﻿A türelem tartalékai
írta: Pethő Tibor
O" " tven éve, karácsonykor zárult be az ostrom acélgyűrűje Budapest körül. A frontok átlal szétszabdalt kerületek között a telefonvonalak néhány napig még működtek, még folyt a víz, égett a villany, aztán december vége felé ráborult a városra a hadműveletek szörnyűsége. Nyugaton javában tartott a németek ar-dennes-i utolsó offenzívája. Az ötven-napos ostrom különös módon kifejlesztette az emberekben a túlélés képességét, a lélek mélyéről olyan tulajdonságok törtek a felszínre a szorongattatás és az állandó életveszély feszültségében, amelyeknek létezéséről magunk sem tudtunk. A megfontolt bátorság, a találékonyság, az öntevékeny tettre-készség, a pinceközösségek összefogása, a külcsönös segítés belső kényszere. Érlelődött, sűrűsödött az a lelkierő, ami aztán az ötven nap után létrehozta az újjáépítés roppant lendületét. Rendhagyó volt ez, mintha a Nap nyugaton kelt volna fel. Az óvóhelyi sötétség után a vakító fényben hunyorgó szemek füstölgő romokat láttak mindenütt. Érthető lett volna a csüggedés, a reménytelenség. E helyett a város felegyenesedett és talpra állt.
Nem volt még központi vezetés, senki sem adott utasításokat, a munka szinte észrevétlenül és magától szerveződött. Az emberek nem várlak a kormányra, amely egyébként is Debrecenben székelt, a pártokra, hiszen azt sem tudták, milyen politikai pártok léteznek. Az élniakarás elszántsága, a rombadőlt otthon újjáépítésének parancsa mozgatta az egyéneket és a véletlenül szerveződő csoportokat. A felkelt és önmagát irányító nép csak egy évtized múltán 1956-ban emelkedett még ennél is magasabbra. Mind a két alkalommal abban a hitben éltünk, hogy sorsunkat a saját erőnk megfeszítésével jobbra fordíthatjuk. Nem így történt.
Immár öt éve, hogy leomlott a berlini fal és a prágai bársonyos forradalom után kirobbant a bukaresti véres államcsíny. Az 1989-es év alapjaiban rengette meg a szovjet birodalmat, amely több belső földcsuszamlás után összeomlott s maga alá temette a létező szocializmust. A korszakfordító eseményeknek, mint a magyar 56, a berlini fal ledöntése, vagy a Szovjetunió szétesése, nem volt látható irányítója.
Nem a fél évszázaddal ezelőtti ágyudörgéses karácsony nyomasztó emlékeit akarjuk felidézni, hanem sokkal inkább foglalkoztat bennünket az a kérdés, hogy az 1989-es, tehát csak öt évvel korábbi karácsony örömteljes hangulatát, szerteáradó reménységét miképp váltotta fel a mai levertség, bizonytalanság, az ünnep fényei mögött sötétlő homály. S ez a lélektani állapot nem kizárólagos magyar sajátosság, hanem találkozunk ezzel a fejlett és jóléti Európában éppúgy, mint az Egyesült
Szőnyi Gyula rajza
Államokban. A Time egyenesen a francia kifejezést használja, a malaise-t, ami a rossz közérzetből fakadó nyugtalanságot jelenti, egyben célozva arra is, hogy jellemzése érvényes az euró-at-lanti térség egészére.
Ha az imént arra utaltam, hogy a korszakfordító változásokat leggyakrabban a népek maguk csinálják, mindenféle központi irányítás nélkül, ma éppen a vezetés színvonalának alacsony volta vagy éppen hiánya kelt növekvő ki-
ábrándulást az emberekben, akik egyre kevésbé értik a világot, a XXI. század küszöbén. Az emberek úgy érzik, mintha az eseményeket nem a választott vezetők irányítanák, hanem - ismét az amerikai hetilapot idézve - a „rendszer-megrázkódtatások” vagy a merő véletlen váratlan fordulatai.
