﻿Mellékletünk: SZOMBAT
Ára: 9,50 forint_ ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR	SZOMBAT, 1991. augusztus 10., LIV. évfolyam 187. szám
Béklyóban
Perez de Cuellar ma Londonba érkezik
írta: Horváth L. István
Tkyaeglepő volt a hír: a júniusi 1VX 3,5 százalék után júliusban 4,5 százalékra ugrott éves szinten az infláció, és emiatt lemondásra szólította fel az ellenzék a kormány elsó emberét. Mármint Kohl kancellárt. A számonkérésnek ezt a szigorú módját az motiválja, hogy egy kormánynak elsőrendű kötelessége, alapfeladata megakadályozni a gazdaság és társadalom fejlődését fékező áremelkedést. S ha ennek nem tud a kabinet eleget tenni, szembe kell néznie az éles * támadásokkal is.
E minapi németországi példát csak azért érdemes most felvillantani, mert a héten került nyilvánosságra a hazai infláció alakulását tartalmazó legfrissebb hivatalos, KSH-jelentés, amely szerint az idei első félévben 35,7 százalékos volt az áremelkedés Magyarországon, ami tíz százalékkal meghaladja az elmúlt esztendő hasonló időszakában mértet. Csak hát nálunk - a német mércén nyilván katasztrofálisan magas, számok láttán - kevesek fejében fordul meg a kormány látványos megfenyegetése, sőt majdhogynem dicsérőleg illik beszélni róla, elismervén, hogy a kabinet tartotta szavát, ugyanis ilyen mértékű inflációt prognosztizált az év elején is.
A statisztika azonban arra is rávilágított, hogy az árszínvonal idei alakulásában kiugró csúcsokat a fűtési, világítási, közlekedési tarifák, a közlekedési költségek emelkedése, a gyógyszerek drágulása okozta. Vagyis az esetek több mint a felében az infláció hátterében nem spontán, a piac követelte árváltozások, hanem kormányzati intézkedések húzódnak meg. És ezek a központi lépések bizony -legalábbis részben - a piaci árak további emelkedését kényszerítették ki.
Ám az vitathatatlan, hogy közel kerültünk a kritikus határhoz, 50 százalék fölötti infláció ugyanis még a legoptimistább közgazdászok szerint is egyenlő a gazdaság gyors szétzilálódásával. A nagy kérdés persze nálunk továbbra ís az: képes lesz-e a kormány a jelenlegi szintjén tartani az inflációt, esetleg csökkenteni is a növekedési ütemén.
Tisztán kell látni, hogy e veszélyes közellenséggel megvívandó harc kétesélyes. Ezt akkor is ki kell mondani, ha a kormányhoz hasonlóan mi is ismeijük a mesét: nem jó farkast kiáltani, mert esetleg meg is jelenik; kétségtelen, hogy a várakozás a következő, meg az azutáni áremelkedésre gerjeszt(het)i az inflációt.
De korántsem ez á meghatározó. Sokkal inkább az, hogy a kabinet maradéktalanul végre tudja-e hajtani a. meghirdetett antiinflációs programját a gyakorlatban. Pontosabban, képes lesz-e a különféle lobbyk nyomásának ellenállva következetesen, nagyobb hiba nélkül, és nem utolsósorban, hitelesnek megmaradván benyomni a féket.
Az előjelek nem túl biztatóak.
Van ugyanis számos „ügy”, ami - közvetve vagy közvetlenül - erősítheti a káros folyamatot. E körbe tartozik a világkiállítás, a kárpótlás hatalmas összege, a költségvetés deficitje, a szovjet gabonaexportra a minap vállalt kormánygarancia, s hogy esetleg előbb-utóbb - kényszerűségből ugyan - ismét le kell értékelni a forintot. Az sem teremt kifejezetten pénzszűkítő helyzetet, hogy még mindig sok a monopolszerve-
zet, s az oly nagyon várt szabad import sem tölti be egyelőre árkorlátozó szerepét. A társadalom-biztosításnak a magyar vállalatok 300 milliárd forinttal tartoznak, s ha a TB-nek mondjuk nem lesz forrása a táppénz vagy a nyugdíj kifizetésére, nyilván kap majd erre hitelt - a költségvetésből, e nem csak ezek kapcsolhatják magasabb fordulatúra a bankóprést. Az áremelkedést szorosan követő jövedelmek is ilyen irányba hatnak. Hogy kiknek, mely rétegeknek a jövedelme tart lépést az árakkal? Biztos, hogy csupán a törpe kisebbségé. Az erre vonatkozó hivatalos statisztika nemcsak pontatlan, hanem kissé csalóka is. Jövedelmi helyzetet ugyanis csak az állami nagyiparban tudnak egyelőre mérni, ami ma már messze nem öleli föl a tel-' jes gazdasági szereplői kört. E vizsgált csoportban - ez pontosnak tekinthető - a havi jövedelem a múlt évihez képest 38 százalékkal nőtt s elérte a havi 16800 forintot. Bruttóban persze. Az áremelkedés viszont - sajnos - mindig nettóban hat ránk.
