﻿MAGYARSÁG | AZ EZREDFORDULÓN Pethő Tibor:
I Szellemi és erkölcsi vértezetben
Ruffy Péter:
Királyi bölcsesség
Magyar Nomzol
Ára: 14,50 Ft
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
SZOMBAT, 1992. július 18., LV. évfolyam, 169. szám
Szerbia
elszigetelődése
írta: Thomas Schreiber
Párizs - Gyászlepel borítja a belgrádi Kalemegdan parkban Mestrovic szobrászművész híres művét, amelynek felirata: „Szeressük Francia-országot úgy, ahogy Franciaország minket szeret". A harmincas években közadakozásból készült szobor a szerb nép háláját hivatott kifejezni, amiért az első világháborút a két ország katonái együtt harcolták végig, majd a győzelem után Franciaország döntő szerepet játszott a lényegében a szerbek által dominált új állam létrehozásában. Ismeretes, hogy a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságot csupán 1929 óta nevezik Jugoszláviának.
Párizsban a Harmadik Köztársaság egymást gyorsan követő kormányai mindig nagy súlyt helyeztek a jugoszláv kapcsolatok ápolására. Lényegében azonban „jugoszlávokon" a leginkább franciabarát szer-bek értendők, míg kezdettől fogva visszafogottabb viszony alakult ki a szlovénokkal és a horvátokkal.
Az idősebb nemzedék természetesen nem felejti el, ami Jugoszlávia feldarabolása után történt. Franciaországban azonban a jelek szerint sokan továbbra sem ismerik, milyen bonyolult volt a helyzet 1941-től kezdve. Míg horvátok és szerbek vállvetve harcoltak a fasiszta megszállók ellen, nem csupán Zágrábban jött létre egy Pavelics-féle gyilkos csatlós állam, de Belgrádban is akadt egy szerb tábornok (Nedics), akinek „kormánya" ugyancsak a megszállóknak köszönhette puszta létét. De egészen mostanáig tartotta magát - beleértve vezető köröket - az a nézet, miszerint a horvátok (valamint a szlovénok) csekély számú kivételtől eltekintve valamennyien kolla-boránsok voltak, és voltaképpen a szerbek mentették meg a „jugoszláv nemzet" becsületét. Ezt egyébként 1945 után Titóék igen ügyesen elhitették. Tegyük hozzá, hogy a Sztálinnal való szakítás után a titóista Jugoszlávia nemzetközi tekintélye egyre emelkedett és nem kizárólagosan a születő harmadik világ országaiban.
Szükségesnek látszik ez a rövid visszatekintés, amikor a hozzávetőlegesen két esztendeje tartó jugoszláv válság nyugati reakciójával foglalkozunk. Nyilvánvaló történelmi okok miatt a németek hozzáállása kezdettől fogva eltért a franciákétól. Bonn mindenekelőtt Zágrábbal és Ljubljanával rokonszenvezett, nem pedig Belgrád-dal. 1990-től kezdve sürgették a diplomáciai kapcsolatok gyors felvételét a függetlenségüket kikiáltó szlovén és horvát állammal, míg Párizs nem utolsósorban a fenntebb említett „szentimentális" okok miatt helyezkedett halogató álláspontra.
Nem volna azonban teljes a kép, ha elfeledkeznénk a geopolitikáról.
Hozzávetőleg egy esztendővel ezelőtt, amikor a szerbek és horvátok között elkezdődtek a fegyveres összecsapások, Jugoszlávia „technikailag" még létezett, hasonlóképpen a Szovjetunióhoz. Márpedig a világbéke
szempontjából vezető francia körökben nem tartották kívánatosnak a nagyobb egységek felbomlását. A népek önrendelkezési jogainak ismételt hangoztatása mellett tehát tovább reménykedtek, hogy Gorbacsovnak sikerült átalakítania a rendszert; tavasz óta folyt a vita az új alkotmányról, vagyis egy demokratikus unió létrehozásáról.