Nálunk a májusi választásokon túlnyomó parlamenti többséget szerzett szocialisták és a velük szövetkezett liberálisok jelentős változásokat, rendteremtést ígértek a gazdaságban, kultúrában, a társadalom életének minden területén. Most, karácsonykor azt kell tapasztalnunk, hogy a programból még semmi sem került igazán a megvalósulás útjára, s az eddig is a legtöbb teher alatt roskado-zóktól, a nyugdíjasoktól, a bérből és fizetésből élőktől, a gyermekes családoktól várnak újabb áldozatokat. A türelem tartalékai még nem emésztődtek fel, az önkormányzati választások ha elmozdulást mutatnak is, elfordulást nem. Mintha a választók önmaguk előtt is szégyellnék, hogy ilyen rövid idő alatt ilyen következetlenséget tanúsítsanak. De mindenképpen ízlésük ellen való az alkotmány-sértések, ha úgy tetszik módosítások, a leváltások, személyi változások sora, a Nemzeti Bank és a bírói testület függetlenségének figyelmen kívül hagyása. A közéletben minduntalan íósszillatú ügyek, visszaélésekre utaló összefonódások, a magyar pszeu-dotőke fosztogató húzásai bukkannak a felszínre. A hatalomba juttatott kormánytól a választók azt várják, hogy végre kormányozzon a demokratikus jogállami elveknek megfelelően az ország és a nemzet érdekében. És ne a koalíciós partnerek civakodásaival legyen tele a nyomtatott és az elektronikus sajtó.
Ötven évvel ezelőtt azt hittük, hogy nem is lesz ostrom s a város néhány napon belül gazdát cserél. Öt évvel ezelőtt az átmenetet, a rendszer-változást, az európai felzárkózást véltük jóval rövidebbnek. Ma a karácsonyi reménykedés pillanataiban nem várunk varázslatot. Legfeljebb szeretnénk hinni Horatius derűlátásában: „Non venit ante suos prudentia nobilis annos” - „Kell néhány év, amíg mienk lesz a csodás bölcsesség.”
Európa kapui felé, félúton
Karácsonyi beszélgetés Horn Gyula kormányfővel
Párizsi látogatása után és bonni eszmecseréi előtt fogadott Horn Gyula miniszterelnök a parlamentben. A szoba berendezése a kormányváltás óta mindössze annyit változott, hogy új szék áll az íróasztal mögött. A kormányfő csak egy pohár ásványvizet kért, minket kávéval kínált. Frissen, mindenféle protokolláris gesztus nélkül kísért a fotelhez. A interjúhoz nem készítettünk vázlatot, semmiféle előzetes témaegyeztetéshez nem ragaszkodott. Úgy ültünk le a dohányzóasztalhoz, mintha egy félbeszakadt beszélgetést folytatnánk. A közel másfél óra alatt egyszer sem emelte meg a hangját, ám többször - különösen, amikor nemtetszését hangsúlyozta > -, szavaiból kicsengett a metsző irónia. Ilyenkor összehúzta a szemét, mint aki valamit hirtelen célba vett Minden válasza végén maradt egy apró szünet, jelezvén: amíg van kérdés, ő válaszol.
-	Az idei karácsony előtt a szokásosnál is aggodalmasabban nézegetik az emberek a pénztárcájukat. Miniszterelnök úr, ha az ország kasszáját vizsgálja, milyen karácsonyi leltárt tud készíteni?