Ennél a csoportnál nyilván vannak jobban keresők is szép számmal: a vállalkozók, a menedzserek, a hivatali elit,'a kisvállalkozásokban foglalkoztatottak például. De törekvés szinte minden más munkahelyen is - ahol erre van fedezet -, hogy a jövedelmek tartsanak lépést az inflációval, önkényesen kilépve a bérszabályozás béklyójából. Nem véletlen, hogy a kormány miért ragaszkodik továbbra is makacsul a még meglévő bérkorláthoz - a jövedelmek hirtelen megugrása ugyanis árnövelő - ; a kormánynak pedig ezen kívül nincs sok egyéb inflációt fékező hatásos eszköze. Olyan meg biztos hogy nincs, mely rövid távon kecsegtetne eredménnyel.
Tény, az idei áremelkedések ismét a legszegényebb rétegeket -nagycsaládosokat, nyugdíjasokat, kiskeresetűeket - sújtotta leginkább. Alighanem ők alkotják azt az egymilliós, napi megélhetési gondokkal küszködő csoportot, ahol a család havi jövedelme nem éri el a - egy négytagú, két gyermekes városi famíliánál a 29205 forintos - létminimumot.
Persze még mindig kedvezőbb helyzetben vannak azok, akiknek legalább van munkahelyük, ugyanis az inflációval párhuzamosan, mondhatni annak egyik hatásaként egyre nő a munkanélküliek száma. Az Országos Munkaügyi Központ az év végére már 300 ezer állástalant prognosztizál. És e kettő - a magas infláció és a terjedő munkanélküliség - egymásmellettisége rejti az igazi csapdát, a valódi veszélyt a kormányzat számára. Azért, mert a jelenlegi félpiaci - se nem szocialista, se nem valódi piac-gazdasági - helyzetben a politikai és gazdasági vezetésnek nincs lehetősége csak az egyik ellen csatasorba állni.
Mit tehet hát a kormány? Az mindenképpen kedvező jelként értékelhető, hogy igyekszik felgyorsítani a tulajdonváltást-, most már úgy is, hogy megteremtette az önprivatizáció intézményi keretét. Abban egyelőre csak bízni lehet, hogy az év hátralévő részében végre megszületnek azok a kardinális törvények, amelyek befejezhetik a rendszerváltást. Mindehhez viszont szigorú következetesség, hit, kormányzati egység is kell - és az, hogy az ígéretek ne olvadjanak holnapra semmivé.
Az ENSZ főtitkára közvetíteni próbál a túszügyben
A prágai EBEÉ-értekezlet tényleges tűzszünetet sürget Jugoszláviában
|______A külpolitikai helyzet___________|
GYILKOSSÁG, EMBERRABLÁS és túsz-szabadulás - a csütörtöki nap e nagyon is összetett eseménysorozatára visszatérve a Reuter megpendíti, hogy Baktiar volt iráni miniszterelnök hidegvérű meggyilkolása, egy francia segély-szervezet huszonhat éves alkalmazottjának bejrúti elrablása, valamint az azóta hazatért és Londonban nagy lelkesedéssel fogadott John McCarthy brit újságíró szabadon engedése összefügg egymással. A brit távirati iroda egy síita vezetőt idézett, aki szerint párizsi otthonában iszlám fundamentalisták ölték meg az iráni sah utolsó, s mérsékelt politikai irányvonaláról ismert miniszterelnökét. Az Iszlám Dzsihad pénteki lapzártánkig nem bocsájtott szabadon újabb túszt, amivel rácáfolt az előzetes találgatásokra. Az ugyancsak Párizsban élő, s a merénylettől szintén tartó Baniszadr - a sah megdöntése után volt Irán miniszterelnöke
úgy véli „teljesen beleillik a képbe, hogy a gyilkosságot egy túsz szabadon bocsátásával kellett leplezni”.
