﻿ALAPÍTOTTA: PETIK) SÁNDOR
FENTEK, 1993. december 24. LVI. évfolyam, 300. szám
Európa sorsa
Irta: Habsburg Ottó
Km véletlenül hallani egyre gyakrabban az elmúlt hónapokban, hogy az 1994-es év Európában a választások éve lesz. Június 9-12. között az Európai Közösség összes államában Euró-pa-választásokat tartanak. Jövőre sok országban lesznek belpolitikai életet befolyásoló választások. így például Németországban újjáválasztják a parlamentet, a Bundestagot, és a legtöbb tartományi parlamentet. Az már biztos, hogy Olaszországban is lesznek választások, azt azonban még nem lehet tudni, hogy ez milyen törvényes keretek között történik. Az olasz politikai rendszer alapvető változása ellenben előre megjósolható. A portugál parlament is megújul. És nem elhanyagolható tényező, hogy a franciaországi Európa-vá-lasztások során a szocialisták revansot akarnak venni 1993-as válaszási vereségükért. Ez az oka annak, hogy Michel Rocard vezeti a szocialisták Európa-lis-táját, aki így egyértelműen Balladur miniszterelnökkel kíván rivalizálni.
Döntő jelentőségű választások lesznek a nemrég felszabadult európai országokban, így Magyarországon is, amely 1994. február 1-jétől az Európai Közösség társult tagja lesz, s a legjobb úton halad a teljes jogú tagság elnyerése felé. Most már a budapesti kormány kötelessége, hogy maradéktalanul megtegye a következő energikus lépést. Az ország esélyei nem rosszak, de ki kell használni őket.
Nem elhanyagolható az sem, hogy az Európa Parlament befolyása is nőni fog. A sajtó gyakran azt állítja, hogy a Maastrichti Szerződésben ez a testület csak jelentéktelen területeken kapott kompetenciákat. Ez azonban nem így van. Már eddig is hiba volt úgy beállítani a dolgokat, mintha az európai népképviselet szinte semmibe sem szólhatna bele. Ez a testület legalább annyi befolyással bír az Európai Közösségben - vagy mai elnevezés szerint Unióban -, mint mondjuk a francia Assemblée Nationale a ’ saját területén. Az pedig sajátos jellegéből adódik, hogy ennek a parlamentnek nincsenek ugyanolyan kompetenciái mint az egyes országok törvényhozásának. Az Európa Parlament nem hozhat hagyományos értelemben vett törvényeket, hiszen ez lehetetlen is lenne. Képzeljük el azokat a törvényeket, amelyeket Görögországban éppúgy alkalmaznának, mint mondjuk Írországban, Dániában vagy Portugáliában, nem is beszélve azokról az országokról, amelyek még csak ezután lépnek be a Közösségbe. Ilyen törvény egyszerűen nem létezik. Per-
sze arról sem szabad megfeledkezni, hogy a népképviseletnek már ma is komolyak a lehetőségei. Gondoljunk csak arra a hatalmi befolyásra, amelyet a költségvetés jóváhagyása jelent, hiszen az csak a parlament elnökének ellenjegyzése után léphet
mindez nagymértékben függ a tagok összetételének minőségétől is. Hiszen minden parlamentnek magának kell megküzdenie hatásköréért és befolyásáért. A hatalom birtokosai még soha semmit nem engedtek át saját jószántukból. Ez így volt már az ab-
élelbe. Mint tudjuk, aki magasabbra vagy alacsonyabbra akaszthatja a kenyereskosarat, az alapvetően meghatározhatja a politikát is. Ezenkívül a közösség a nemzetközi szerződéseit is csak a parlament minősített többségének beleegyezésével írhatja alá. Ez is jelentősen befolyásolja az Európai Közösség irányvonalát, és a parla- i ment költségvetési ellenőrzőbizottsága szintén igen kellemetlen perceket szerezhet a tagországok kormányainak. Persze eközben a bizottság arról sem feledkezik meg, hogy a parlamenti képviselők minősített többsége akár haza is küldheti tagjait.
Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor megállapítható, hogy az Európa Parlamentnek nagy lesz a befolyása a most alakuló unióra. Persze
szolutizmus uralkodóinak idején is, de így van ez ma is, a semmivel sem kevésbé korlátlanul uralkodó bürokrácia századában. Új irányba indul el az európai külpolitika is.
Az Európa Parlament képviselői képesek lesznek a kormányokat a népképviselet koncepciójának megfelelő külpolitika irányába szorítani. Ezt eddig a gyakorlatba is át tudták ültetni, mivel saját parlamenti képviselőikkel elhitették, hogy azok ezen úgysem tudnak változtatni. Valójában azonban fel kellene ismemi, hogy máris sok minden történt ezen a területen, és már csak a múltra érvényes az a kifogás, hogy mindenről a kormányok tehetnek. A maastrichti szerződés aláírása óta ez már nem így
van. Mostantól kezdve egyre inkább tudatosítani kel} magunkban, hogy az Európa Parlament igenis jelentősen beleszól a külpolitika alakításába.
Persze nagyon sok függ attól, hogy az Európai Közösségben valóban felül tudnak-e kerekedni a demokratikus erők, vagy pedig meghátrálnak a kormányok fenyegetései dől. A Közösségen belüli történések azért is rendkívül fontosak, mert változások várhatók Európa külpolitikai környezetében is. Az Egyesült Államokról éppen az utóbbi időben bizonyosodott be, hogy a jelenlegi vezetés mellett jelentős szerepvállalásra nem képes.
Ez a fejlemény annál veszélyesebb, mivel az Egyesült Államok ma már a világ egyetlen szuperhatalma. Ebből a szempontból figyelemre méltó Moszkva egyre növekvő imperializmusa is. A közelmúlt eseményei sajnos bebizonyították: legalábbis az orosz hadsereg és a politikai élet egyes résztvevői nemcsak a volt Szovjetunió területét akarják ismét hatalmuk alá vonni, hanem ezeken a határokon túlra is tekintgetnek. A Nyugat siralmas szereplése a volt Jugoszláviában jelentős biztatást adott az orosz imperialistáknak, s e tény jövőre nagy kihívást jelenthet az európai külpolitika alakítói számára.
Az ő erélyességüktől vagy éppen gyengeségüktől függ majd, hógy Európa békeövezet marad-e Kelet és Nyugat felé, vagy vége azon szép napoknak, amikor a sok millió európai a szovjet birodalom összeomlásának örült; és Európába saját gyengesége folytán visszatér az az idő, amikor komolyam aggódnunk kell a világ békéjének és szabadságának fennmaradásáért. Ma Európa sorsa még az európaiak kezében van. Az ő vállukon nyugszik a felelősség azért, hogy az 1989-90-es év csodálatos ígéretei megvalósulnak-e vagy e szép remények saját gyengeségünk miatt hiúsulnak meg.
A világ békéje tehát ma elsősorban a mi felelősségünk. Újra mi irányíthatjuk a világ sorsát. Ezt kellene szem előtt tartani főleg a karácsonyi napokban, amikor ismét hallhatjuk az angyalok énekét: „béke az emberiségnek”. Ezen évszázadban már túl sokat szenvedtünk két világháború és két állítólagos békeszerződés következtében. Képesek vagyunk igazi békét teremteni, hacsak készek lennénk a karácsonyi üzenetet végre valóra váltani.
Ez tőlünk függ, mindegyikünk felelős érte.
Az orosz fejlemények figyelmeztetőek
Az orosz választási eredmények Keleten és Nyugaton is valószínűleg mindenkit rákényszerítenck a külpolitikai célok és lehetőségek esetleges fe-lülbírálatára. Külügyminiszter úr és az ellenzéki pártok külpolitikai szakértői milyen átértékeléseket tartanának szükségesnek hazánk diplomáciai gyakorlatában? Elképzelhető-c, hogy egy potenciális külső veszély megjelenése konszenzusteremtő hatással lesz a hazai politikai erők között?
