ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ1 I/701.. INTERPELLÁCIÓ Dr. Lotz Károly közlekedési miniszterhez Az állami szerepvállalás szükségessége és indokoltsága a székesfehérvári vízellátás költségeinek viselésében A Székesfehérvár területén rétegvizekből beszerezhető vízmennyiség nem elégséges a város ivóvíz igényeinek kielégítésére. Ezért már az 50-es évektől megkezdődött a várostól északra néhány kilométer távolságbn már elérhető bakonyi karsztvíz felhasználása a város vízellátására, amit a bányászat ekkor még nem befolyásolt. A 70-es évek elejétől a Székesfehérvártól mintegy 12 km-re Kincsesbánya- Fehérvárcsurgó térségében működő bauxitbánya - a nagy mélységben levő bauxitvagyon kitermelése érdekében - aktív vízvédelemre tért át. Ennek során a fehérvárcsurgói vízaknából 260 m mélységből kezdte kitermelni a bánya az ivóvíz minőségű karsztvizet. Mivel ez az igen nagy mennyiségű (cca. 100 em3/nap) vízkitermelés nagy területre kiterjedően lesüllyeztette a karsztvízszintet, ezzel lehetetlenné tette a vízellátási célú egyéb vízkitermelést. Emiatt a rákhegyi vízakna víztermelésére alapozva a környező térséget, elsősorban Székesfehérvárt ellátó vízműrendszert építettek ki több ütemben, amely a Rákhegyi Regionális Vízmű (RRV) elnevezést kapta. Ezzel egyidejűleg a Székesfehérvár önálló ellátását szolgáló csóri karsztakna víztermelése megszűnt, természetesen újabb önálló karsztvízbázis begteremtésére sem kerülhetett sor, sőt a 80-as években már környező települések (Magyaralmás, Gánt) meglevő karsztkútjainak víztermelése is megszűnt a bányászat miatt. Napjainkra Székesfehérvárt döntő mértékben, míg további nyolc környező községet teljes mértékben az RRV látja el. A vízkitermelés, szállítás, elosztás és értékesítés 1994-ig három szereplővel történt. A bauxitbánya - elsősorban a bányászati terek víztelenítése, másodsorban a kitermelt víz egy részének vízellátási célú értékesítése érdekében - üzemeltette a vízaknát, azaz kitermelte az ivóvízminőségű karsztvizet. Az állami tulajdonú Dunántúli Regionális Vízművek RT (DRV RT, illetve jogelődjai) üzemeltette, s üzemelteti ma is az RRV-t, amely Székesfehérvár fogadó vízműtelepére szállítja a vizet. a város vízműrendszerét (átemelőit, medencéit, saját kútjait, vízkezelését, elosztóhálózatát) az önkormányzati alapítású és tulajdonú FEJÉRVÍZ RT (illetve jogelődjei) üzemeltette és üzemelteti ma is. A bánya a kitermelt vizet eladta a DRV-nek a DRV és FEJÉRVÍZ-nek. A bánya eladási ára szabadár-kategóriába tartozott, s nem volt ismert, hogy milyen arányban terheltea kitermelés költségeit a bánya a bauxittermelésre, illetve a vízellátási célú víz értékesítésre. Ebbeen a helyzetben az első döntő jelentőségű változás 1992. év végén következett be. Ekkor a Bakonyi Bauxitványa KFT bejelentette, hogy 1993. január 1-től bányászati vízvédelmi okokból nem, hane, csak vízellátási céllal kell a vizet termelnie, s ezért a víztermelés teljes költségét áthárítja a DRV-re. Ez azt jelentette, hogy - mivel a naponta átlagosan értékesített vízmennyiség csak megközelítőleg a fele a vízaknában fakadó, s onnan kiemelt mennyiségnek - a bánya az 1 m3-re kalkulált termelési költség kétszereséért értékesítette ettől az időponttól a vizet. Miért alakulhatott ki ez a helyzet? A bányászat során a bánya a föld alatt a kőzeteket megbontotta, részben elszennyezte, esetleg ma már ellenőrizhetetlen helyeken szennyező anyagokat hagyott hátra, a vízellátás szempontjából szennyező anyagot (elsősorban vasat) tartalmaző rétegeket megontotta, a víz által hozzáférhetővé, kioldhatóvá tette. A leszívás következtében kialakult kartszvízszintet éppen ezért, azaz a bánya környezetátalakító tevékenysége miatt nem lehet felengedni, hiszen ha a vízszint megemelkedne, s elöntené a régi vágatokat, a megbontott rétegeket, a jelenleg ivóvíz minőségű víz ngy valószínűséggel elszennyeződne. A vízszintett pedig úgy lehet lent tartani hogy folyamatosan ki kell emelni napi 58-60 em3 vizet, ami több mint kétszerese a vízellátási célból igényelt mennyiségnek. Ez tehát azt eredményezi, hogy Székesfehérvár (és további 8 település) lakossága, közületi fogyasztói kétszer annyi víz kitermelési költségeit kénytelenek a vízdíjban megfizetni a bányászati tevékenység következtében, mint amennyi vizet elfogyasztanak! Ugyancsak