Más lapra tartozik, amiért ez nem sikerült. Viszont megfelelő külső (és nem utolsósorban francia) diplomáciai támogatással időben megvalósulhatott volna egy laza jugoszláv államszövetség létrehozása. 1990 végén Szlovéniában és Horvátországban egyre többet beszéltek egy konföderációról. Szerbiában viszont Milosevics és a többi vezető ismételten szeparatizmussal vádolta zágrábi és ljubljanai kollégáit (hozzá hasonlóan ugyancsak volt kommunisták és Tito partizánjai ők is), akik azonban megértették az idők szavát.
1991 végén, amikor a Szovjetunió felbomlott és Bonn félreérthetetlen formában jelentette ki, miszerint január 15-én mindenképpen elismeri a független Horvátországot és Szlovéniát, Franciaország helyzete nem volt kényelmesnek mondható. Miközben a jugoszláv válság „kezelése" körül kétségtelen ellentétek keletkeztek a két kormány között, Párizs mindennél fontosabbnak tartotta - és tartja a mai napig - a Bonn-nal való kapcsolatokat.
Talán merészség azt állítani, hogy a volt „Nagy-Jugo-szlávia" területén ENSZ-kül-detésben lévő francia katonák magas száma, Francois Mitter-rand látványos, bátor szarajevói látogatása egyben a francia-német „konkurencia" következemé-nye. De elsősorban pszichológiai okok miatt nehezen képzelhető el német egyenruhát viselő katonák jelenléte Szarajevóban vagy másutt, ahol viszont tárt karokkal üdvözlik a franciákat... Tehát végső fokon Franciaország mind fokozottabb elkötelezettségében ez a - hivatalos formában nehezen bevallható -szempont sem lebecsülendő.
Az elmondottakból nyilvánvaló, hogy Párizs fokozatosan elfordul Milosevicstől. A szerb elnök - aki egyébként a bolgár Mladenov és az albán Alia leköszönése után - román kollégája, Iliescu mellett az utolsó, még hatalmon lévő demokratává átnyergelt aparatcsik, akar-va-akaratlanul „fedezi" a szerb milicistákat. Akik a visszavonuló jugoszláv hadsereg által hátrahagyott fegyverekkel hetek óta gyilkolják Szarajevóban és egyebütt az ártatlan polgárokat. Magában véve ez a tény már elegendő arra, hogy a belgrádi rendszer ne számítson többé francia politikai támogatásra. Ami érthető okokból visszatetszést kelt Milosevics környezetében, és ennek egyik jele a Kalemegdan parki szobor nyilvánvalóan „felülről sugalmazott" letakarása. Mindez a tényeken nem változtat: Franciaország nem folytat mindenáron szerb orientációjú politikát, de továbbra is mindent igyekszik elkövetni a vérontás megszüntetése érdekében.
Havel elnök hétfőn lemond
Szlovákia kinyilvánította önállóságát
POZSONY - Felgyorsultak az események Csehszlovákiában - a szétesés irányában: a pozsonyi parlament az önálló Szlovákiáról szóló politikai nyilatkozatot jóváhagyta, Prágában pedig bejelentették, hogy Vádav Havel hétfőn lemond államfői tisztségéről.
Senkit sem lepett meg a Szlovák Nemzeti Tanács - 113 igen szavazattal - Szlovákia önálláságáról elfogadott politikai nyilatkozata, hiszen a győztes Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom a választási kapmányában ezt ígérte, míg a Szlovák Nemzeti Párt eleve az önálló Szlovákiát hirdette meg. Ez a deklaráció jogilag még nem jelenti ugyan Szlovákia nemzetközi szuverenitását, gyakorlatilag azonban ez volt a döntő lépés ezen az úton.
Ezt támasztja egyébként alá az is, hogy a szövetségi kormány programja lényegében szeptember 30-ig érvényes, amely a képviselők többsége szerint tulajdonképpen felvállalja az ország kettéválásának végrehajtását, s a kormánynak csak a likvidátor szerepét szánja.
A szlovák önállósulási szándék végső lépéseinek a megtételét támasztja alá az a tény is, hogy a szlovák parlament előtt összegyűlt tömeghez együtt szólt Vladimír Meciar azzal a Jozef Márkussal, aki a Matica Slovenská elnökeként a minap nyilatkozta a szlovák sajtónak, hogy számára egyedül „az önálló szlovákok Szlovákiája” elfogadható alternatíva. A pénteken a parlamentnél jelen volt Marian Stesiny is, aki a Szlovákok Világkongresszusának az elnöke, amely szervezet több mint húsz éve
az önálló Szlovákia megalakításáért küzd, igaz, Kanadában, minthogy ott a székhelye. Az önálló Szlovákiát ünneplő tömegtől Valdimir Meciar azzal búcsúzott, hogy most a kikiáltást ünnepelték, augusztusban pedig az önálló Szlovákia önálló alkotmányát köszönthetik együtt.