JESZENSZKY: Nem hiszem, hogy az orosz választások következtében szükség volna a politika átértékelésére Magyarországon. Úgy gondolom, hogy az orosz politikát, politikai erőket a magyar külpolitiku-soknak, politikai pártoknak módjuk volt az elmúlt években és évtizedekben megismerni. Függetlenül attól, hogy a választások konkrét eredményei sokakban meglepetést, sőt ijedelmet keltettek, nem tartanám szerencsésnek, ha ezek közvetlen hatását eltúloznánk. Másrészt azt hiszem, mindig is lehetett számolni azzal, hogy ilyen nézetek léteznek, megjelenhetnek, erősödhetnek és ezzel a magyar külpolitika számolt is.
Az orosz szavazások után, a hazai választási kampány beindulása előtt a Magyar Nemzet év végi külpolitikai eszmecserére hívta Jeszenszky Géza MDF-es külügyminisztert, Kovács Lászlót, a parlament külügyi bizottsága MSZP-s elnökét, Szájer Józsefet, a Fidesz és Szent-Iványi Istvánt, az SZDSZ vezető nemzetközi szakértőjét, akik szintén tagjai e bizottságnak. Lapunkat Avar János főmunkatárs és Lambert Gábor külpolitikai rovatvezető képviselte.
SZENT-IVÁNYI: Én sem kívánnám dramatizálni a helyzetet. Azt gondolom, hogy várható volt, ami Oroszországban történt. Közvetlen veszély megjelenésével nem kell számolnunk, hiszen a demokratikus erők mégiscsak többséget alkotnak, s nagyon erős elnöki hatalom jött létre Oroszországban, ami hatásos féket jelent. Rövid távon és belátható időn belül a veszély nem meghatározó. Természetesen Zsiri-novszkij nagyon rossz tendenciát képvisel, és erre föl kell figyelnünk. Nem is annyira nekünk, mint inkább a nyugat-európaiaknak. Látni kell
azt, hogy ha nincs együttes akarat az átalakulás terheinek az enyhítésére, akkor nagyon könnyen szélsőséges, demagóg erők kerülhetnek hatalomra vagy törhetnek előre, és ezek Oroszország esetében nemcsak az adott ország belső rendjét és demokráciáját sértik, hanem komoly nemzetközi fenyegetést is jelenthetnek. Ezt a figyelmeztető jelzést remélem, hogy értékelni fogják a NATO csúcstalálkozóján is.
Én azt hiszem, hogy itt a biztonságpolitikai kérdések legáltalánosabb vetületeiben fennáll a konszenzus. Ezen nem szükséges változtatni,
az sem kell, hogy hisztérikusan vagy pánikszerűen bármilyen erőfeszítést tegyünk az oroszországi választások hatására.
KOVÁCS: Nem hiszem, hogy az orosz külpolitika a következő egy-két évben megváltozna. Én inkább egy hosszú távú negatív tendenciát érzékelek, aminek hajtóereje a Szovjetunió széthullásával elvesztett világ-hatalmi pozíciók iránti nosztalgia, a visszanyerésükre irányuló törekvés. Viszont ha ez átértékelésre készteti a ’94 utáni magyar külpolitikát, akkor ez csak egyike lesz azoknak a kérdéseknek, amelyeket mérlegelni kell. Mert mérlegelni kell azt is, hogy az Egyesült Államok elfordul-e Európától vagy nem, milyen szerepet játszik majd a most már egyedüli szuperhatalom, Egyesült Államok á nemzetközi politikában. A nemzetközi feltételrendszer fontos eleme lesz a nyugati világ reagálásának iránya Közép-és Kelet-Európa integrációs törekvéseire, biztonsági igényeire. További fontos kérdés, hogy Oroszország vajon megpróbál-e újra a világpolitika második pólusává válni.
(Folytatás a 10. oldalon)
Illyés Gyula:
Ablakon kinézve
Ny alja-marja a rossz sarki lámpát az utcába kúszó alkonyat...
Küzd vele, de csak növeli lángját, lesz az ostrom mentül konokabb -
Ég a kis láng annál fényesebben, ahogy sűrűdik az éjszaka!