Hogy az összefüggésről közölt feltételezés megalapozott, az majd a jövőben derül ki, mint ahogyan az is, hogy az iszlám fundamentalisták valóban megosztottak-e a túsz ügy rendezését illetőenraz AFP úgy véli, hogy az iráni mérsékeltek szeretnék lezártnak tudni a Teheránnak sok nemzetközi tekintély vesztést okozó túsz dossziét, ám a rezsim radikális irányzatai ezzel aligha értenek egyet, hiszen az ő felfogásuk szerint a túsz ügy „az elnyomottaknak az elnyomók ellen vívott hidegháborújába illeszkedik”. Mindenesetre a harmincnégy éves londoni tévériporter kiszabadulása és ezzel együtt az egész túsz ügy nagypolitikai háttere a hétvége első számú világpolitikai témája valamelyest - és nyilván ideiglenesen - háttérbe szorítja a jugoszláviai válságot.
AZ ELŐZETES ÉRTESÜLÉSEK szerint Pét ez <ty Cűellar szombaton Londonba érkezik és átveszi az Iszlám Dzsihad nevű libanoni szervezet levelét John McCharthytól. A The Times úgy véli, hogy az ENSZ-főtitkár ragaszkodjék ahhoz az elvhez, amely szerint az emberrablóknak nem jár jutalom. A The Daily Telegraph is visszautasította a szír külügy miniszter álláspontját, miszerint a brit túsz elengedése fejében a Nyugat gyakoroljon nyomást Izraelre az ott fogvatar-tott libanoni síiták és palesztinok érdekében. A londoni lap úgy véli, Jeruzsálem döntsön maga a fogolycseréről, a nyugati túszok ügye nem ide tartozik: „Ők ártatlan gyalogok szélsőségesek kezében” - írta a lap, melynek cikkét az MTI tudósítója ismertette. A gyilkosság, az emberrablás és a túsz szabadulás esetleges összefiiggésére visszatérve a Financial Times azt fejtegette, hogy „ezt a különösen piszkos játékot sok szinten és sokféleképpen játsszák”. Elemzésében talán a The Independent megy a legmesszebb, fölvetvén azt a lehetőséget, hogy az esetleges túsz-szabadulások azt jelképezhetik, hogy új korszak kezdődik a Közel-Keleten, mégpedig a béke korszaka. Ezt a következtetést sem kell elsietni: annyi mindenképpen megjegyezhető, hogy Damaszkuszbán és Teheránban talán azok az erők kerekednek felül, amelyek a szégyenletes túsz-ügyet lezárni szeretnék^ s ily módon kívánnak nagyobb szerepet játszani a közel-keleti békefolyamatban.
„VISSZACSEMPÉSZTEK” néhány hagyományos fogalmat az SZKP csütörtökön nyilvánosságra hozott program tervezetébe, legalábbis így látja az AP azt írván, hogy egyebek között a „kommunizmus” is visszakerült Gorbacsov ideológiai platformjába. Az amerikai távirati iroda értékelése szerint a szovjet elnök eredeti dokumentumtervezete mellőzte a marxista dogmákat és síkra szállt a piacgazdaságért, a Pravdában közzétett fogalmazvány viszont arról tanúskodik, hogy a szerkesztőbizottság kompromisszumokat kötött, nyilván azért, hogy megakadályozza a párt kettészakadását keményvonalasokra és reformerekre. Az ilyen jellegű módosítás mindenesetre nem először fordul elő a kommunista pártok kongresszusi készülődéseinek történetében, mint ahogy az sem, hogy a változtatásokhoz ezúttal sem fűzött semmiféle magyarázatot a Pravda, és természetesen nem tudni, hogy Gorbacsov jóváhagyta-e a módosításokat. Jellemző, például, hogy az eredeti tervezetből törölték azt a mondatot, amely szerint a törvényhozó testületekbe beválasztott párttagok elsődlegesen választóiknak tartoznak felelősséggel, nem pedig a pártnak. Az ehhez hasonló módosításokat általában úgy értékelik, hogy az apparátus megpróbálja visszanyerni presztízsének és politikai kezdeményező szerepének legalább egy részét, hiszen a gorbacsovi időszakban mindkettő alaposan csökkent, az elmúlt másfél évben több mint négymillió tagot veszített a szovjet kommunista párt. A visszacsempészett félmondatok - mint a sajtótörténetből tudjuk - sok mindenre alkalmasak, de ilyesfajta tekintélynövelésre - aligha.
