﻿A Duna elterelése Budapest ivóvízellátását is veszélyezteti
Környezetvédelem rovatunk a 10. oldalon
Ára: 14,50 Ft
Magar Nemzet
V1L
Rendkívüli
mellékletünkben: a privatizáció
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
PÉNTEK, 1992. november 6., LV. évfolyam, 262. szám
Jelképek
írta: Ruffy Péter
hetvenes évek végén, mikor jelképeink, ereklyéink történetének összegyűjtéséhez fogtam, jó néhány meglepetéssel is találkoztam. E keserűségek lélektani forrása a szorongás volt, e mögött pedig a félelem lapult. Ha egy nép „bűnös", nemkívánatosak jelképei sem. Azokat eltüntetni nem lehet ugyan, de említésük sem „időszerű". Munkálkodjunk inkább a proletár internacionalizmus elmélyítésén.
Nincs kötekedő természetem, de „tévedéseimhez" konokul ragaszkodom. Először munkahelyemen, a Magyar Nemzetnél próbálkoztam. Cikkeim nyomán televíziós, rádiós szerkesztők kezdtek biztatni, később már a nemzeti érzéseit nem titkoló kiadói lektor. Magyar voltunk ébresztésére, ápolására kis rádiós, televíziós sorozat született, majd könyv is, amelynek Magyar ereklyék, magyar jelképek lett a címe.
A világot jól szeretni csak úgy lehet, ha a világot alkotó sokféle közösséget is tisztelem. Abból indultam ki, hogy minden közösség oltalom, szentség, amelyet felmutatni szép, védelmezni kötelesség. A közösségek megtartó erejében mindig is hittem, ezért a különböző közösségek jelképeit, legyen az zászló, épület, nemzeti ima, legyen az a franciák Marseillais-e, a Mázés-hifűek je-ruzsálemi Siratófala, a lengyelek Wawelje, becsülni illik.
Meglepetéseim sora egy interjúnál kezdődött. Mikor a megpróbált sorsú főtisztelendőhöz, Fábián János várbeli plébánoshoz, a szent jobb történetének tudósához fordultam, azt is megtudtam tőle, hogy nagyívű szent-jobb-tanulmányát 1948-ban Bécsbe juttatta ki, mert ilyen kérdés akkor nálunk nem volt időszerű. A hatalom mindig névtelenül, kétértelműen, kissé síkosán fogalmazott.
Mikor a szent korona érkezésére vártunk, a pesti „Fehér Ház"-ból megüzenték, hogy a köszöntő cikk nem lehet hosszabb, mint az első oldal két rövid vezércikkének egyike, s egyetlen mondattal sem mehet a „hajtás" alá. Cikkem aláment kissé. Sokkal nem. Kissé.
Mikor a Szózat felvételeinél a televíziós stábbal a magas minisztériumi tisztséget betöltő Tóth Dezsőnél jártunk, jellemző történettel gazdagodtunk. Itt zárójelet illett volna kitenni. A tragikus sorsú Vörösmarty-kutató a lámpák kioltása, a stáb távozása után mesélte el, hogy egyszer K-vona-lon megyei pártbizottságról hívták megtudakolni: a székesfehérvári Vörösmarty Színház megnyitóján szabad-e elszavalni a Szózatot?
Már a Himnusz eredeti kéziratát is kezembe vehettem, mikor Illyés Gyula említette meg: Rákosi valaha nemzeti imánk át-igazítását határozta el, mert a szocializmust építő nép himnusza semmiképpen sem kezdődhet az „Isten" szóval.
Szóval... Féltek ettől a néptől, a mi puszta népnevünk is gyanússá vált. A „Magyarok!" megszólítást először Nagy Imre használta.