Oh, vénség-ostromolta szívekben pisla láng te, Isten fény-szava!
Karácsonyi számunkban
Avar János: Távol Moszkvától	2. oldal
Lambert Gábor: Karácsony Középen	3. oldal
Józsa György: Átalakult hagyományok	3. oldal
Nagy Iván György: Az áhítat és a mulatságok éjjele	3. oldal
Székely Gergely: Kárpátalján hálóznak	3. oldal
Tóth Gábor-Szényi Gábor: Exkluzív interjú Göncz Árpáddal 5. oldal
Pethő Tibor: Barakk és istálló	6. oldal
Borbándi Gyula: Az egymásra találás nehézségei	6. oldal
Kristóf Attila: Én nem tudom...	6. oldal
Pozsgáy Imre: Igazodás középre	7. oldal
Földes Péter: Hírünk a világban	7. oldal
Bácskai Tamás: Bűnba(n)kok	8. oldal
Horváth L. István: Interjú Márton Jánossal	8. oldal
Varga István: Beszélgetés Szabó Iván pénzügyminiszterrel 9. oldal
Avar János-Lambert Gábor: Kerekasztal a külpolitikáról 10. oldal
Antall József nem publikált beszéde Szendrei Lőrinc: Betlehemi órán
S. Tóth János: Beszélgetés Mezey Györggyel Zsolt Róbert: A képernyő ára Jolsvai András: Szeretve mind a kispadig Molnár László: Én mindig első akarok lenni! Árvay Sándor: Bajnokok szélcsendben '
Tóbiás Áron: Játék a történelemmel Marafkó László: A pad
11. oldal
11.	oldal
12.	oldal 12. oldal
12.	oldal
13.	oldal 13. oldal
16. oldal 16. oldal
Fricz Tamás: Megszilárdul-e a demokrácia Magyarországon? 17. oldal Csizmadia Ervin: Politikusok - és a független értelmiség 17. oldal
Boros István: Széttöredező élet Török Katalin: Legföljebb egy szép zöld gally...
Baróti Szabolcs: A kövek megmaradtak Halász Miklós: Megfenyegette a maffia Kormos Valéria: Pénz, amelynek nincs szaga?
Hajdú Éva: Rejtélyesen vándorló műtárgyak Kovács Judit: Á veremlakó Sárvári Márta: Nagymaros, a becsapott falu Sümegi Noémi: Macskához ne igazíts ágyat!
Javorniczky István: Hatalom és szabadság Fekete Judit: Hatezer új „tőkés”
Vereckei Zoltán: Lelkészek tábornoki helyen
Gergely László: Pick-íz a tőzsdén Molnár Pál: Besenyők falva Hevesben Varga Zsuzsa: A történelem kísérletezik velünk Osváth Sarolta: Charme-os asszonyok földje
Martin József: Interjú Raymond Barre-ral Blahó Miklós: A Nyugat nem fordított hátat a Keletnek Stier Gábor: Beszélgetés Adam Michnikkel Vida László: Tartsuk szárazon a puskaport Zsigovits Edit: Keservekkel születő Palesztina Kocsi Margit: A bölcsesség modellje?
Simon Ernő: A fehérek fátuma Pósa Tibor: Makaróniforradalom Tatár Imre: A pártruha bő is, szűk is Pietsch Lajos: Vereségre ítélt szélsőjobb
Devich Márton: Mihályfy Sándor az Ábel-filmről Nemeskürty István: Bohémek karácsonyestje Osztovits Ágnes: Csak jó ügyekre van pénz Bertha Bulcsu: Embermadár Csukás István: Szegények királya lettél Gyurkovics Tibor: Szép kis apa Vathy Zsuzsa: Karácsonyi barlangok Márai Sándor: Ami a naplóból kimaradt RulTy Péter: Végtelen mondat - a hazához Lőcsei Gabriella: Ruttkai Éva emlékei között Hanthy Kinga: A Szőnyi István-emlékév elé Kosztolányi Dezső: Az angyal
l£isss»f