﻿Nemzetközi
pályázat a demokráciáról
A felhívás és a díjak jegyzéke a 16. oldalon
Ára: 14,50 Ft
Martad
Szombati
mellékletünkben:
Francia napok Budapesten JFK-emlékmű
Német protestánsok turistaként 3
ALAPÍTOTTA: PETHŐ SÁNDOR
SZOMBAT, 1992. november 21., LV. évfolyam, 275. szám
Az igazságtétel: történelmi felelősség
Irta: Földes Péter
Van, aminek az életben meg kell történnie ahhoz, hogy egy nemzet erkölcsi igazságérzetének, az emberi lelkiismeret törvényeinek elégtétel adassék.
Kétségtelen, hogy két és fél évvel a kommunizmus magyarországi bukása után az igazságtétel megvalósításával nyugvópontra kell hozni a közvélemény ez irányú igényét. A történelmi igazságtétel kulcsszava volt az 1989-es rendszerváltásnak, ott szerepel a választott Országgyűlés első törvényének szövegében. Minden, az új Magyarország politikai életében szerepet igénylő politikai mozgalom, párt vagy párton kívüli tömörülés egyértelműen magáénak vallotta ezt a követelést (természetesen kivétel volt ez alól a kommunisták utódpártja és az annak holdudvarában jelentkező mozgalmak).
Nem lehet szó Magyarországon 47 évvel a II. világháború vége után egy mini-nürnbergi
Krről, annál is kevésbé, egye-k mellett, mert annak főügyésze a moszkvai Rugyenko volt, s azóta a világpolitika és a magyar politikai élet enyhén szólva más erővonalak mentén és más ismeretek birtokában formálódik. Egészen mást kellett az emberiség erkölcsi igényét kielégítve rendezni Nürnbergben, és egészen mást kell most hasonlíthatatlanul kisebb méretekben, eltérő történelmi körülmények között okosan, emberiesen elintézni, lezárni nálunk, Magyarországon.
Mikor az a per zajlott, a világ sokat tudott már, az áldozatok holtteste még szinte meleg volt. Ma már tudjuk, hogy bár ott sok minden elhangzott, távolról sem minden derült ki. A bűnösök egész kis része meglakolt. Mindenki tudta akkor is, nogy egy főbűnösre sok ezer olyan cinkos jutott, aki büntetlenül megúszta. Nálunk negyven évig sokan és sokféleképpen követtek el bűnöket, fő-benjáróakat és kisebbeket. Ezekben sokan úgy voltak cinkosok, hogy egy kis erkölcsi tartással, áldozatvállalással távol tarthatták volna magukat a nagy bűnöktől.
Most, két és fél év után az Országgyűlésben és a közvéleményben is már másképpen jelentkezik a kérdés. Ezt figyelembe kell venni, de az okos, emberséges igazságtétel változatlanul és megkerülhetetlenül az első demokratikus Ország-gyűlés becsületbeli feladata. Őszintén meg kell mondani, hogy az igazságtétel megvalósítása többféle akadályba ütközik. Jogi, politikai és ki kell mondani, emberi akadályokba is. Az 1945 és 1956 közötti törvénytelenségek és borzalmak után - amelyeknél ugyancsak megvalósítandó az igazságtétel - a legnagyobb, Tegtömegesebb, legfrissebb és legfelháborítóbb bűnök az 1956-os forradalom és leverése kapcsán történtek, az országot lerohanó (ismét) idegen hatalom segítségével. Az abban részesek jogi elítélése, megb.élyegzése elengedhetetlen akkor is, ha életkoruk már talán szánalmat is kelt. Az egyértelmű ítéletek végrehajtása a bűnösség megállapítása után, ez már más kérdés. Nem csak '56 még élő áldozatainak, de a hazáját szerető mai nemzedéknek és a fiatalságnak is elfogadhatatlan, hogy a nemzet elleni gaztettek könnyen nevesíthető, a társadalom átlagánál sokkal jobb körülmények között élő elkövetői ma az áldozatok és mindnyájunk arcába nevessenek. Az
igazi büntetőjogi eljárást az értelem és a megértés jegyében nyilván rendkívül szűk körre kell korlátozni. Ezen eljárások során ki fog derülni, ki mit tett, milyen parancsot adott, és egyúttal bizonyos mértékben meg lehet majd bocsátani azoknak, akik helyzetük kapcsán jellemtelenségből vagy gyávaságból „csak" parancsokat hajtottak végre. Sokkal szélesebb körben lehet és kell megvizsgálni az átmenet erősen kétes előéletű haszonélvezőit. Talán ezek háborítják fel leginkább ma a nehéz helyzetben élő magyar társadalmat. (Voltak az átmenetnek tisztességes szereplői is. Ezt is meg kell mondani, és el kell ismerni.) Igazságtalan lenne ennyi év után egy kétszobás lakótelepi lakásból kitenni egy egykori bűnöst, de nem igazságtalan a látszatjoggal szerzett villától és más vagyontárgyaktól megfosztani és elszámoltatni őket. Éljenek azokban a lakásokban, amelyeket az állítólag uralmon levő magyar nép számára építettek. Ez sem könnyű feladat, ae meg kell történnie. Tulajdonképpen nagyon szerény igazságtétel ez.
