ORSZÁGGYÛLÉSI KÉPVISELÕ INTERPELLÁCIÓ I/816.. dr. Gál Zoltán úrnak, az Országgyűlés elnöke H e l y b e n Tisztelt Elnök úr! A nagy múltú IKARUS tönkremenetele megakadályozásának van-e más megoldása mint 1500 ember elbocsájtása? címmel interpellációt kívánok benyújtani dr. Pál László ipari és kereskedelmi, valamint dr. Suchman Tamás privatizációs miniszter urakhoz. Tisztelt Miniszter Urak! Az IKARUS székesfehérvári, budapesti, és különböző településeken lévő gyáregységei nem is olyan rég - az 1980-as évek végén - a magyar ipar büszkeségének és stratégiai ágazat reprezentásainak számítottak. Európai viszonylatban páratlanul 12-13 ezer darab autóbusz gördült le a gáyrtósorairól, legalábbis csúcsidőszakban volt erre példa. 1991. augusztus 30-án Rt-vé alakult az IKARUS 11,5 milliárd alaptőkével, amelyből több mint 60 % az államé és több mint 30 % - a további megrendelés reményében - a volt Szovjetunió utódállamainak tulajdonába került. 1995-ben az eladott buszok száma várhatóan alig haladja meg az 1500 darabot. Ennek egyenes következménye - legalábbis egyesek szerint -, hogy az évtizedeken keresztül kiváló teljesítményt nyújtó konstuktőröket, munkásokat, mérnököket, kereskedőket ebben az évben bejelentettt módon, 1500 főt az utcára tesznek. Ennyire vagyunk képesek? Csak azt tudjuk kincepicóként az embereknek mondani, hogy átmenetileg beszűkültek az értékesítés lehetőségei és ezért nem tudunk munkát adni nekik? Ez nem megoldás. Különösen nem megoldás ez a székesfehérvári jelenségnél abban a térségben, ahol a kormányzat (a korábbi is) a városi önkormányzat, a hazai és külföldi befektetők megtalálták a kilábalás lehetőségét a nagy állami monopóliumok összeomlása és átalakulása után. MIért nincs mindenki számára átlátható koncepció az állam több mint 60 %-os tulajdonában lévő vállalat számára? MIért nem eredményesek a legfelső szinten végzett tárgyalások kooperációs partner keresésére, közepes és kistársaságok létrehozására és bevonulására, helye-e, hogy két végermék-kibocsátó van, mit tart minimális termékmennyiségnek, amely még önköltségében finanszírozható? Milyen sors vár az IKARUS beszállítóira, hiszen ehhez az 1500 főhöz további ezrek, tízezrek kapcsolódnak. Magyar viszonylatban miért nem működik legalább a barter- kereskedelem az energiahordozók importjának terehmentesítésére? És sorolhatnám azokat a kérdéseket, amelyek egy interpellációben nemcsak fel sem tehetők, de meg sem válaszolhatók. A kérdés tehát kettős: mi a jövője az IKARUS-nak és az ott dolgozóknak, és milyen privatizációs stratégiáőt tűzött maga elé a többségi tulajdonos képviseletében a kormány? Vagy lássuk be csak ennyire vagyunk képesek? Budapest, 1995. április 5. Balsay István FIDESZ Eleje Honlap