a bányászati tevékenység következtében kell a fogyasztónak a 260 m- es mélységből történő kiemelés költégeit megfizetniük, mivel természetes körülmények között e mélység feléig sem kellene a vizet leszívni. A fent leírt helyzet 1994. elejétől annyiban változott, hogy a Bakonyi Bauxitbányák KFT - bányászati érdekeltségének megszűnése miatt - a közcélú cízilétesítmények minősített vízaknát átadta a DRV RT-nek üzemeltetésre. Természetesen a DRT RT is kénytelen a hasznosított vízmennyiség több mint kétszeresét kiemelni, s ennek költségeit tovább hárítani, s a feleslegesen kiemelt vizet a Gaja-patakba hasítatlanul elvezetni. A helyzet felszámolására az az elképzelés született, hogy a vízkitermelés csökkentésével, a vízszintet fel kell engedni, de a várható vízminőségromlás miatt megelőzőleg egy víztisztító művet kell építeni. E célra a Kincsesbányán meglevő - eredetileg a fehérvárcsurgói tározó vizét a Péti Nitrogénművek részére tisztítani hivatott, de évek őta üzemen kívül levő - víztisztítómű kapacitásbővítés és intenzifikálás után alkalmassá tehető több százmillió forintos beruházással. A lakosság kényszerű többletterheit azonban ez sem szünteti meg, hiszen a víztisztítómű üzemeltetési költségei (főleg, ha - a víz várható letisztulása miatt - csak 5-10 év üzemeltetési időre tervezett mű amortizációs kulcsait is e rövid élettartamhoz igazítják) elérik, sőt meg is haladhatják a többlet vízemelés költségeit. "Cseberből vederbe." A víztisztítóművet ennek ellenére valósyínűleg meg kell építeni, hiszen környezetvédelmi szempontból sem tartható fenn sokáig az indokolatlan karsztvízkitermelés, a tisztítómű nélküli vízszintfelengedés pedig igen nagy kockázattal jár. A fentieken túl tovább növelik a vízkitermelés költségeit, s így a vízdíjakat a bánya által e nem végzett, s most a DRV-re háruló föld alatti biztonsági, felújítási feladatok, s szivattyúcserék is. A fentiek alapján egyértelmű, hogy Székesfehérvár fogyasztóinak az állami érdekeket szolgáló bauxitbányáászat hatásainak következtében kell többletköltségeket viselniük a vízdíjban. Ez indokolttá teszi, hogy az állam - függetlenül a mindenkori lakossági vízdíjcsökkentésre szánt költségvetési céltámogatástól - adjon folyamatos hozzájárulást Székesfehérvár (és a környező 8 település) önkormányzatának a vízdíjak olyan szintre történő csökkentéséhez, ami akkor állna fenn, ha a bányászati környezetátalakító hatások nem léteznének. Ezt a hozzájárulást mindaddig fenn kell tartani, amíg a vízszintfelengedést követően az esetleg megépített víztisztítóművet még üzemen kívül nem lehet helyezni a víz letisztulása következtében. Ekkor átt helyre a természetes állapot, amikor az állami hozzájárulás megszüntethető. A szükséges hozzájárulás mértéke évi 150 millió Ft körüli értékben határozható meg. E hozzájárulsá még egy másik szempont alapján is megindokolható és fenntartható. A Velencei-tó vízpótlására az RRV-ből történik. A vízpótló rendszer kiépült, s azt meg is kell tartani, hiszen egy-két év esetleg kedvezőbb (csapadékosabb) időjárása következtében nyilván nem lehet azt mondani, hogy a tó vízháztartása egyszer, s mindenkorra egyensúlyba került. Viszont az is előfordulhat hogy egy-két évig nem kell vízet pótlni a tóba. (mint ahogy napjainkban is bizonytlana, hogy lesz-e 1995-ben tótöltés). Az viszont nem várható el Székesfehérvár lakosságától, hogy azokban az években, amikor nincs vízpótlás egyedül finanszírozzák a vízbázis, s a vízszállító rendszer amortizációs és fenntartási költséeit, más szóval ők biztosítsák a teljes rendszer "rendelkezésre állását" a Velencei-tó részére. E költségek egy részének fedezetére ugyancsak indokolt az állami hozzájárulás. (Természetesen ha ez a hozzájárulás bekövetkezik a tótöltés nélküli években, akkor tótöltés esetén csak az üzemeltetés aktuális költségeit kell a töltési díjban érvényesíteni.) Ezzem megszűnne az a jelenlegi tarthatatlan állapot is, amikor csak a tó szempotjait képviselő érdekérvényesítők ingyenes "természeti adottságnak" tekintik a székesfehérvári polgárok pénzén kiemelt többlet vizet, s az e pénzből fenntartott RRv-t, s csak a vízpótlás közvetlen üzemeltetési költségeit akarják megfizetni. Székesfehérvár, 1995. február 17. Vancsik Zoltán (MSZP) Székesfehérvár 1.sz. választókerület Eleje Honlap