﻿'«•II?
-a )
1 it
?!e<
«A#
ot>
t. i.i
<’/ i«|
vuki
‘¿ffit,t
ctn #■
•.(tg*
jnuJS
g tvter-
/M * .¡ni ki-
sifdio-
< tidfr -tklf* ■aijil
bta
tjfa visz I*
lk-«>
I
,/vtf
,100.
Vili*
aki
is. A
voll
yilfO* I /
itá
is ki* M'Zi „cg* „.her
g, * I (Of ,¿1» ix'Ki
V.
• •
Összeállításunk a 8-11. oldalon
Tőkeimport: magyar sikersztori
1óidul
Nincs hatalmi harc a KDNP-ben
I5. öli I al
Ára: 25 Ft On és... melléklettel
ALAPÍTOTTA: PETIK) SÁNDOR
SZOMBAT, 1995. október 21. IMII. évfolyam. 21» rzá.n
Fénytörések
✓
Irta: Litván György
Egy történelmi esemény fénye, optikája csak részijén függ az eredeti fényforrás erejétől és tisztaságától. A látványt, akárcsak a csillagokét, a légköri viszonyok is befolyásolják.
1956 emléke és öröksége körül négy évtized alatt oly gyakran változtak a „légköri viszonyok”, hogy a külső szemlélők nem csekély része, s kivált a fíatalabhja ma már türelmét vagy kellvét vesztette, és sok esetben lemondott a látszólag reménytelenül összegnhancolódott ügy megértéséről.
Pedig ez az „ügy” eredetileg korántsem látszott bonyolultnak. 1956-ban még mindenki tudta, véleményétől függetlenül, hogy miről van szó: egy kis nép megelégelte az erőszakos „boldogítást”, s a világot bámulatba ejtő elszánással napok alatt lerázta magáról az állig felfegyverzett, de elbizonytalanodott hatalmat. Az e mögött álló nagyhatalom viszont, az egész birodalom megrendülésétől tartva, óriási haderejével legázolta az éppen szabaddá és függetlenné vált nemzetet, majd véres megtorlással büntette merészségéért.
A képlet oly egyszerű és áttetsző volt, hogy Kádárnak és rendszerének több évi erőfeszítésébe, megfélemlítést és megvesztegetést ügyesen és hatásosan vegyítő manipulációjába került, amíg sikerült az egyszer már ismert tényeket elhomályosítani a hazai és nemzetközi közvélemény nagyrészében. Amit a szovjet intervenció után, a tragikus novemberi napokban éppúgy nem tudtunk elképzelni, mint az 1849-ben levert szabadságharc magyarjai Világos után, a „fénytörés” mégis bekövetkezett: a nyomás alatt a törhetetlennek látszó nemzeti egység megbomlott, a tehetetlenség keserű érzése kihívta védekező reflexként az elfojtást, s a forradalom életre szóló élményében részesült nemzedék már nem adta át gyermekeinek ezt az örökséget, nehogy ezzel megnehezítse azok életét, veszélyeztesse pályáját.
Kérdés, jót telt-e vele? Ez a fiatalabb nemzedék 1989-ben, amikor feltárultak a sírok s velük a mélyre temetett történelmi és családi titkok, szemrehányást tett szüleinek ezért a kíméletért, és mohón nekilátott, hogy a tömegesen „ponyvára dobott” visszaemlékezések és dokumentumközlések fel-habzsolása révén bepótolja hiányzó történelmi ismereteit. 1956 óta 1989 volt az első és utolsó alkalom, amikor az aktív résztvevők, illetve emlékezők köre és a „nézők”, azaz olvasók és érdeklődők szélesebb rétege között megvolt a közösség, működött a kommunikáció. Alig egy-másfél év leforgása alatt azután - főként 56 pártpolitikai kihasználásának, politikai bunkóként való
felhasználásának és a sokszorozódó veteránszervezetek lármás handabandá-zásának köszönhetően - ez az azonosulás megszűnt, növekvő érdektelenség és szélesedő szakadék támadt a helyén.
Az 1989 -es nemzeti egység felbomlása, a jobb-és szélsőjobboldali ’56-os mozgalmak fellépése nyitotta rá a szemünket a kilencvenes évek elején arra a — történelmi okokból — sokáig elfeledett vagy elhomályosult tényre, hogy a forradalom együtt vagy egymás mellett harcoló erői nagyon különbözőek voltak, s hosszabb távon talán nem is tudlak volna békésen megférni egymással.
