróknak Jeszenszky, hangsúlyozva, hogy újjá kellene szervezni sok olyan határátkelő-helyet, amelyet a második világháború után megszüntettek.
A tárgyalásokon napirendre került országaink „egyetlen komoly vitája”, a bős—nagymarosi vízlépcső ügye. A szlovák miniszter-elnök a konferenciát lezáró beszédében megerősítette azt, amit az elmúlt napokban magyar partnereinek elmondott. Az erőmű fö-
löttébb szövevényes dolgát Szlovákia műszakl-gazdasági-vízügyi-pénzügyi kérdésnek tekinti, de az ezzel kapcsolatos viták — ezekről további tárgyalások várhatók — nem ronthatják az államközi kapcsolatokat. A szlovák politikus egyébként érintette a bártfai konferencia egyik sarkpontját is: vajon Kelet-Európának „csak” pénzre van szüksége segélyként, vagy másra is? A kormányfő arra a véleményre hajlott, hogy térségünkben nemcsak a pénzhiány szorít, hanem az is, hogy kevés az „új fejlesztési program”. Egyetlen tanácskozás persze nem oldhatja meg azt dilemmát, hogy a kelet-európai gazdaságok hol helyezzék el áruikat, miközben a szovjet piac bizonytalanná vált és összeszűkült, a nyugati pedig nem mindig elérhető, mert olykor zárt.
Az ősi kereskedelmi útvonal mentén fekvő, és egykor sok nemzetiségű, de ma jobbára csak szlovák Bártfán a keletiek nem egyszer sürgették a nyugatiakat, hogy nyissák meg piacaikat, de olykor nem értettek egyet egymás között, hogy a segélyeket miként használják fel. A nyugatiak viszont azt emlegették, hogy a segélyekből „nem lehet hamu” — ha kormányok kapják, akkor sokszor ez történik, mondta az OPIC vezetője. Egyetértettek viszont abban, hogy a kis közép-európai
A VÁLLALKOZÓK BOLDOGULÁSÁT
szolgálná kizárólag a világkiállítás? Az ország egyre több térségéből érkeznek olyan nyilatkozatok, melyek szerint a vidéki városok helyeslik a világkiállítás megrendezését. (Mit remélnek az Expótól? című összeállításunk a 4. oldalon olvasható)
„A KAPITALIZMUS ÉPÍTÉSÉNEK ÉLCSAPATA**
hisztérikusan tagadja a múltat. E tagadásnak két, egymással „beszélő viszonyban” sem álló válfaja alakult ki: az utópikus liberalizmus és a mitikus nacionalizmus. (Böröcz József: „Tetszettek volna forradalmat csinálni...” — 7. oldal)
PÉNZ... PÉNZ... PÉNZ...
Hallunk eleget a legkülönfélébb hitelekről és egyéb pénz-szerzési lehetőségekről, miközben vállalkozások ezrei buknak meg tőkehiány miatt. A belföldi hitellehetőségek és a külföldi felajánlások között tallózunk lapunk 8. oldalán.
országoknak az átmenet súlyos gondjainak leküzdésére, támogatásra van szükségük. A nyugatiak olykor partnernek nevezték a keletieket, de élesen eltért a véleményük arról, hogy a jelenlegi Szovjetunió kapjon-e egyáltalán támogatást, s ha igen, mennyit. A bártfai horizont ezen a ponton kitágult, s a vasárnap lezárult tanácskozás témái világpolitikai szintre emelkedtek.
Martin József
Washingtoni tudósítónk telexjelentése
Öbölháborús győzelmi parádé az amerikai fővárosban
Washington, június 9.
Felvonultatták utcán és levegőben az Irak-verő szuperfegyvereket, büszkén meneteltek az Öböltérségből nemrég hazatért katonák, s a nemzeti zászlócskákat lobogtató tömegben csoportosan köszöntötték sikeres utódaikat a parádéjuktól hajdan megfosztott vietnami veteránok, ám az amerikai főváros világháború óta első győzelmi parádéja vitathatatlanul többet jelentett a helyi és országos lakosságnak, az elnökkel együtt szemlélő politikai vezetésnek, mint csupán egy akció megünneplését: „Megvertük a nácikat, a kommunistákat, a banditákat, Amerikának jó oka van gratulálnia önmagának” — mondta a konzervatív szakértők-közíró Ben Wattenberg. Vitatta is a túlnyomó többség a kákán is csomót kereső bírálók fanyalgását, a „kidobott” (és persze a tervezettnél öttel több), tizenkétmillió dollárért, amelyből hetet állt a Pentagon, a többit húsz veteráncsoport. Vasárnap reggel az NBC tévében Sam Nunn, a szenátus katonai bizottságának demokrata elnöke is nyomatékkai jegyezte meg, hogy e győzelmi ceremónia „jót tett az országnak”.