Az áldozatok, meghurcoltak különböző társadalmi egyesületei jellegüknél, tagságuk életkoránál és megvi-seítségénél fogva rendkívül nehezen közelítik meg ezt a jogilag szinte kibogozhatatlan kérdést. De attól, hogy nem tudnak jogilag pontosítani, emberileg még igazuk van, akkor is, ha igazságuk nem érvényesült még eddig. Ez a feladat vár most a törvényhozókra.
Éppen ezért különösen szomorú, sőt felháborító, hogy számosán azok közül, akik '89-ben, gondolom, igaz, mély meggyőződésből egyértelműen követelték az igazságtételt, a későbbiek során politikai napi érdekből vagy más meggondolásokból, amelyek szabad szemmel nem láthatóak, de érezhetőek, szem-befordultak az igazságtétel megvalósításával. Különösen elgondolkoztató és visszataszító ez azoknál, akiknél esetleg aggodalmat kelthet így-úgy az igazságtétel erkölcsi kinatása a pályafutásukra és a holnapra. Érdekes, de érthető, hogy gyakran ezek és a mögéjük felsorakozó jogászok idézik a legbravúrosabban a legkülönbözőbb jogi és „emberi" érveket, és ezek feltűnően erős támogatásra találnak sokfelé a tömegkommunikációban is. A szánakozás legföljebb mostohatestvére lehet az igazságnak. Meggyötört százezrek igazságát nem Tehet jogi labirintusba temetni. Ezt a nálunk boldogabb múltú nemzetek sem várják el tőlünk. Az igazságtétel a mi ügyünk, s hogy halasztást nem tűr tovább, az is biztos.
Ez az Országgyűlés munkája, a kormányzó pártok és az ellenzéki pártok közös, felelősségteljes hivatása. Sok törvényjavaslat érdekes vitája zajlott le az elmúlt két és fél évben, mindig a többségi szavazás döntött. Szükséges és erkölcsileg maradandó értékű lenne, ha az igaz-ságtételi törvény végleges parlamenti szavazásánál - a pártkeretektől függetlenül - az Ország-gyűlés név szerint rögzítené a mellette és ellene szavazók nevét.
Ez nem napi politika, ez történelmi állásfoglalás, amely alkalmas arra is, hogy lezárjon egy rendkívül drámai vitát és rögzítse az emberi és történelmi felelősséget a nép által választott képviselők soraiban.
Hermán János szóvivő: területünket nem ajánlottuk fel
A Csóti-javaslat túlmegy a Külügyminisztérium álláspontján
(Munkatársunktól)
Csóti György, az Országgyűlés külügyi bizottságának alelnöke az Észak-atlanti Közgyűlés ülésén - mint ismeretes - javasolta úgynevezett gyors reagálású NATO békefenntartó erők felállítását, és felajánlotta Magyarország területét a szóban forgó NATO-egységek elhelyezésére. A javaslat ellentétes reakciókat váltott ki.
Hóm Gyula, a parlament külügyi bizottságának elnöke ^például azt hangoztatta, hogy Csóti György Bruges-ben magánvéleményét fogalmazta meg. Ennek nyomán lapunk a Külügyminisztérium álláspontjáról kérdezte Hermán Jánost, a minisztérium szóvivőjét.