Nagy Imre 1956-os kormányaiban — még az utolsó, november 3-i koalíciós kabinetben is — lényegében csak a forradalom „balszárnya” volt képviselve: a miniszterelnököt követő volt kommunista reformerek, a szociáldemokraták, a Tildy Zoltán és Kovács Béla vezette Kisgazdapárt s a Bibó István, valamint Farkas Ferenc által reprezentált Petőfi Párt (a volt Nemzeti Parasztpárt). Ez az 1945—47-es négypárti koalíció feltámasztását jelentette, s valóban, ez a politikai tábor pontosan idáig akart visszamenni — természetesen kihagyva ebből a háború utáni szovjet ellenőrzést és gyámkodást. A magyar forradalom ebben a felfogásban ún. korrekciós forradalom volt, azzal a feladattal, hogy visszacsinálja az 1947 utáni sztálinista diktatúra következményeit, s egyben szélesebb alapra helyezze s kibontakoztassa a demokráciát. A jelek szerint ezt támogatta a munkástanácsok többsége s a fegyveres csoportok egy (valószínűleg kisebb) része is.
Létezett és kibontakozóban volt azonban egy -másik, nemzeti-konzervatív és határozottan jobboldali tábor is, amely a bosszú fogságból szabadult Mindszenty bíborosra függesztette szemét, s vele együtt az 1945 előtti „történelmi” kontinuitás helyreállítását kívánta. Bizalmatlan volt minden volt kommunistával, így Nagy Imrével és kormányával szemben is, akiket Mindszenty rádiószózatában „a bukott rendszer örököseinek” nevezett. A keresztény pártok mellett c tábor erejét számos fegyveres csoport és nemzeti bizottság is gyarapította.
A november 4-én beözönlő szovjet tankhadosztályok brutális erővel vágták el a másként biztosan bekövetkező politikai differenciálódásnak még a lehetőségét is. Ez a folyamat csak mintegy 35 éves késéssel, 1990-91-ben ment végbe. Az ’56-os „jobb-szárny” ekkor jelentkezett a maga - jogos - forradalmi örökségéért, ám szélsőséges elemeiben és megnyilvánulásaiban mindjárt az egész örökségre igényt
tartott. így keletkeztek az egymást nem kiegészítő, hanem egymással feleselő, egymást kizáró ’56-képek és ábrázolások, ami végül teljes zűrzavarhoz, a hamisítások és hazugságok elszabadulásához vezetett.
A jobbszélen 1956 jelszava vaskosan antidemokratikus törekvések inspirációjává válik, ami a valóságos ’56-tól, e hatalmas demokratikus megmozdulástól természetesen távol állt. Az önbíráskodások, lincselések ismert, tragikus eseteit minden felelős csoport és tényező s a közvélemény túlnyomó része elítélte és megbélyegezte.
A másik oldalon, éppen az ilyen kilengésekre hivatkozva, mind gyakrabban „elmaszatol-ják” a történések lényegét. „Polgárháborúról” beszélnek, holott a barikádnak — magyar társadalmilag -csak egy oldalán harcoltak, a másikra szovjet páncélosokat invitáltak maguk helyett azon kevesek, akiket csak a gyávaság vagy a megrendiiltség tartott vissza onnan. Gyakran hallunk a hatalmi „provokációnak” való ostoba beugrásról, az eleve reménytelen helyzetben való hiábavaló és értelmetlen hősködésről is. Egy előadás után egészen fiatal hallgató kérdezte meg: miért kell olyan eseménnyel ennyit foglalkozni, ahol a forradalmárok 15-16 éves gyerekeket kergettek a géppuskák elé, a biztos halálba?!
Meg kell mondani: a legfelső szovjet vezetők akkori tárgyalásairól és belső vitáiról legújabban megismert dokumentumok beszédesen cáfolják mind a szovjet „provokációról” szóló hiedelmeket, mind a magyar felszabadulási kísérlet eleve megírt és beprogramozott kudarcát valló nézeteket. Kiderült, hogy a szovjet vezetés, miként ezt annak idején is sejtettük, eleinte bizonytalan és megosztott volt, s csak akkor szánta el magát - igaz, akkor könyörtelenül - a cselekvésre, amikor meggyőződött róla, hogy Nagy Imre, a magyar kormányzat és az egész ország végképp kicsúszik a kezéből, a hatalmából. Jó néhány hazai és nemzetközi tényezőnek kellett kedvezőtlenül alakulnia és össze-geződnie, mielőtt a magyar forradalom sorsa megpecsételődött.
Harminckilenc év alatt sok és sokféle fénytörésben láttuk már századunk e nemzetközileg is kiemelkedő jelentőségű magyar eseményét. A távlat, a gondolkodás és a történelmi kutatás, de néha még a politikai viták révén is mindig új meg újabb vonásait, arculatát ismerjük nieg. Tartozunk azzal magunknak, s nemcsak utókorunknak, de a jelenben élő fiatalabb nemzedékeknek, s a gyakran még több érdeklődést mutató külföldnek is, hogy a magyar ’56* képe ne a torzulás és elkorcsosulás, hanem a kiteljesedés irányában alaktdjon.