Istennek, függetlenségünknek, az alkotmányos demokráciának hála, sérüléseink, sebeink szépen gyógyulnak - már nem gyanús a magyar. De az, aki nemzeti tudatunk sebesüléseitől
sokszor szenvedett és azokat szerény eszközeivel mindig gyógyítani szerette volna, kénytelen leírni, hogy szórványosan ugyan, de fel-feltámadnak olyan jelek is, amelyek az újra magyarrá vált magyar előtt is tragikus emlékezetűek. Ezeknél a soroknál a nemzeti jelképeink iránti régi és mai lelkesültségem íve megtörik kissé.
Nemzeti színeink kialakulása az Árpád-ház családi színeinek, dinasztikus szimbolikájának, a piros-fehér, helyesebben a bíborezüst föltűnésével kezdődött. A nemzeti trikolór vagy az ősi címer történetrészleteinek felkazla-zása során számos, a legkülönfélébb nézeteket valló tudósnál jártam. Ezek közt akár Kállay István egyetemi tanárral, akár Kumoro-vitz Lajos premontrei szerzetessel (egykori gödöllői vizsgáztató tanárommal), a heraldika első hazai tudósával beszélgettem, sem élőszóban, sem írásban nem használták a sáv (Árpád-sáv) főnevet. Mintha e szó valamely tisztátalanságot rejtegetne.
Kumorovitz főtisztelendő úr elbeszélte, hogy általában a vágást használja, a színeket a heraldika pólyáknak nevezi, a címernél is a helyes szóhasználat a pólya. Mikor egyszer Árpád-sávot mondtam, a tanár úr Kezét a kezemre, golyós-lollamra fektette: „Ezt ne..." -szólt szelíden. Majd az (ő nevezte így) országlakosokat sújtó borzalmas 1944-es év tragédiáira emlékeztetett.
Ezzel már frissen ejtett sebek, szomorúságok és idegen jelvények kérdésköréhez és színterére érkeztem. Ami a horogkeresztet illeti, jómagam több mint ötven évvel ezelőtt, először a Brassói Lapokban (ki is kerestem, az 1936. november 8-i számban) írtam meg a jelről s egy „faj" felsőbbrendűségéről való véleményemet. A mait csak a régebbinél súlyosabb szavakkal tudnám életünkből kiparancsolni.
A szomorúságok színterére érve gondolatban, említenem kell az idegen jelképek közt azt a vörös csillagot is, amelyet közakarat nyomán vetettek le a Parlament kupolájáról. Illúziók és reménységek kegyetlen megtörette-tése előtt még klasszikussá vált költő is akadt, aki fölemelt fővel tekintett arra. Azóta nem kevés évtized telt el.
Nem említeném egy füst alatt, egyszerre és egy időben ezt a két jelképet, ha nem éltünk volna át olyan perzseléseket, amilyeneket átéltünk. Mind a kettő olyan rendszerek jelképe volt, amelyek zsarnoksággal fojtogattak, pusztulást okoztak, leigázták saját, majd az uralmuk alá hajtott többi népet, köztük minket, magyarokat.
A horogkereszt egyetlen helyre húzódjon vissza: a világtörténelem legsötétebb lapjára, mint kétségbeejtő példa. A bíborezüst e hont alapító Árpád-ház fényes nemzeti, családi színe. Sárral dobálja meg az, aki más jelként használja vagy más üzenetet tulajdonít annak.
Az én zászlóm a háromvágá-sos piros-fehér-zöld, ereklyém a szent koronás címer, benne a heraldika pólyáival. Egyetlen csillagom pedig az az ország, amelynek nincs szüksége idegen jelképekre, mert ezek a sírra emlékeztetnek, melyben egy nemzet süllyedhetett volna el.
Amerikának egyelőre Bush az elnöke”
Clinton üzenete barátokhoz és ellenfelekhez
(Tudósítónktól)
WASHINGTON - „Jóindulatának legnagyobb gesztusát bármely nemzet azzal teheti irányomban, ha folytatja teljes mértékben az együttműködést egyetlen elnökünkkel, George Bushsal, s a legnagyobb hibát bármely ellenfél azzal követheti el, ha kétségbe vonja Amerika eltökéltségét az átmeneti szakaszban" - figyelmeztetett barátot és ellenséget a kedden megválasztott Bili Clinton.