A Csóti György által elmondottak egészében véve messzebbre mennek a Külügyminisztérium álláspontjá nál, de nem ellentétesek azzal - fejtette ki Hermán János Mint mondotta, a Külügyminisztérium egyetért azzal, hogy szükség van az EBEÉ békefenntartó tevékenységére. Támogatja azt is, hogy a NATO vegyen részt e béke-fenntartó tevékenységben. Továbbá
azon a véleményen van, hogy e békefenntartó erőket azon térségekbe küldjék, ahol feszültség van. S mivel ez a feszültség sajnálatos módon környezetünkben is erőteljesen jelentkezik, a Külügyminisztérium véleménye szerint Magyarországnak is érdeke az ilyen irányú tevékenység. Az említettekkel kapcsolatban egyébként már több magyar kormányzati javaslat elhangzott - emlékeztetett Hermán János, s hangsúlyozta: a Külügyminisztérium az ez irányú tervezésben, illetve gondolkodásban odáig nem jutott el, hogy e békefenntartó tevékenység számára Magyarország területét felajánlja. Ilyen tartalmú javaslatot a magyar kormány a külföldnek nem tett.
Hermán János kijelentette: nincs tudomása arról, hogy Csóti György a Bruges-ben tett javaslatot előzetesen egyeztette volna a Külügyminisztériummal. Ugyanakkor - mint mondotta - ez nem is volt feltétlenül szükséges, hisz Csóti az indítványt egy konzultatív parlamenti fóru-ion parlamenti képviselőként tette. És az országgyűlési lység jellege e területen is más, mint a minisztéri-jelentette ki a szóvivő.
(pietsch)
„Tél tábornok" Boszniában: újvidéki tudósításunk a 3. oldalon.
(MTI külföldi képszolgálat)
Nicu Ceausescut szabadlábra helyezik
Egy bukaresti bíróság pénteken hozott döntése értelmében szabadlábra helyezik Nicu Ceausescut.
A néhai román diktátor 41 éves fia kedden vagy szerdán hagyhatja el a börtönt, a szabadlábra helyezés formaságainak elintézése után - jelentette az AFP igazságügyi forrásokra hivatkozva. Az illetékes bíró elmondta, hogy az ítélet meghozatalában figyelembe vette Nicu Ceau-sescu magaviseletét a börtönben, amelyet az ügyészség jónak minősített, és ugyancsak befolyásoló tényező volt az elítélt rossz egészségi állapota. Nicu Ceausescu ügyvédje közölte, a bíróság pénteki ítéletével nem egy közönséges szabadlábra helyezési kérelemről döntött.
(Folytatás a 2. oldalon)
A demokrácia búvópatakja
Gondolatok a Magyar Nemzet pályázata elé
Két és fél ezer évvel ezelőtt egy kis. görög városállam egyik politikai vezetője (arkhónja) a kormányzásnak új formáját vezette be. A városállam Athén volt, a politikus Kleisz-thenész. A létrehozott új rendszert később demokráciának nevezték el, mely - szó szerint - a nép (démosz) hatalmát (krátosz) jelentette. Az athéni demokrácia megteremtette a demokratikus kormányzat két, máig is érvényes alapelvét: a polgárok törvény előtti egyenlőségét és a szólás szabadságát. Hiányosságának tekintjük, hogy e jogok gyakorlásából a nőket és a rabszolgákat kirekesztette.
Kleiszthenész találmánya mai szemmel nézve is tartósnak és népszerűnek bizonyult. A zsarnokság mintegy másfél évtizednyi visszatérését leszámítva az új kormányzati forma Athénban több mint száz évig működött, s ezen idő alatt a görög városállamok jó része átvette. Tartósságának egyik biztosítéka talán a cserépszavazás intézménye volt, amelynek révén az athéni polgárok a zsarnokság visszaállításának gyanújába eső vezetőiket száműzetésbe kényszeríthették.
Háborúk, birodalmak keletkezése és bukása két évezrednyi időre elsöpörte a demokráciát mint kormányzati formát, hogy eszméje majd - a történelem búvópatakjaként - az amerikai Függetlenségi nyilatkozatban és a francia forradalom idején elfogadott Emberi és polgári jogok nyilatkozatában öltsön újra testet. Újabb háborúk és újabb birodalmak
jöttek, ám újkori újjászületését követően már nem voltak képesek a demokráciát, ezt a - Churchill szavaival - „legkevésbé rossz rendszert” megsemmisíteni.