Maroknyi és mindenütt lehurrogott ellentüntető állt e verőfényes szombati napon szemben több százezer magát nagyon jól érző washingtonival és „vidékivel”, akik felfelé bökdösött hüvelykujjukkal, nemzeti lobogóikkal, és „USA, USA" folytonos skandálásával köszöntötték a csapatai élén terepruhában menetelő Norman Schwarzkopf tábornokot, akihez a díszemelvényről George Bush lesietett parolázni. Az elnök-főparancsnok azonban előbb az arlingtoni nemzeti temetőben kegyelettel és könnyeivel küszködve, elcsukló hangon emlékezett meg az Öböl-háborúban elesett 147 (és az előkészületekkel együtt összesen 378) amerikairól.
Ám érződik a választások közeledte a politikai kérdéssel washingtoni kezelésben. A szovjet segélykérelem vasárnapi vitájában az ABC tévében Bili Brad-ley demokrata szenátor többször is hangsúlyozta, hogy Amerikának ma idehaza van szüksége arra a pénzre, amiért Mihail Gorbacsov
folyamodott. Ki különben Brad-ley szerint „nem érti a tőkemozgást” nincs elnök, kancellár, kormányfő Nyugaton, aki megparancsolhatná az üzletembereknek, hogy veszítsék el pénzüket rossz befektetésekkel a Szovjetunióban, amelynek előbb meg kellene alapvetően változnia. Épp ezt vitatja vasárnapi vezércikkében a The New York Times, amely szeririt a szovjet reformra várakozó segélylatolgatás helytelen, mert „most kell kihasználni” a Nyugat lehetőségét a befolyásolásra, mármint éppen a változtatások megkövetelésére, amelyek felé „lökni” és támogatni fegyszerre kell Moszkvát. S ha valaki hallgatta az ABC tévében Gorbacsov rendszermódosítási eltökéltségéről faggatott Igor Molasenkót az SZKP nemzetközi osztályáról, akkor dörzsölhette a fülét: ebben (a persze ide szánt) fejtegetésben a szovjet elnök „politikai öngyilkosságot” követne el, ha nem taktikázna, és alkalmazkodnék a hazai beidegződésekhez. Ám „ön nevezheti akár kapitalizmusnak is”, amire — demokratikus, piacgazdasági rendszerre — főnöke törekszik. S amihez immár nyíltan kéri „a Nyugat részvételét” az átalakításban.
Az amerikai főváros csak egyetlen kérdésre képes összpontosítani — állítja a Timesban R. W. Aplle, s ez most Gorbacsov drámai kérelme, amelynek megválaszolása a következő hetek feladata. Minden politikusnak le kell tennie a garast. A CBS-ben Róbert Dole szenátusi republikánus vezér megelégedett az „óvatos mérlegelés” hangsúlyozásával, párttársa, Richard Lugar viszont
ellenzi a „masszív” támogatást meg azt is, hogy Gorbacsov megjelenése elterelje a londoni csúcs figyelmét a világgazdaság kulcskérdéseiről. Nunn szenátor azonban hangoztatta, hogy a szovjet atombombák léte okán is el kellene kerülni a „káoszt” e nagy országban, de ehhez szerinte sem e „masszív segély” a megoldás, hanem az „alapvető változtatások” ottani végrehajtása. Például a katonai kiadások megkurtítása és Kuba leépítése, ám Nunn úgy véli, „közös szuperhatalmi érdeknek” kell megnyilvánulni az átalakításhoz nyújtott amerikai támogatásban, utóvégre „együtt kellene eltakarítanunk a hidegháború szemetét”.
S a publicista, George Will kérdésére, hogy Gorbacsov a Nobel-díj. átvételekor „megzsarolta” a hazai veszélyekkel a Nyugatot, Patrick Moynihan demokrata szenátor nevetve bólintott az ABC tévében: „Hát persze hogy megzsarolt minket”. Mindenesetre Nunn és Dole kétpárti egyetértésben helyeselte, hogy Bush akkor is menjen el a moszkvai csúcsra, ha nem lenne meg a START-megállapodás, mert a republikánus politikus szerint „van egy sor nagyon fontos ügy” megtárgyalásra. S Dole közölte, hogy orosz elnökké választása után Jelcint immár nyíltan csúcsszinten várják Washingtonba, tehát ez is egy ok a Bush—Gorbacsov csúcs mellett. Egy névtelen magas rangú a
Baker—Besszmertnih-találkozó után szintén azt közölte, hogy az elnök a START nélkül is meghozhatja „politikai döntését” Moszk-va-útról.
Avar János
Kohl—Major találkozó
Londonból jelenti az AFP: Ke-let-Európa és a Szovjetunió megsegítése lesz a központi téma a hét legfejlettebb ipari ország kormányfőinek július 15—17. között Londonban sorra kerülő csúcstalálkozóján. EZt John Major brit kormányfő és Helmut Kohl német kancellár jelentette be ötórás, az angol miniszterelnök chequers-i rezidenciáján vasárnap
folytatott megbeszélése után közös közleményben.
John Major és Helmut Kohl az európai pénzügyi és politikai unió problémáival is foglalkozott. Megállapodtak abban is, hogy a londoni találkozón megvizsgálják a nemzetközi együttműködés lehetőségeit a fegyverexport ellenőrzésének területén.