Egyébként az önálló Szlovákiáról szóló nyilatkozat ellen egyértelműen és egységesen csak a Carnogursky vezette Kereszténydemokrata Mozgalom szavazott - a magyar koalíció tagjai váltakozva szavaztak ellene, illetve tartózkodtak a szavazástól -, s ezért a kereszténydemokraták a parlamentből való távozásukhoz rendőri őrizetet kértek Vladimír Medáltól, aki ezt azzal utasította vissza, hogy „nincs szükség rendőri őrizetre annak, aki a múltba megy vissza, s arra szavaz, azt senki nem akarja bántani”. Való igaz, nem is volt semmilyen különösebb incidens az önállóság kikiáltása után.
Az viszont meglepte az országot, amit a deklaráció elfogadása és kihirdetése után alig fél órával a prágai várból röpítettek világgá a különböző sajtóirodák. Václav Havel köztársasági elnök szóvivőjén keresztül azt tudatta ugyanis Csehszlovákia és a világ közvéleményével, hogy hétfőn, július 20-án 18 órakor lemond köztársasági elnöki funkciójáról. Az indokokról ez a hír még nem szól, ám
köztudott, hogy Havel már korábban többször is kijelentette: nem óhajt „temető papja” lenni a csehek és szlovákok közös országának, s egyáltalán nem kíván köztársasági elnök maradni abban az esetben, ha a két nemzet és a két ország nem találja meg a közös hangot a szövetségi köztársaság kialakításához. Feltehetőleg Havel elnök és tanácsadói felismerték azt,
hogy a szövetségi kormány programja „likvidáló” program, a szlovákok nyilatkozata pedig konkrét lépés az ország kettéválásához, így - tulajdonképpen - nincs köztársaság, amelynek Havel az elnöke lehetne.
Mindenesetre Szlovákia pénteken ünnepelt. Több száz helyen égtek a tábortüzek annak tiszteletére, hogy a szlovák parlament elfogadta az önállóságról szóló deklarációt. Az is igaz viszont, hogy ezzel párhuzamosan az ország lakosságának jó része otthon ült, s azon töprengett: vajon most hogyan tovább?!
Tűzszüneti megállapodás a londoni Bosznia-konferencián
Az ENSZ ellenőrzi majd a nehézfegyvereket
Díszdoktor lett a NATO főtitkára Wörner budapesti „csúcstalálkozói”
(Munkatársunktól)
A magyar kormányfővel, a külügy- és a honvédelmi miniszterrel is tárgyalt Budapesten Manfred Wörner, a NATO főtitkára. A napirenden a szövetség és hazánk kapcsolatai is szerepeltek, a délszláv konfliktus azonban ezt a témakört csaknem háttérbe szorította.
Antall József és Manfred Wörner egyetértett a közép- és kelet-európai térség biztonsági problémáinak megítélésében. Wörner hangsúlyozta, hogy a kisebbségi kérdés rendkívül veszélyes destabliziáló tényező, és a NATO érdekelt a kérdés megoldásában. A szövetség - utalt rá a főtitkár - tudatában van Magyarország (Folytatás a 3. oldalon)
HÍRÖSSZEFOGLALÓNK Nemcsak a háború folyik több fronton a délszláv térségben, hanem a diplomácia is a nagyvilágban a boszniai válság csillapítására. Panics jugoszláv kormányfő Rómában és Párizsban fejtette ki álláspontját. Hurd brit külügyminiszter Szarajevóban tárgyalt, Londonban pedig a boszniai ellenfelek tűzszüneti megállapodást írtak alá.
