ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ I/280.. interpelláció DR. KOVÁCS PÁL népjóléti miniszterhez az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény módosításának tárgyában Tisztelt Miniszter Úr! MInt az elme-, kedély- és szenvedélybetegek érdekében fáradözó orvos, aki részt vett a magyarországi elmeosztályok börtönszerű, zárt rendszerének megszűntetésében, az irodalomból jól ismert Aranyketrec és Kakukfészek elborzasztó gyakorlatából a beteg emberi méltóságát figyelembe vevő kezelési módok és célok megvalósításában örömmel és nagyrabecsüléssel fogadtam azt a tényt, hogy a kormány beterjesztette az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény módosításának javaslatát. Kétségtelenül szépséghibája a beterjesztésnek, hogy a büntetőeljárásról szóló törvénymódosítások csomagjában került a Ház elé, s nem is a Népjóléti Minisztérium gondozásában. Pedig az orvos-beteg viszony egyik legérzékenyebb területét kívánja szabályozni: a betegségbelátásban korlátozott, vagy magát gyógyításra szorulónak nem megélő paciens kórházba való beutalását. Ebben a vonatokozásban a pszichiátriai gyógykezelésbe vételnek három eljárási módja van a törvénymódosító javaslat 35. §-a értelmében. Mégpedig: történhet a beteg kérelmére, sürgős szüksége esetén orvosi közvetlen beutalással, s a bíróság kötelező intézeti gyógykezelést előíró határozata alapján. Az első és a harmadik eljárást érzem olyannak, mely nem megfelelően szabályozott a javaslatban. A 35. § (3) bekezdése önmagának mond ellent, amikor azt kívánja meg, hogy az elmeműködés zavarában szenvedő személy kérelmezze saját beutalását. Nem érthető, hogy miért szükséges feltétel a saját kérelemre történő beutaláshoz az elmezavar ténye. A második betegbeutalási módszer, a b-variáns, vagyis a bírósági elrendelés esetében fenntartásaim vannak az eljárás működőképességét illetően. Adva van az orvos, aki kórházi kezelésre szoruló betegét bíróhoz utalja be, hogy az hozzon határozatot az intézeti gyógykezelés szükségességéről. Ehhez a betegnek fel kell vennie a kapcsolatot a bírósággal, ott nyilván elmeorvos szakértőhöz irányítják, hiszen másképp hogyan lehetséges eldönteni a kórházi kezelésre szorultságot. Mindez gyorsan működő bírósági kapacitást, és igen fegyelmezett, indulatmentes beteget feltételez - aki, ha ilyen, talán járóbetegként is kezelhető. Kérdésen: Hogyan látja Miniszter Ur, működőképes lesz ez a betegek érdekében tervezett, de jóelőre diszfunkcionálisnak tünő javaslat? DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF) Budapest, 1994. november 9. Eleje Honlap