Századunk kilencvenes évei a demokrácia számára új lehetőségeket, de új kihívásokat is hoztak. A Szovjetunió és a szovjet típusú rendszerek összeomlása megteremtette a demokratikus kormányzat lehetőségét Közép-és Kelet-Európa népei számára is. A kommunizmus eszméje lejáratódott - remélhetőleg végképp -térségünkben, a rendszer, amelyet nevében létrehoztak, százmilliók tapasztalata szerint brutális és sorvasztó volt. Ám a demokrácia híveinek még sincs okuk ünnepelni. A demokráciába való átmenet útja nem bizonyul sem könnyűnek, sem automatikusnak. A kommunizmus romjain létrejött új rendszerek súlyos terheket kaptak örökül: gazdasági csődtömeg, szegénység, eladósodottság, súlyosan szennyezett természeti környezet, megtiport lelkek, megtört gerincek, évtizedeken át elfojtott nemzeti sérelmek, türelemről leszoktatott társadalmak, kisebbrendűségi érzések túlkompenzálásával telített politikai vitakultúra - s a sor itt még nem ér véget. A gyászos örökség fele is elegendő gyúanyag lenne a társadalmi elégedetlenség kitöréseihez és több mint elegendő demagóg érvet szolgáltat azoknak, akik az átmenetet csupán egyik diktatúrából a másikba vezető útként hajlamosak elképzelni.
Vérgőzös káosz uralkodik már a
volt Jugoszláviában és a volt Szovjetunió kaukázusi és közép-ázsiai területein. Demokratának rosszul álcázott jövendő zsarnokok ágálnak az agórákon azokban az országokban is, amelyeket nem sodort még el az anarchia és a polgárháború forgószele. A szilárd demokratikus intézményekkel rendelkező Nyugat országaiban is szélsőséges elemek randalíroznak az utcán, s feltörőben vannak olyan pártok, amelyek, jogfilozófiája” az ököljog, a leplezetlen erőszak.
Kérdés, hogy a Nyugat demokráciái képesek lesznek-e megfelelni e hatalmas kihívásnak? Demokratikus intézményeik ellenállnak-e az immár belülről is feszítő erőknek? Nemzetközi szervezeteik alkalmassá tehetők-e a közép-és kelet-európai válsághalmaz kezelésére? És a globalizálódás veszélyével fenyegető ökológiai válságok megoldására? Fennmaradhat-e glóbuszunk uralkodó kormányzati formájaként a demokrácia vagy eltűnik, s majd talán ezredévek múltán tör felszínre újra búvópatakja? S fennmaradhat-e a kedvezőnek aligha nevezhető külső körülmények közepette a zsenge magyar demokrácia, amelyet belső ellentétek is feszítenek? Szorongató kérdések, melyekre válasz csupán a feltételek és a tendenciák alapos elemzése után adható.
E bevezető gondolatok jegyében invitálom a Magyar Nemzet ifjú olvasóit, vegyenek részt minél többen pályázatunkon.
Krasznai Zoltán
MA
BELFÖLDÖN
Lakásügyi konferencia
„Már majdnem van koncepció”
5.	oldal
A népi írók öröksége
7.	oldal
Reggeli beszélgetés a pénzügyminiszterrel
8.	oldal
A politizálás kényszerétől megszabadulva
Nyilatkozik Tornai József, az írószövetség új elnöke
10.	oldal
KÜLFÖLDÖN
Maastricht-párti
Hollandia
2.	oldal
Habsburg Ottó, a „fiatal nyolcvanéves”
Nemzetközi kitekintő összeállítás a 6. oldalon
Könyvkiadó
papucsban
(André Deutsch)
11.	oldal
HÉTFŐN
írtsuk-e
az írószövetséget?
6.	oldal
„Magyarnak lenni Ausztriában -feladat”
7.	oldal
Nagy-Kálózy Eszter díja
11.	oldal
Hétfői mellékletünk, a
Gl MagarNemzel | , g-^
AZDASA^r
tartalmából:
Bankárok
a magyar tőkepiacról
A milliomossá vált nincstelen
Beszéljük meg: a költségvetés gyökere
Pénzügyi kalauz:
Az új egzisztenciahitel
Bemutatkozik a magyar AOTS-társaság
Fejvadász az, aki vadászik az emberre