A londoni Bosznia-konferencia, amelyet az Európai Közösség kezdeményezett, pénteken már reménytelibb légkörben folytatódott, s a derűlátó nyilatkozatok mögött talán valóban megoldási szándékok húzódnak meg. A felek ugyanis péntek délután meg-
állapodásra jutottak abban, hogy vasárnap este hat órától tűzszünetet rendebek el Boszniában, két hétre. Az egyezséget a boszniai horvátok nevében Mate Boban, a szerbek képviseletében Radovan Karadzics és a muszlim közösség érdekében Haris Szilajdzics írta alá - jelentette a Reuter. Az alku főbb pontjai kimondják, hogy tartós tűzszünetre törekednek a felek, a nehézfegyvereket az ENSZ ellenőrzése alá helyezik, a menekülteket visszaengedik otthonukba, s folytatják a londoni béketárgyalásokat Lord Carrington kérésére. Még a megállapodás előtt Szilajdzics azt fejtegette, hogy a tűzszünetet csak kellő nemzetközi nyomással lehet életben tartani azok ellenében, akik bombázzák és éheztetik a polgári lakosságot.
(Folytatás a 3. oldalon)
Kormányjavaslat a kisebbségi képviselők választásáról
Tizenhárommal nőhet a honatyák száma
(Munkatársunktól)
Európában egyedülállóan kedvező módon oldódik meg hazánkban a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviselete - mondta a szokásos pénteki szóvivői sajtótájékoztatón Wolfart János, a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal elnöke.
Wolfart János beszámolt arról, hogy a csütörtöki kormányülésen megtárgyalták az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvény módosításáról, a nemzeti és etnikai kisebbségek országgyűlési képviseletéről szóló törvényjavaslatot. A jogszabály parlamenti elfogadása után az 1994-es választások idején lehetővé válna, hogy
minden kisebbség képviselői helyet kapjon.
A javaslat szerint a listát indító kisebbségi szervezet választási pártként működik, de nem kell kopogtatócédulákat gyűjtenie és a mandátum elnyeréséhez nem szükséges a szavazatok négy százalékát megszerezni. Az általános választásokon az országgyűlési képviselők négyféle módon kaphatnak mandátumot: egyéni választókerületben, területi választó-kerületi listán, töredék szavazatokon alapuló országos listán, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek listáin. Nincs jogi akadálya annak, hogy a kisebbségi jelölt egyéni választókerületben is induljon, azonban ha itt mandátumot szerzett, akkor törölni kell az országos kisebbségi listáról. A javaslat értelmében az országos ki-
sebbségi listán minden kisebbségnek az első hely megszerzéséhez háromezer szavazatot kell szereznie. Egy kisebbség csak egy listát indíthat, ami azt jelentheti, hogy az adott kisebbség különböző szervezeteinek maguk között kell megegyezniük, belső vitáikba senki nem szól majd bele. A kisebbségi képviselők mandátumhoz jutásának következménye, hogy az országgyűlési képviselők számát 13 fővel meg kell emelni. Ezzel kapcsolatban Wolfart János megjegyezte, hogy ez csupán becsült szám és valószínűleg a szavazás során módosul. Azért került a javaslatba ez a szám, mert a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényjavaslatban 13 kisebbséget sorolnak fel.
(További információk a szóvivői tájékoztatóról a 4. oldalon)
MA
BELFÖLDÖN
Félmillió a rendőr fejéért
4.	oldal
A biztosítási kártyákat kiosztották, ki lesz a nyerő?
4.	oldal
A Datacoop csattanós üzletei
9.	oldal
Öt Goya egy fészekben
11. oldal
KÜLFÖLDÖN
A Clinton ikrek
2.	oldal
A menekültkérdés a kormányfők előtt
3.	oldal
A szovjet atombomba születése
Nemzetközi könyvespolc a 8. oldalon
A népi-urbánus vita
ürességéről
6.	oldal
MAGYARSÁG AZ EZREDFORDULÓN Andorka Rudolf és Czigány Lóránt esszéje
7.	oldal
A tévénézők tanácsa a Népligetben
9.	oldal
Hétfői mellékletünk, a
Gl IthBarNnml I ,
AZDASA
tartalmából: Összeállítás a műszaki fejlesztés lehetőségeiről Helyzetkép
a gazdasági bűnözésről Beszéljük meg... Bácskai Tamás rovata Pénzügyi kalauz Kisbefektetőknek - a bankcsődökről Nyersanyagok Menedzserképzés ír módra Ingatlanpiac