-	Én annak mindenképpen örülök, hogy a jóslatokkal ellentétben a termelés megindult. Várhatóan 3,5 százalék körül fog alakulni a bruttó nemzeti terméknövekedés. Élénkültek a beruházások, a gazdasági tevékenység stagnálása megszűnt, ugyanakkor a legnagyobb kihívást jelenti számunkra, hogy mindez a gazdaságnak túlfűtött állapotában következett be. A legfőbb pénzügyi mutatók nem javultak. Gondolok mindenekelőtt a fizetési mérleg alakulására. Lehet, hogy ebben a mostani kormány is ludas, miközben a terhek döntő többsége az örökségből származik... anélkül, hogy én mutogatni akarnék az előző kormányra. Rendkívül fontos, hogy az ország fizetőképességének, hitelképességének megőrzése szempontjából nincs olyan nemzetközi pénzintézet, sőt külföldi kormány, amely ne igényelné a pénzügyi helyzet megszilárdítását. Tehát nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi elvárás is erős. A kettő között nem könnyű megtalálni a helyes utat.
-	Békési László brüsszeli látogatása
azt igazolta, hogy nem egyszerű a külhoni útvesztőkben sem eligazodni. A nagy reménnyel várt kétmilliárd ECU nélkül tért haza a pénzügyminiszter. Ez a fiaskó mennyire befolyásolhatja megítélésünket és távolabbi esélyeinket a nemzetközi pénzvilágban?
- Először is, nem dőlt még el véglegesen a kétmilliárd ECU sorsa. Lehet, hogy nem ennyi lesz, lehet, hogy nem az Európai Uniótól fogjuk azt beszerezni, hanem "kétoldalú megállapodások révén. Ennek érdekében jómagam is keményen dolgozom. Tudniil-
lik, ez nem a hitelek törlesztésére, a pénzügyi egyensúly helyreállítására, hanem a szerkezetátalakítás céljaira szolgál. Ezen belül "az infrastruktúra fejlesztése a cél. Igaz’ugyan, hogy Magyarország infrastruktúrája viszonylag a legfejletebb a térségben, de még további óriási beruházásokra van szükségünk. Márpedig erre hazai források nem állnak rendelkezésre.
- A gazdaságélénkítésnek másik nagy eszköze a privatizáció. Azzal fogadott, hogy sok minden dühíti, ami a privatizáció területén zajlik.
-	így van. Elég sok bejelentés érkezik hozzám. Nekem kötelességem ezeket kivizsgáltatni. Ilyen bejelentést kaptam, mind a HungarHotels privatizációját, mind pedig a Hírlapkiadó tervezett értékesítését illetően.
-	Ha gyanús fejleményeket észlelt, vagy sejtett, akkor hamarabb is közbenyúlhatott volna. Az, hogy a Hungar-Hotelsnél éppen az üzlet megkötését követő napon szólt közbe, nem rettentheti el az üzletembereket, a más ügyekben szerződésre váró befektetőket?
-	Tisztázzunk valamit: nem az üzlet megkötése, hanem az ajánlat elfogadása után léptem közbe. Ez nagy különbség. Tudniillik, december 23-án ad végleges választ a befektető. Mire ez a beszélgetés megjelenik, az ügy lefutott. Ettől függetlenül az ésszerűségi szempontok mindig érvényesek. Például, hogy miért kell egy csoportban mind a tizennégy szállodát felkínálni? A lényeg, és ezt általános érvénnyel állítom, hogy senki sem akar megakadályozni gyors privatizációs folyamatokat. De tekintettel arra, hogy a privatizáció hosszú, ha nem örök érvénnyel határozza meg az értékesítés alá eső vállalatok sorsát, nagyon gondos mérlegelésre van szükség.
(Folytatás a 3. oldalon)
Illyés Gyula
Tébolyult fogaskerekek...
Tébolyult fogaskerekek üzeme, őszi szél!
Magközepében didereg, retteg a tél!
SS
Örült januári idő, jeges, havas
szívében kész vagy már előtörni, tavasz!