(M.J.)
Engednek
a teheráni radikálisok?
Londonból jelenti az MTI: Javier Pérez de Cuellar ENSZ-főtitkár szombaton Londonba érkezik, és vasárnap átveszi John McCarthytól, a csütörtökön hazatért volt brit túsztól az Iszlám Dzsihad nevű libanoni szervezet levelét, amely feltehetőjeg a további túszszabadulások feltételeit tartalmazza.
Irán legharciasabb vezetői szeretnének pontot tenni az egész túszügy végére, mivel úgy látják, hogy a túszok fogvatartásával már nem tudnak hatást gyakorolni az eseményekre -nyilatkozta a The Washington Post tudósítójának Bejrútban Mohammed Húszéin Fadlallah sejk. Az Irán-barát Hezbollah tlsten Pártja) szervezet szellemi vezetője az AP szerint elmondta, hogy John McCarthy szaba-
donbocsátásáról az Iszlám Konferencia Szervezetének e heti isztambuli tanácskozásán állapodtak neg, de a sejk májusban Iránban tét; látogatásán is tárgyalt a túszok sorsáról több iráni vezetővel.
A sejk úgy vélekedett, hogy a túszok kiszabadulása nyomán javulni fognak az iráni-amerikai kapcsolatok, és megjegyezte: Irán nem kapcsolta össze a túszok kiszabadulását az Egyesült Államokban befagyasztott iráni javak zárolásának megszüntetésével, ugyanakkor derűlátóan nyugtázta, hogy Izrael késznek mutatkozik többszáz libanoni és palesztin fogoly szabadonbocsátására.
A boncolás alapján valószínű, hogy Sapur Baktiart kedd este ölték meg, jelentette az AFP francia hír-
ügynökség. Az iráni sah utolsó miniszterelnökét csütörtök reggel találták holtan - átvágott torokkal - Párizs egyik külvárosában lévő házában. A merénylet során életét vesztette a volt miniszterelnök titkára is - írta a Reuter brit hírügynökség. Az AFP idézi az 1981-ben Párizsban alapított iráni Ellenállás Nemzeti Tanácsa pénteken közzétett közleményét, amely szerint „Baktiar meggyilkolása a teheráni terrorista rendszer részéről történő bátorítások logikus következménye”.
Az iszlám országok külügyminiszterei isztambuli tanácskozásukról kiadott záróközleményükben élesen bírálták Irakot a Kuvait-ellenes agresszióért, továbbá támogatásukról biztosították á PF,SZ-t és a palesztinok harcát. A 45 országot tömörítő Iszlám Konferencia Szervezetének 20. külügyminiszteri tanácskozása az első volt az Öböl-háború befejeződése óta. Az iraki külügyi államminiszter nem tudta meggyőzni
a jelenlevőket arról, hogy támogassák az ENSZ-szankciók feldására vonatkozó iraki követelést, és ki is vonult a záróülésről.
Az elfogadott záróközlemény Irakra hárította a teljes felelősséget a Kuvaitnak és más országoknak okozott emberi és anyagi károkért, és kártérítést követelt Iraktól a veszteségekért. A külügyminiszterek méltatták a megszállt területek palesztin lakosságának felkelését, és megerősítették, hogy a PFSZ-t tekintik a palesztin nép egyetlen törvényes képviselőjének. Leszögezték, hogy csak a PFSZ képviselheti a palesztinokat bármely a palesztin kérdést és az arab-izraeli konfliktust érintő konferencián. A tanácskozás részvevői sürgették továbbá a ciprusi kérdés tárgyalásos rendezését, és elutasították az Észak-Ciprusi Török Köztársaság felvételi kérelmét a szervezetbe, meghagyva a szakadár állam megfigyelői státuszát.