Az „üzenet” komolyságát fokozandó, szokatlan ünnepélyességgel állt a sajtó elé szerdai lapzártánk idején az arkansasi székvárosban, ezután papírjait összehajtva távozott, elkerülve a kérdések záporát.
(Folytatás a 3. oldalon)
Major miniszterelnök csatát nyert Maastricht ügyében a brit alsóházban, népszerűsége ennek ellenére a mélyponton van. Bonn és Párizs üdvözölte a londoni parlamenti szavazás kimenetelét.
(Hírösszefoglalpnk a 3. oldalon)
Az orosz elnök bízik a „nullamegállapodás” aláírásában
Jelcin Nagy Imre sírjához is ellátogat
(Tudósítónktól)
MOSZKVA - Nagy Imre sírjánál is lerója kegyeletét jövő heti budapesti látogatása során Borisz Jelcin, s vendéglátóinak minden, 1956-ra vonatkozóan fellelt szovjet dokumentumot is átad, ám nem készül megint a szovjet beavatkozást elítélő nyilatkozatot tenni. Ezt maga az orosz elnök jelentette be azon a csütörtöki szűk körű sajtóértekezleten, amelyre brit és magyar tudósítók kaptak meghívást.
Jelcin szavaiból egyszersmind az is kiderült, hogy még mindig nem sikerült a feleknek megegyezniük a csapatkivonással összefüggő pénzügyi elszámolás „nullaváltozatának” valamennyi részletében. Kifejezte azonban ama reményét, hogy ha lesznek is viták, Budapesten aláírhatják a jelen körülmények között „leglogikusabb-nak" látszó „nullamegállapodást”.
Az orosz államfő elismerte, hogy Moszkva a Szovjetunió szétesése után kissé megkésve kezdte meg a keleteurópai volt szocialista országokkal való kapcsolatok helyreállítását, ahogy elhúzódott általában a külpolitikai stratégia kidolgozása, bár hazánkat ,pozitív kivételként” rögtön ki is emelte, hiszen az egykori tábor tagjai
közül Oroszország velünk még tavaly decemberben, elsőként kötött a kétoldalú viszony széles skáláját felölelő alapszerződést. Ennek ellenére persze maradtak rendezésre váró problémák -jegyezte meg Jelcin -, s ezeket nemrégiben újra át is tekintették mind a Göticz Árpáddal folytatott moszkvai, mind az Antall Józseffel megtartott New York-i eszmecserén. Emlékeztetett a részint a Szovjetuniótól örökölt, részint újonnan keletkezett „komoly” orosz adósság kényes témájára, valamint a csapatkivonással kapcsolatos megoldatlan pénzügyi nézeteltérésekre, de ugyanakkor bizakodónak mutatkozott: szerinte minderről „világos” egyezségeket kell kötni. Értésre adta, hogy aláírható lesz a „nullameg-állapodás” is, amennyiben a tárgyalások utolsó fázisában létrejön valamiféle kompromisszum. Ami Budapest és Moszkva kisebbségi ügyekben történő együttműködését illeti, Jelcin méltatlankodva utalt arra, hogy az ENSZ-nek a mai napig sincs határozata a nemzeti kisebbségek védelméről. Mint elárulta, megegyezés született arról, hogy Magyarország és Oroszország összehangolja erőfeszítéseit, és kezdeményezi a világszervezetben egy ilyen dokumentum napirendre tűzését és elfogadását.
(Folytatás a 3. oldalon)
Jeszenszky Strasbourgban
Európai charta a kisebbségek nyelvhasználatáról
(Munkatársunktól) STRASBOURG - Csütörtökön Strasbourgban az Európa Tanács 27 tagállama közül 11 -köztük hazánk - képviselője írta alá az európai kisebbségek nyelvhasználati jogairól rendelkező chartát. Jeszenszky Géza külügyminiszter délután hivatalosan letétbe helyezte a szervezetnél az európai emberi jogi konvenció magyar ratifikációs okmányát.