• •
ünnepi számunkban
Lambert Gábor: Mit ígér az új esztendő?	2. oldal
Kurcz Béla: Mi lesz veled Magyarország?	5. oldal
Csontos János: Hegyi beszéd	6. oldal
Kristóf Attila: Én nem tudom...	6. oldal
Pokol Béla: Szellemi „pénzhamisítók” országlása	6. oldal
Tamás István: Aranyködben úszó esztendőink	7. oldal
Debreczeni József: A kutyák dala	7. oldal
Faggyas Sándor: Fizessünk vagy ne fizessünk?	8. oldal
Osváth Sarolta: Végezhettünk volna kevesebbet is 9. oldal Gergely László: Komik, tatárok, kincskereső magyarok 9. oldal Kun Miklós: Egy Nobel-díjas rendőrségi dossziéja 10. oldal Tőkéczki László: A politikai elit és a populizmüs 11. oldal Csizmadia Ervin: Titok és tabu	11. oldal
Árvay Sándor: Útlevél kell a gyertyagyújtáshoz	12. oldal
Erdei Tamás: Elsiratás nélkül nincs újrakezdés	12. oldal
Zsolt Róbert: A győzelem tudománya	12. oldal
Molnár László: A kivívott rangot meg kell őrizni 13. oldal S. Tóth János: Elvesztettük a profik bizalmát	13. oldal
Tatár Imre: Csak egy éjszakára...	16. oldal
Bethlenfalvy Gábor: Lesznek népszerűtlen intézkedések 17. oldal Marafkó László: A város borzongása	17. oldal
Cseke Hajnalka: Holdbéli táj - gyermekmosollyal	18. oldal
Élő Anita: Férjek játékai	18. oldal
Kormos Valéria: A piaci siker vékony ösvényén	19. oldal
Kovács Judit: Kitörés Nemszabadból	19. oldal
Sárvári Márta: Harc az angyalért	20. oldal
Sümegi Noémi: A Nagykörút felett az ég	20. oldal
Török Katalin: Az önbizalom újrafelfedezése	20. oldal
Boros István: A hegygerincről merre vezet az út? 21. oldal Javorniczky István: Politikai botránydramaturgia 21. oldal Varga Zsuzsa: Szabad-e szegénynek lenni?	22. oldal
Bácskai Tamás: Előbb vágnak, aztán mérnek	22. oldal
Németh Miklós: Karácsonyok Monokon	23. oldal
Földes Péter: Törtfényű ragyogás	23. oldal
Józsa György: Nagyapák és unokáik	24. oldal
Kocsi Margit: Maffía-intemacionálé	24. oldal
Martin József: (Hátra)arccal a végeknek	24. oldal
Pósa Tibor: Ec, pec bejöhetsz...	24. oldd
Blahíj Miklós: Hajléktalanok között Washingtonban 25. oldal Vida László: Orosz túlélési stratégiák	25. oldal
Pietsch Lajos - Stier Gábor: A berlini fal	26. oldal
Zsigovits Edit: A „vikingek” őrzik álmaikat	26. oldal
Simon Ernő: A kert végébe költözött az országhatár 27. oldal Nagy Iván Zsolt: Az eltűnt forradalom nyomában 27. oldal Ferch Magda: Egy szegény ördög, meg a csillagok 28. oldal Hankó Ildikó: A szürkeállomány csodája	28. oldal
László Dóra: A katakombától a Keresztény Múzeumig 28. oldal Bertha Bulcsu: A herceg	29. oldal
Kótai József: A Magyar Nemzet galériája	29. oldal
Gyurkovics Zibor: Hej, te bunkócska	29. oldal
Szabó Magda: Kirje, kirje, kisdedecske	29. oldal
Devich Márton: Az angyalok operát is énekelnek	30. oldal
Hanthy Kinga: Egy fejjel magasabb gyerekek	30. oldal
Tóbiás Áron: A „ceglédi százak” Kossuthnál	30. oldal
Lőcsei Gabriella: A szülői ház és a Balaton fényessége 31. oldal Szakonyi Károly: Régi tél	31. oldal
Osztovits Ágnes: „Szenvedjétek el egymást szeretetben” 31. oldal Baróti Szabolcs: Ima az irgaloméit	32. oldal
ÖN ÉS...mellékletünkből Fekete Judit: Ajándékok államelnököknek Hajdú Éva: A világ leghosszabb karácsonya