A Parlament előtt 1956. október 23-án
(MTI-fotó)
Horn Gyula belgrádi tárgyalásai
Budapest a legfőbb híd Európához
( Munkatársunktól) BELGRÁD - A tartós rendezés és béke Boszniában szorosan összefügg Kelet-Szlavónia reintegrálásával Horvátországba - fejtette ki jugoszláv tárgyalópartnereinek pénteken Belgrádban Horn Gyula miniszterelnök. Mint meghívójával, Radoje Kontics szövetségi kormányfővel folytatott megbeszélései után tartott közös sajtótájékoztatójukon elhangzott, Jugoszlávia ezt Okvetlenül békés
úton kívánja megoldani, s elutasít mindenfajta katonai megoldást. A magyar újságírókat tájékoztatva Horn Gyula elmondta, ismertette Milosevics szerb elnöknek szerdai zágrábi megbeszéléseit, azon belül is Tudjman horvát államfő kijelentését, miszerint amennyiben november 30-ig nem sikerül tárgyalásos úton rendezni Kelet-Szlavónia ügyét, akkor Horvátország más eszközökhöz folyamodik.
(Folytatás a 3. oldalon)
Formába öntötték
/
a médiatörvény tervezetét
Hatpárti megállapodás
(Munkatársunktól)
Tegnap, egyhónapos tárgyalássorozat után hatpárti megállapodás született a kulturális albizottságban a médiatörvény tervezetéről, miután az utolsó vitás kérdésben is egyezségre jutottak. Az albizottság tagjai ezután felkérik a kormányt:	átdolgozásra vonja
vissza a parlamentnek korábban benyújtott médiatörvény-javaslatát, s kodifikálja a mostani megállapodásban foglaltakat. Az albizottság kezdeménye-
zi, hogy a kormány legkésőbb a november 9-ei ülésén tárgyalja meg az átdolgozott törvényjavaslatot és azt nyújtsa be az Országgyűlésnek, hogy a javaslat általános vitája a november 13-ai héten folytatódhasson, s a média-törvény még az idén megszülethessen. Megállapodás született arról, hogy a jelenleg állami tulajdonként működő közszolgálati televízió illetve rádió a törvény hatálybalépését követően köz-alapítványi tulajdonba kerül.
(Folytatás az 5. oldalon)
Kezdődhet az utódkeresés
Benyújtotta lemondását a NATO főtitkára
(Tudósítónktól)
PÁRIZS - Pénteken hivatalosan benyújtotta lemondását NATO-főtitkári tisztségéről Willy Claes. A politikus azért kényszerült távozásra a szövetség éléről, mert mentelmi jogát a brüsszeli parlament felfüggesztette és korrupció alapos gyanúja miatt vádat emel ellene a belga legfelső bíróság.
Alig több mint egy évvel azt követően, hogy Willy Claes belga politikus nevezték ki a NATO főtitkárává, az észak-atlanti szövetség vezetője távozni kényszerült posztjáról.	*
(Folytatás a 3. oldalon)
Bokros Lajos a csőd elkerüléséről
Egyensúlyon alapuló növekedés várható
Bokros Lájos szerint a jelenlegi gazdaságpolitikának nincs semmilyen alternatívája: ez ugyanis - mint mondta -nem baloldali és nem jobboldali, nem szocialista, nem liberális, és nem keresztény, hanem reális gazdaságpolitika; az egyetlen, amit követhetünk, ha el akarjuk kerülni a csődöt. A pénzügyminiszter erről -mint az MTI hírül adta - pénteken beszélt Debrecenben, a városházán rendezett gazdaság-politikai fórumon.
A pénzügyminiszter véleménye szerint fejlődésünk egyetlen záloga az egyensúly és a növekedés kombinációja. Bokros Lajos hamisnak nevezte azt a kérdésfelvetést, hogy miért nem a növekedésre kon-
centrál a gazdaságpolitika az egyensúly megteremtése helyett? Kijelentette: a gazdasági növekedés csak pénzügyi egyensúlyra épülhet, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a mostani kemény, fájdalmas, a takarékosságra épülő stabilizációs gazdaságpolitikát minden körülmények között folytatni kell és folytatni érdemes.
Bokros szerint Magyarországon most van először esély úgy helyreállítani az egyensúlyt, hogy az egyúttal ne döntse súlyos recesszióba az országot. Ehhez továbbra is szigorú pénzpolitikára, fiskális, megszorító költségvetési politikára és kemény bérpolitikára van szükség.
(Folytatás a 12. oldalon)
MSZOSZ-j avaslat húszszázalékos béremelésre
(Munkatársunktól)
Jövőre 20 százalékos béremelést javasol az MSZOSZ figyelembe véve, hogy várhatóan a fogyasztói árak is 20 százalékkal emelkednek. A szakszervezeti szövetség erről kíván megállapodni a kormánnyal és a munkaadókkal az árakról és a bérekről kötendő egyezmény keretében.
Az MSZOSZ folyamatosan tárgyal a pénzügyi kormányzattal az ár-bér megállapodásról - tudtuk meg a tegnapi sajtóbeszélgetésen Vörös Pétertől, az MSZOSZ tárgyalócsoportjának vezetőjétől.
(Folytatás a 6. oldalon)
Magyar Nemzet
#s> ,
■

Jjtl

T! i
Hl
M
ti
irtíH*!
\m
m
i
jUl
If
m
I m