A magyar küldöttség repülőgépének késése miatt Jeszenszky külügyminiszter csak a délutáni órákban tudta aláírni a regionális és kisebbségi nyelvek chartáját, amelyet előtte már délelőtt az Európa Tanács 27 tagállama közül tíznek a jelen lévő diplomáciai képviselője látott el kézjegyével. A kisebbségek nyelv-használati jogait rögzítő dokumentum ezzel nyitottá vált, s a tagállamok saját maguk választotta kötelezettségi szinteken csatlakozhatnak hozzá. Catherine Lalumiére asz-szony, az Európa Tanács főtitkára méltatta a magyar hozzájárulást a konvencióhoz, amelynek az a célja, hogy biztosítsa az európai kisebbségi nyelvek túlélését.
(Folytatás a 3. oldalon)
Sára Sándor nem kapta meg a kétharmados támogatást
Sára Sándor, a kormányfő televíziós alelnökjelöltje hajszál híján bár, de nem kapta meg a kétharmados támogatást a parlament kulturális bizottságától. A csütörtöki ülésen meghallgatását követően a rendező-operatőr mellett tizenhatan voksoltak, míg kilencen ellene szavaztak. Katona Tamás az eredmény ismeretében azt nyilatkozta, hogy a kormányfő döntésétől függ, előterjeszti-e Sára Sándor ügyvezető alelnöki jelölését. Ha következetesek maradunk magunkhoz - mondta -, akkor ezt az előterjesztést meg kell tenni.
Sára Sándor beszámolóját azzal kezdte, hogy számára is eléggé bizonytalan, mikortól látná el az ügyvezető alelnöki teendőket. Elsősorban arról beszélt, hogy a televízió színvonala az utóbbi időben a mélypontra süllyedt. Alig-alig készülnek a televíziós műhelyekben játék- és dokumentumfilmek, aminek az lett az eredménye, hogy az emberek inkább a külföldi műholdas csatornákat nézik.
- Nos, én ezen az állapoton akarok változtatni - jelentette ki. - Azt szeretném, ha ismét fellendülne a magyar játék- és dokumentumfilmgyártás, s ennek érdekében kívánok tevékenykedni. Szeretném, ha továbbra is megmaradna az intézmény közszolgálati jellege, ha hitelesen, pontosan, szakszerűen és tárgyilagosan tájékoztatná a nézőket a televízió.
Az ellenzék részéről többen is politikai jellegű kérdésekkel bombázták Sára Sándort. Egyebek között azt tudakolták tőle, hogyan vélekedik a médiatörvény vitatott pontjairól, illetve hogyan döntene, ha a miniszterelnök kampánycsend idején kívánna szólni a tévén keresztül az állampolgárokhoz. Sára Sándor következetesen távol tartotta magát a politikai jellegű válaszadástól. Mint mondta, a képviselők feladata, hogy a médiavitát megoldják, illetőleg, hogy olyan szabályt dolgozzanak ki. amely kampánycsend idején is iránytűként szolgálhat.
- Ha mégis ilyen esetben döntenem kellene, mivel független és elfogulatlan vagyok, meghallgatnám a különböző pártok képviselőit, s remélem, jól döntenék - mondta.
Úgy vélekedett, a televízió elsősorban kulturális természetű intézmény, s csak másodsorban legyen helyük benne a politikai műsoroknak. Arra a kérdésre, hogy miért fogadta el a jelölést, a következőket válaszolta: - Mivel a magyar köztársaság kormányfője és köztársasági elnöke együttesen kért meg, hogy vállaljam ezt a tisztet, úgy gondoltam, nem mondhatok nemet.
Kósa Ferenc ezúttal nemcsak mint szocialista párti képviselő kért szót, hanem úgy is, mint Sára Sándor filmrendező társa és régi barátja. Egyfelől azt fejtegette, hogy veszedelem fenyegeti a magyar filmes kultúrát, amelynek fellendítéséért kétségkívül sokat tehetne Sára Sándor.
(Folytatás a 4. oldalon)