DR. HORVÁTH JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársak! Köztudott, hogy a keleti országrészben a munkanélküliségi helyzet az országos átlagnál lényegesen rosszabb. A KSH adatai szerint a munkanélküliségi ráta hazánkban 10 százalék körül mozog, míg ezen keleti országrészben ez az érték lényegesen magasabb, nemegyszer eléri a 20 százalékot, sőt, ha kelet felé távolodunk, igaz, kuriózumképpen, de akár a 40 százalékot is elérheti egyes kisebb falvakban, községekben. Ahogy mondani szokták: a baj nem jár egyedül. E térségekben a munkanélküliek zöme évek óta nem jut munkához, jelentős részük már minden ellátásból kikopott. További gond, hogy a munkanélküli családokban a munkanélküli nem egyke. A családnak minden tagja az, vagy legalábbis valamilyen formájú ellátásra, támogatásra szorul. Ennek a súlyos helyzetnek nyilván számos oka van. Ezen okok között bizonyára nem jelentéktelen, hogy a tartósan munkanélküliek számottevő része - mondhatnám zöme - alacsony iskolázottságú, képzettség nélküli, csupán fizikai erejét áruba bocsátó munkaerő; és ami még nagyobb baj, hogy ez így megy évtizedek óta. Éppen ezért e családok gyermekeiből a motiváció is hiányzik a továbbtanulásra, valamilyen szakma elsajátítására. Arról nem is szólva, hogy a szegénység, hellyel-közzel a nyomor pedig arra készteti a nélkülözőket, hogy fiataljaikat minél hamarabb valamilyen munka, keresetforrás után küldjék. Vagyis ezek a családok számos okból kifolyólag nem képesek a kor modern elvárásaihoz alkalmazkodni, és életük során újratermelik - nem egyszer bővített újratermeléssel - mindazokat a problémákat (Az elnök csengője megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amelyek már ma sem igazán kezelhetők. Kérdésem tehát, hogy távlatokban gondolkodva a kormány elég hatékonynak érzi-e a jelenlegi gyakorlatot e problémakör ígéretes kezelésére. Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)