Nyugati túszok Libanonban
A londoni Financial Times az alábbi összeállítást közölte a Libanonban fogvatartott tizenegy nyugati túszról:
1.	Az amerikai Terry Andersont (43) 1985 március 16-án rabolták el, az AP közel-keleti iroda vezetője az Iszlám Dzsihad fogságában van;
2.	Az ugyancsak amerikai Thomas Sutherlandot, a bejrúti amerikai egyetem 60 éves dékánját 1985 június 9-én rabolta el a Dzsihad;
3.	A 71 éves olasz üzletembert, Al-berto Molinarit 1985 szeptember 11-én fogta el egy máig ismeretlen szervezet;
.4. A 60 éves amerikai Joseph James Cicippio - ugyancsak a bejrúti amerikai egyetem munktársa - 1986 szeptember 12-én került az úgynevezett Forradalmi Igazság Szervezet fogságába;
5.	Ugyanez a szervezet rabolta el a 60 éves amerikai könyvkereskedőt, Edward Austin Tracy;
6.	Nevezetes túsz az 1987 január 20-án elrabolt 52 éves Terry Waite. A
canterbury érsek különmegbízottja éppen a fogvatartott túszokról próbált tanácskozni, amikor a föltételezések szerint az iszlám Dzsihad elrabolta;
7.	Ugyancsak a Dzsihad a „Palesztina Fölszabadításáért” elnevezésű mozgalom számára 1987 január 24-én elrabolta a 44 éves, Bejrútban dolgozó amerikai akadémikust, Jessee Turnertr,
8.	Ugyanezen a napon és ugyanezért veszítette el szabadságát Alann Steen, az 52 éves amerikai akadémikus;
9.	A 77 éves angol Jack Mann, nyugalmazott pilóta és egy éjszakai bár menedzsere 1989 május 12-én tűnt el Nyugat-Bejrútban, azóta sem tudni, kik rabolták el;
10.	Az 50 éves német Heinrich Strübig, egy segélyszervezet alkalmazottja 1989 május 16-án tűnt el, és végül
11.	ugyanezen segélyszervezet 30 éves munkatársának, a német Thomas Kempmernek szintén ezen a napon veszett nyoma, és egyikőjükről sem tudni, melyik szervezet rabolta el őket.
Törékeny, de biztató a horvátországi tűzszünet
(Telefonielentésünk)
ÚJVIDÉK - Még tartja magát a tűzszünet Horvátországban. A válság-övezetekből: Baranyából, Eszék és Vukovár környékéről, Észak-Dalmá-ciából érkező hírek szerint szórványos lövöldözések mindenütt voltak, de nagyobb összetűzések nem, s ami biztató, már két napja senki sem esett el. De meddig? Merthogy a jugoszláviai emberek nem hisznek abban, hogy az ingatag fegyverszünet sokáig fenntartható. A YUTEL tévéállomás közvéleménykutatása szerint például a megkérdezettek közül senki sem hisz már semmiben, legkevésbé a békés rendezésben.
Pénteken folytatódott a csapatok szétválasztása; a nehézfegyvereket lőtávolon kívülre helyezik, igyekeznek feltételeket teremteni az aratás befejezéséhez, a búzatermő Szlavóniában, felszámolják az utak blokádját, tárgyalnak a letartóztatottak, a hadifoglyok szabadon bocsátásáról, egyszóval erőfeszítéseket tesznek az élet viszonylagos normalizálására, hogy a menekültek visszatérhessenek majd otthonukba. (Egyelőre azonban a menekültek újabb áradata hagyta el a
válságövezeteket, és vette útját a Vajdaság, Bosznia vagy a nyugodtabb horvát területek felé.)
, A tűzszünet azonban nem béke. Csak egy feltétel arra, hogy hozzáláthassanak a megoldás tárgyalásos felkutatásához. S itt szertefoszlik a helyzetismerők derűlátása. Mert ha a fegyvereket sikerül is egy időre elhallgattatni, az álláspontok továbbra sem kerültek közelebb egymáshoz, az ellentétek kibékíthetetlenek maradtak. Horvátország nem enged kihirdetett függetlenségéből, Szerbia pedig minden eszközzel szembeszegül, hogy a többségben szerbek lakta horvátországi területek elszakadjanak Jugoszláviától Még az a kérdés is felvetődik, ho-gyan lehetett egyáltalán a tűzszünetet - még ilyen szinten is - elérni. Belg-rád ugyanis a napokban visszautasította az Európai Közösség közvetítését, ami egyértelműen úgy értékelhető, hogy Milosevicsék politikai lépéseit már a hadszíntéren elért sikerek, a mostani katonai erőviszonyok irányítják. Horvátországnak még a mozgósításhoz sincsen elegendő gyalogsági fegyvere, nem beszélve az egyéb har-(Folytatás a 2. oldalon)