DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! A címűl választott szavak Barabás Lajosné, született Jászai Vilma gelénesi lakos hozzám írott leveléből, melyben azt írja meg, mennyi szenvedést okozott neki és családjának, hogy édesapját 1944 őszén malenkij robotra vitték, ahonnan sohasem jött vissza. Jól ismert - én is jól emlékszem -, milyen rettegéssel, félelemtől és rémülettől eltelve várta a magyar lakosság döntő többsége 1944 őszén a szovjet csapatokat. Nem csoda. A Vörös Hadsereg utóbb felszabadulássá átfestett előnyomulása az első pillanattól könnyeket fakasztott, és megpróbáltatások sorozatát jelentette. Különösen is kegyetlen, kirívó eset volt, hogy a beregi falvak és néhány szatmári község férfilakosságát úgynevezett malenkij robotra hurcolták, amivel nemcsak a deportáltakra zúdítottak mérhetetlen szenvedést, hanem a kenyérkereső, családfő nélkül otthon maradottakra is. Hadd idézzem erre nézve Penke Gyuláné szintén gelénesi lakos ugyancsak hozzám írott levelének sorait. Idézet: "Édesapámat 1944 december 1-jén vitték el munkára. Sajnos soha nem jött haza. Itt maradtunk árván. Heten voltunk testvérek, én voltam a legidősebb, én dolgoztam, hogy éhen ne haljon a család." Eddig az idézet. Érthető, hogy az elszenvedett borzalmakért a panaszosok most jóvátételt kérnek. Kérdezem tehát miniszter úrtól, mit óhajt érdekükben tenni? Várom válaszát. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiból.)